Az egész ország fuldoklik az igazságtalanságoktól

2017-ben kezdődött az ügy és még évekbe telhet, mire ítéletet hoz a strasbourgi bíróság. Nem volt nagy a kísértés, hogy az egyezség elfogadásával véget vess ennek?

Épp ellenkezőleg. Ha már ennyi időt beleöltünk és az ügyvédemnek, Ivány Borbálának annyi munkája volt ebben, hogy hosszú periratokat írt, több tárgyaláson voltunk, akkor itt már nem lehet elengedni a dolgot.

Ráadásul évek óta uniós jogállamisági eljárás zajlik az országgal szemben. Úgy gondolom, nem tehetem meg ebben a helyzetben, hogy valótlanul azt állítsam az egyezség elfogadásával, hogy nem történt jogsértés, mert az olyan lenne, mintha megvásárolnák a hallgatásomat. Számomra ez nem kellő elégtétel azért, hogy megsértették az alapjogaimat, és nem segítene a hozzám hasonló helyzetben lévőknek sem. Világos üzenetet akarok küldeni az államnak, hogy a jövőben a rendőrségnek másként kell eljárnia a nyilvános demonstrációkon való véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatos ügyekben.

Egy kívülálló első ránézésre azt gondolhatja, hogy egy igazoltatásnak nincs is olyan nagy jelentősége. Pláne, ha ilyen sok időbe és erőfeszítésbe kerül, hogy elismerjék az ember igazát. Mi az, ami személyes szinten motiválja a hajthatatlanságod?

Az egyik dolog, hogy annak a rendőri egységnek a vezetője, amelyik eljárt a helyszínen egyértelművé tette már az intézkedés közben a saját politikai nézeteit. Már a helyszínen is kifejezte, hogy ellenzi a CEU melletti kiállást. Ráadásul azt firtatta, hogy a Kossuth tér szerinte nem közterület, és ha én ott a mécsesekkel szemetet hagyok, akkor azt el kell takaríttatni. Ehhez kérte volna el az adataimat, hogy rámverhessék a takarítás költségét. Mivel esett az eső, és amúgy is el kellett raknom az összes mécsest, végképp feleslegesnek bizonyult az igazoltatás. Ekkor azt mondta, azért kell mégiscsak igazoltatnia, mert az eljárást már megkezdték. Tehát már az első pillanatban világos volt, mennyire alaptalan az egész.

A másik, hogy az egész ország fuldoklik az igazságtalanságoktól. Teljesen egyértelmű, hogy a rendőrséget a hatalom a meghosszabbított karjaként használja. A rendőrség feladata az volna, hogy minket védjen, rendet tartson, betartassa a törvényeket, de nem ez történik ma Magyarországon, ami nagyon zavar. Legyen szó ligetvédelemről, dudálós- vagy diáktüntetésről, bármiről. Járok tüntetésekre azóta is, és ha igazoltatnak, egyből nyúlok a telefonért, mert azt tapasztaltam az eljárás során, hogy a rendőri felvételek és a Kossuth téri kamerák felvételei, amik megerősíthetnék az állításaimat, “eltűntek”. Így nekem kell rögzítenem minden ilyen alkalmat. Ez nem normális állapot, de mégsem merem megkockáztatni, hogy ne legyen bizonyítékom egy esetleges jogszerűtlen intézkedésről.

Ezek szerint a történtek nem vették el a kedved attól, hogy továbbra is aktívan kiállj a számodra fontos ügyek mellett.

Abszolút nem, mivel nem tervezek elmenni ebből az országból.

Rossz érzés volt, amikor már 12 rendőr vett körbe az intézkedés végén anno a Kossuth téren. Elég kellemetlen és megalázó szituáció. Mégis úgy gondolom, hogy állampolgárként kötelességem megtenni minden apró lépést annak érdekében, hogy a helyzet változzon, és ne kelljen félnünk.

Rendszeresen fordulnak hozzánk olyan polgárok a panaszukkal, akik közügyekben nyilvánítanak véleményt, például politikai plakátokra ragasztott matricákkal vagy krétával, lemosható festékkel az aszfalton hagynak üzenetet. Az elmúlt években extrém szigorúvá váltak a rájuk vonatkozó szabályok. Mit üzennél azoknak, akik hozzád hasonlóan, bátran hangot adnának a véleményüknek, ám ilyen eljárásokkal kell, hogy szembenézzenek?

Szerintem mindenképp folytassuk egyéni és közösségi szinten is, mert ellenállás nélkül sosem lesz változás. Akinek az igazságérzetét bántják a közéletben zajló események, és aki úgy érzi, máskülönben nem tudna a saját hazájában élni, annak érdemes vállania a kockázatokat. Én is csak így tudok nyugodtan aludni.

Forrás_Helsinki hirlevél