A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány aggályosnak tartja a tankötelezettség korhatárának 15 évre történő leszállítását. Hogyan fogja a tervezett rendszer biztosítani a 15 és 18 év közötti gyerekek védelmét, legfőbb érdekük és életkori sajátosságaik figyelembe vételét? Ki fogja óvni, védeni, nevelni azokat a gyerekeket, akik családjuktól nem tudják ezt megkapni, és sem az oktatási rendszerben, sem a munkaerőpiacon nem lesz biztos a helyük?
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány több hátrányos helyzetű gyerekeket is oktató iskolában is tart rendszeresen iskolalátogató programokat, így közvetlenül is szembesülünk azzal a ténnyel, hogy a 15 és 18 év közötti diákoknak van egy jelentős csoportja, akik nem járnak be az iskolákba, és vannak akik bejárnak, de nehezen motiválhatóak a közös munkára vagy akár a házirend betartására is. Ők gyakran hiába töltik az iskolaépületben a napjaikat, sem a közismereti tudásuk nem bővül, sem piacképes szakmát nem sajátítanak el. Teljesen feleslegesen, esetenként mások munkáját és tanulását is akadályozva ülnek az adófizetők pénzén fűtött iskolákban. Lehet, hogy egy részük sokkal szívesebben és sikeresebben végezne akármilyen fizikai munkát, minthogy könyvekből magoljon, és egy helyben üljön fél napokon át. A frontális tanítás csak folyamatos kudarcélményt jelent számukra – és a velük foglalkozó tanároknak is. Mi a megoldás? Az, hogy ne legyen nekik kötelező az iskolába járás? Szólhatnak érvek emellett... Ugyanakkor, mintha nem kapna elég hangsúlyt az a tény, hogy 15 és 18 év közötti gyerekek sorsáról születik döntés. Mivel fogja tölteni az a tizenéves a napjait, akinek már nem kell iskolába járnia - ezért nem is jár - ,de munkája sincsen? Strukturálatlanul és minden felügyelet nélkül telnek el majd a napjai, évei? Ki fogja eltartani, ha tartósan munkanélkülivé válik már 15 évesen? Milyen esélyei lesznek a környezetéből való kitörésre? Hogyan fog visszakapaszkodni az oktatási rendszerbe, ha huszonévesen észbe kap, hogy mégiscsak tanulni kéne? Azok a tizenévesek, akik lógnak az iskolából, és plázázással , csellengéssel töltik napjaikat, számtalan veszélynek teszik ki magukat. Ezek a veszélyek nem fognak eltűnni a tankötelezettség korhatárának lejjebb vitelével, de a csellengő gyerekek száma nőni fog. Mi a megoldás? Vannak arra példák, hogy egy iskola vagy egy-egy pedagógus meg tud tartani gyerekeket, tudja őket együttműködésre motiválni, és tud nekik olyan módszerekkel olyan tudást adni, amiről elhiszik, hogy a hasznukra válik. Megoldás lenne ezekből a mintákból tanulni, és nemcsak arról dönteni, hogy hány éves korig legyen kötelező az iskola, hanem hogy mivel nyerhetjük meg a tizenéveseket arra, hogy a csellengés és az esetleges kriminalizálódás helyett (tanköteles koron innen és túl) szívesen járjanak iskolába, és ott olyan képzést kapjanak, amivel jobb esélyekkel indulhatnak a munkahelyekért folyó harcokba, és ami tartalmában és pedagógiai módszereiben rugalmasan illeszkedik az adott célcsoporthoz. info@kek-vonal.hu
Kiadó: Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány