Olvastuk

Eredmények megjelenítése 2321-től 2340-ig 2599 találatból.

207 iskolás halt meg a kínai katasztrófában

Olvastuk - 2010-04-24
Kétszázhét iskolás vesztette életét a múlt heti, Kína észak-nyugati részén történt földrengésben - közölte pénteken a kínai állami média. A hatóságok eközben azt is közzétették, hogy már összesen 2187 halottja van a természeti katasztrófának. A Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű földmozgás miatt több iskolaépület is összedőlt, amelyekben a katasztrófa idején több száz gyerek tanult.

Támaszpont használatért cserébe olcsóbb földgáz

Olvastuk - 2010-04-23

Az orosz-ukrán kapcsolatok javulásának jeleként Moszkva és Kijev megegyezett arról, hogy a Krimi-félszigeten lévő orosz haditengerészeti támaszpont bérleti határidejét meghosszabbítják cserébe az Ukrajnának szállított orosz földgáz ára 30 százalékkal csökken.

Mesterházy: a Fidesz már most megszegte választási ígéretét!

Olvastuk - 2010-04-21

Az MSZP szerint a Fidesz már most megszegte a lényegében egyetlen konkrét választási ígéretét, mert erre az évre már nem tervez adócsökkentést.

 Mesterházy Attila, az MSZP listavezetője a "7 nap a demokráciáért" sorozat részeként - Lendvai Ildikó pártelnökkel közösen - tartott szerdai sajtótájékoztatóján több idézetet is felolvasott Orbán Viktor korábbi nyilatkozataiból, amelyekben a Fidesz elnöke azonnali és radikális adócsökkentést ígért.

Király Júlia: vissza a jövőből

Olvastuk - 2010-04-17
Ha 20 év múlva visszatekintünk a mostani gazdasági helyzetre, akkor egy remélhetőleg sikeres válságkezelés tanulságaiból arra a következtetésre jutunk majd, hogy a lakossági szemléletváltás mellett a devizahitelezés bizonyos mértékű korlátozása is szükséges lépés volt - mondta Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Debreceni Egyetem Közgazdaságtani Tanszékén rendezett konferencián pénteken.

Nehezebb feladatok várnak az új kormányra, mint 2006-ban az előzőre

Olvastuk - 2010-04-14
Bár az elmúlt egy évben a nyugdíjrendszer fenntarthatóbb és igazságosabb lett, a munkát terhelő adók pedig végre csökkentek, a gazdaságpolitikának további adócsökkentésre és ezzel párhuzamosan az állam, illetve az ország adósságának a csökkentésére is törekednie kell. Ehhez elkerülhetetlen a közigazgatás, illetve az önkormányzati rendszer hatékony reformja. Lezajlott az országgyűlési választások első fordulója.

Továbbfejlesztett 3D TV-vel száll harcba a Sharp

Olvastuk - 2010-04-12
A Sharp nyáron megkezdi a háromdimenziós televíziók értékesítését Japánban. A cég élénkebb képet ígér egy új technológiának köszönhetően. A mai bejelentéssel a Sharp is csatlakozik riválisaihoz, a Sonyhoz és a Samsunghoz azzal, hogy hamarosan bemutatja saját 3D televízióját.

Bővül az egynapos sebészet - Hogyan fizet az OEP?

Olvastuk - 2010-04-07

Egyre több beteg igényli nálunk is, hogy a műtétjét egynapos sebészeti ellátási formában végezzék el. Ennek ellenére az ilyen beavatkozások 8 százalékos aránya jócskán alatta marad a fejlett európai országok 50 százalékos arányának – mondta a Világgazdaságnak Janecskó Mária, a Multidiszciplináris Egynapos Sebészeti Társaság elnöke.

OTP: ismét adathalászok próbálkoznak

Olvastuk - 2010-04-06

Csalók próbáltak visszaélni az OTP Bank nevével ismeretlen eredetű elektronikus levelekben. Az angol nyelvű, otpbank.hu account notification tárgyú, vírust tartalmazó levelet az OTP nevét felhasználva küldték el több száz postafiókba - áll az OTP Bank közleményében.

Sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség

Olvastuk - 2010-04-01

 

Sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség Pintér Sándor volt belügyminiszter tevékenysége kapcsán egy kecskeméti bútorgyár felvásárlása miatt ismeretlen tettesek ellen - áll a HVG eheti számában.

A 2003 óta felszámolás alatt álló Euro Möbel Line Bútorgyártó Kft.-t 80 millió forintért vette meg 2006-ban Pintér vállalkozása, az Immobil 2000 Kft.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet választást értékelő missziójának magyarországi látogatása

Olvastuk - 2010-03-30

2010. március 29-én Magyarországra érkezett, és megkezdi a közelgő magyar parlamenti választásokkal kapcsolatos tevékenységét az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (Office of Democratic Institutions and Human Rights, ODIHR) tízfős, választást értékelő csoportja.

