Novák János: motiválni kell a kollégiumi hallgatókat

Oktatás - 2010-11-15
A magyar felsőoktatásban tanulók jelentős része legalább egy évet tölt kollégiumi környezetben, aminek elsődleges oka az anyagi források szűkössége. A hallgatók motiválása, megmozgatása mára nehéz feladat lett, a kollégiumok azonban vezetői és hallgatói szinten is összetartanak - mondta el Novák János, a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének (FEKOSZ) elnöke.

. Az összetartozást erősíti többek között egy, Campus alkusz névre keresztelt vezetésbiztonsági üzenetekkel, kollégiumokban kampányoló program, illetve intézményi szinten a múlt héten véget ért Egyetemek Harca sorozat is.

 

A kollégiumok igazgatói szinte baráti viszonyban vannak egymással, kikérik egymás véleményét, tapasztalatokat cserélnek bizonyos kérdésekben - mondta el Novák János. A hallgatók számára a kollégium a legfontosabb találkozási színtérré vált, hiszen a régi típusú tankörök, csoportok szinte megszűntek a felsőoktatási intézményekben. "A hallgatók motiválása, megmozgatása mára nehéz feladat lett" - teszi hozzá a FEKOSZ elnöke, aki maga az Óbudai Egyetem egyik kollégiumának igazgatója. "Az informatika világában élünk, szinte minden hallgatónak van számítógépe. Sokan a napi tanulmányok befejése után bemennek a szobába, leülnek a gép elé és a szobatársaikon kívül nem igen kommunikálnak senkivel."

A kollégiumi életet jelenleg még a sport, a szakmai és az általános rendezvények határozzák meg. A szakmai rendezvények közül Novák János kiemelte a hallgatói vezetőképzőt, amelyen a diákvezetőket és lehetséges utódaikat célozzák meg olyan moduláris szekciókkal, amelyek munkájuk során felvetődhetnek (vezetők kinevelése, pályázatírás, konfliktuskezelés, kommunikációs tréning, rendezvényszervezés, csapatmunka). A sportrendezvények közül az kollégiumok közötti asztalitenisz kupa és a 24 órás kupa (teremfoci és kosárlabda) a legfontosabbak. A kollégiumokban szívesen biztosítanak helyet olyan promóciók és programok számára, ami valamilyen formában pozitív hatást gyakorol a fiatalokra. Ilyen például a jelenleg futó Campus Alkusz program. Ennek keretében Magyarország egyik legnagyobb alkusz cége, a pba.hu a Biztosítók Áruháza vezetésbiztonsági üzenetekkel szólítja meg a felsőoktatásban tanulókat. Kötelező kattintani! - szól a felhívás, ami egyszerre vicces és nagyon is komoly. Szeretnénk a fiatalok figyelmét felhívni a diszkó balesetekre, az ittas és mobil függő vezetésre - mondta a cég képviselője, aki szerint a biztonságos közlekedést a fiatalok között kell a leginkább hangsúlyozni, hiszen fokozottan veszélyeztetett csoportról van szó. Habár a legtöbb kollégistának még nincsen saját autója, a pba.hu külön honlapot hozott létre a számukra, ahol a kötelező biztosítás és Casco kötését is ajándékokkal jutalmazzák, de nemcsak az egyéni látogatókat. A legaktívabb kollégiumi csapatot prágai utazással, míg a dobogó második és harmadik helyes diák csapatát egy koli-buli koncerttel, illetve hangtechnikai ajándékkal lepik meg a szervezők. Részletek a www.campusalkusz.hu-n találhatóak.

November 11-én ért véget az október elején meghirdetett Egyetemek Harca online vetélkedősorozat, melyen 23 ezer egyetemista játszott több héten át. A fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő online versenyben a hallgatók négy-nyolcfős csapatokkal nevezhettek. A több héten át tartó online fordulók után a feladatokat legjobban teljesítő tíz csapat a Budapesten megtartott egész napos döntőn mérkőzhetett meg egymással. Idén a legjobbnak a Budapesti Corvinus Egyetem SzuperTerrorNinjaÁrnykommandó4 csapata bizonyult, de az Egyetemek Harca szervezői a legaktívabb, legtöbb játékossal indult oktatási intézményt is jutalmazták, amely a Pannon Egyetem lett. Az egyetemek harca lényege, hogy a hallgatók amellett, hogy dicsőséget szerezhetnek iskolájuknak, és részesei egy országos hallgatói bulinak, értékes nyereményekkel is gazdagodhatnak.