Kevesebb mint felére esett vissza az Urals típusú orosz nyersolaj átlagára márciusban az egy évvel korábbihoz képest, az első negyedévet tekintve pedig több mint 23 százalékos csökkenést mértek
Az amerikai médiában egymást érik azok a mobiltelefonokkal készült képek és videók, amelyek a koronavírus-járvány miatt New Yorkban halottasházként működő hűtőkamionokról készültek.
A város 45 nagy hűtőkamionhoz jutott, ezeket részben vásárolta, részben a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (FEMA) küldte arra az esetre, ha a kórházak és a halottasházak már nem tudnák hol tárolni a holttesteket.
A globális koronavírus-járvány miatt kialakult krízishelyzetnek leginkább kitett szektorok azonnali segítséget kaptak a kormánytól a magyar gazdaság és a munkahelyek védelme érdekében; a szakmunkás minimálbért kereső munkavállaló után mintegy 71 ezer forintról mond le havonta az államkassza, csak azért, hogy az érintett vállalkozások megőrizhessék dolgozóik állását - nyilatkozta Tállai András, a Pénzügyminisztérium (PM) parlamenti államtitkára kedden.
A koronavírus-járvány halálos áldozatainak nagy része az idős, krónikus betegséggel küzdő emberek közül kerül ki - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Több mint nyolcmilliárd euróval csökkenhetnek az idén a lakossági fogyasztási kiadások Ausztriában a koronavírus-járvány miatt az osztrák Wifo gazdaságkutató intézet prognózisa szerint.
Jürgen Bierbaumer-Polly, a Wifo (Österreichisches Institut für Wirtschaftsforschung) közgazdászának a számításai szerint a belföldi lakosság fogyasztási kiadásai 5,5 milliárd euróval, a külföldi vendégeké pedig 2,9 milliárd euróval csökkenhet az idén.
Romániában a fertőzött, de enyhe tüneteket mutató orvosokat is bevetnék az új koronavírus-járvány elleni küzdelembe - jelentette ki egy péntek reggeli sajtótájékoztatón Nelu Tataru csütörtökön kinevezett egészségügyi miniszter.
- Csaknem kétszázmillió forint értékben találtak hamis ruhát, kiegészítőket és szövetet a pénzügyőrök két lengyel kamionban az M43-as autópályán. Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense közölte, a pénzügyőrök az M43-as autópálya Krak-éri pihenőhelyén ellenőriztek egy lengyel teherautót. A rakomány átvizsgálásakor több mint kétezer, különféle luxusmárka jelzésével ellátott ruházati terméket találtak, melyek származását a bolgár sofőr nem tudta igazolni.
- Négyen súlyosan, ketten könnyebben megsérültek kedden Debrecenben, amikor beszakadt egy épülő üzemcsarnok tetőszerkezete - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata a szerdán.
- Mintegy négyszeres igények jelentek meg a gyógyszertárakban a normál forgalomhoz képest az elmúlt hét adatai alapján a vírusjárvánnyal összefüggésben - közölte Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Hatra emelkedett a koronavírussal fertőzött elhunytak száma, tizenketten meggyógyultak.
A román külügyminisztérium további három határátkelőhely megnyitását kérte Magyarországtól az áruforgalom számára, arra hivatkozva, hogy a Csanádpalota-Nagylak II autópálya-határátkelőnél pénteken több mint 35 kilométeres sor alakult ki az M43-as autópályán a Romániába tartó tehergépjárművekből, az árufuvarozóknak pedig legalább tíz órát kellett várakozniuk, hogy átjussanak a határon.
Magyarország még mindig a csoportos koronavírus-megbetegedések szakaszában van, nem lépett át a tömeges megbetegedések időszakába, de ez valószínűleg be fog következni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orvosprofesszorok véleménye is az, hogy a fertőzés nagy arányú megnövekedése nem kerülhető el, de a lassítása lehetséges - közölte a kormányfő, hozzátéve: azért kell lassítani a folyamatokat, hogy az egészségügyi ellátórendszer képes legyen befogadni a súlyos eseteket.Ismertette: a friss adatok szerint 85 beteg van az országban, közülük 6 súlyos, egy ember meghalt, heten meggyógyultak.
Orbán Viktor azt várja, hogy a jövő héten a betegellátással foglalkozó orvosi munkacsoport képes lesz egyértelműen megmondani, a különböző társadalmi csoportok fertőzés esetén körülbelül mire számíthatnak, így pedig kisebb lehet az emberek félelme.
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma 218 815-re nőtt csütörtök reggelre szerte a világon a Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint. A halálesetek száma 8810, és 84 114 ember meggyógyult. A baltimore-i egyetem összesítése szerint a vírusfertőzést 158 országban és területen mutatták ki.
A diagnosztizált esetek száma azonban nem tükrözi pontosan a valóságot, az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, illetve a számontartás kritériumai is különböznek egymástól.
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma 199 258-ra emelkedett szerdán reggelre szerte a világon a Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint. A halálesetek száma 7954-nőtt, 81 961 ember meggyógyult.
Humanitárius folyosó megnyitását kérte Szijjártó Pétertől kedden Bogdan Aurescu román külügyminiszter, hogy Magyarországon keresztül utazhasson haza az a több mint 3500 román állampolgár, akik a magyar-osztrák határon, Hegyeshalomnál akadtak el, miután Magyarország a koronavírus-járvány miatt lezárta a határait a külföldiek előtt.
Aurescu telefonon kért segítséget magyar kollégájától, arra hivatkozva, hogy szerinte nem volt elegendő idő az intézkedés bejelentése és életbe léptetése között.
A bukaresti külügyminisztérium tájékoztatása szerint a magyar külgazdasági és külügyminiszter megígérte, hogy a magyar hatóságok kivételesen, egyszeri alkalommal, a lehető legrövidebb időn belül lehetővé teszik a román állampolgárok hazautazását Magyarországon keresztül, miután ennek részleteiről megállapodnak egymással a két ország illetékes belügyi szervei.
Magyarország hétfőn éjféltől zárta le határait a külföldről érkező nem magyar állampolgárok előtt. Az erről szóló döntést Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délelőtt jelentette be az Országgyűlésben. A jövőben csak magyar állampolgárok léphetnek be az ország területére.
A cannes-i filmfesztivál szervezői cáfolták azt a lapértesülést, amely szerint a koronavírus-járvány miatt veszélybe került volna a rendezvény megtartása.
- Izraelben tíz főben maximalizálták az együtt tartózkodók számát, bezártak minden nem létfontosságú intézményt, boltot, és elhalasztották a nem sürgős pereket, köztük Benjámin Netanjahu miniszterelnök korrupciós perének tárgyalását - jelentette a helyi média vasárnap.
November közepére vezethető vissza az első olyan eset Kínában, melyben egy páciens megbetegedését igazolhatóan az új típusú koronavírus okozta - írta internetes oldalán egy pénteken megjelent cikkben a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Budapest, 2020. március 11., szerda (MTI) - Rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak az operatív törzs az új koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására - jelentette be Gulyás Gergely szerdán Budapesten.
A javaslatot azzal indokolta a közmédiának nyilatkozva, hogy szintet kell lépni a védekezésben.
A brit Quacquarelli Symonds (QS) idei oktatási ranglistán kategóriájában az ötven legjobb között végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, ezen belül az intézményi hírnév szempontja alapján a 21. helyet szerezte meg.