Veszélyes spamek a Facebookon

Olvastuk - 2010-03-25

Egy IT-biztonsági cég szerint a Facebook felhasználókat egy újabb, nagyszabású spamhullám fenyegeti, amelynek legfontosabb célja bizalmas adatokat zsákmányoló kártékony programok terjesztése.

A Facebook felhasználóinak száma már meghaladta a 400 milliót, így a számítógépes bűnözés számára egy komoly vadászterepet jelent.

Fidesz kontra Simor – Meg vannak számlálva Simor napjai?

Olvastuk - 2010-03-17
Kormányra kerülve a Fidesz azt tervezi, hogy módosítja a jegybanktörvényt – írja a Figyelő legfrissebb száma. Ennek apropója az lenne, hogy összevonnák az MNB-t a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével. A szakmai érvek alapján nehezen kikezdhető elképzelés alig burkolt célja Simor András jegybankelnök eltávolítása, ami azonban kemény diónak ígérkezik.

Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt

Olvastuk - 2010-03-14

Az oktatási és kulturális miniszter kimagasló színvonalú munkájáért

 

Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt

 

kitüntetést adott át:

Nem ad hitelt az MFB a sávolyi motorpályára

Olvastuk - 2010-03-12

Eláll a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft-vel való szerződéstől a Magyar Fejlesztési Bank, így a korábban átadott ajánlat is érvényét veszti - tudta meg az Index.Az Index információi szerint pénteken a bankban a gazdasági miniszter tájékoztatása mellett született meg a döntés, hivatalosan a jogi osztály által kifogásolt hiányosságokra alapozva.

30 milliós tartozás több száz milliós támogatás mellett Tomoron

Olvastuk - 2010-03-08

Harmincmillió forintos tartozást könyvelhet el az a csődbe ment tomori iskola, melyet igazgatóként Planicska Csaba vezetett. Ő volt az, aki a selyebi iskola élén fiktív személyek, esetenként halottak adatai alapján igényelt állami támogatást. A tomori iskola elindítása ellen éppen a selyebiek nyújtották be fellebbezésüket, az igazgatásügyi főelőadó szerint a saját diákszám növelése érdekében - olvasható a Magyar Nemzetben.

Az osztálylétszámok miatt fordult Alkotmánybírósághoz a PDSZ

Olvastuk - 2010-03-02

A túl magas osztálylétszámok miatt fordult Alkotmánybírósághoz a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), miután az Országos Választási Bizottság (OVB) február 8-án indoklás nélkül dobta vissza a népi kezdeményezéshez benyújtott aláírásgyűjtő ívet. Szeptembertől ugyanis a maximalizált osztálylétszámoktól akár 30 százalékkal is eltérhetnek az iskolák, ami például a középiskolák esetében 46 fős csoportokat eredményezhet - írja a Magyar Hírlap.

Kiírták a pályázatot a Zrínyi rektori feladatainak ellátására

Olvastuk - 2010-02-26

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektori székére írt ki pályázatot a Honvédelmi Minisztérium, miután az egyetem korábbi vezetőjét, Szabó Jánost felmentették tisztségéből - adta hírül az origo.hu. A nyomozók szerint az egykori rektor a DHL nemzetközi szállítási cégnek felajánlotta: megóvja őket egy rendőrségi eljárástól, ha az általa megnevezett biztonsági céggel kötnek szerződést.

Mégiscsak az MSZP fizette Veres makaói kiruccanását

Olvastuk - 2010-02-22

A Magyar Szocialista Párt fizette Veres János tavaly decemberi makaói útját, mondta a TV2 Mokka című műsorában Dobolyi Alexandra, Veres titkárságvezetője.

A szocialista párt korábban tagadta, hogy decemberben Kínába küldték volna Veres Jánost. Az útról elsőként a Blikk számolt be pénteken, egy fotót tettek közzé, amelyen Veres és Dobolyi látható Makaó egyik bevásárlóutcáján.

Egymillió forintos bírságot kell fizetnie a diszkrimináló iskolának

Olvastuk - 2010-02-19

Egymillió forintos bírságot kell fizetnie a kerepesi általános iskolának hátrányos megkülönböztetés és a közoktatási törvény megsértése miatt - határozott az Oktatási Hivatal (OH). A másodfokon jogerős ítéletnek megfelelően harminc napon belül fizetnie kell az intézménynek, egy újabb vizsgálat során pedig azt ellenőrzik majd: megszűntették-e a szabálytalanságokat. Több szülő szerint a jogsértések folytatódnak - írja a Népszabadság.

Megszüntették az érettségi vizsgát Ukrajnában

Olvastuk - 2010-02-12

Ukránok külföldi tanulmányait veszélyezteti az ország oktatási minisztériumának azon döntése, mely szerint a középiskolák végzős diákjainak idén már nem kell érettségi vizsgát tenniük. Csupán az év végi dolgozatot kell megírniuk ahhoz, hogy befejezzék középiskolai tanulmányaikat - írja a dunatv.hu. Az érettségi érdemjegy nélkül azonban nem tudnak továbbtanulni külföldön, a diákoknak így az adott országban kell maturálniuk.