Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó szombaton indult el Pakisztánba, hogy meghódítsa negyedik nyolcezres hegycsúcsát, a 8080 méter magas Hidden Peaket.
Mivel továbbra sincs többsége egyetlen jelöltnek sem az európai intézmények vezető tisztségeire, a következő napokban közös álláspontot kell kialakítani a jövő vasárnap esedékes következő uniós csúcstalálkozóig - szögezte le a francia államfő a brüsszeli EU-csúcstalálkozó első munkanapját követően péntek hajnalban.
- Ötvenéves rejtély oldódott meg, amikor egy kutatócsoport azonosított két megkövült állatfogat és megállapította, hogy hiénáé voltak, amely a kanadai sarkvidéken élhetett egymillió éve.
Magyarországon is megjelent az ázsiai tigrisszúnyog (más néven ázsiai zebraszúnyog); a rovar számos fertőző betegség potenciális terjesztője - figyelmeztet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Ökológiai Kutatóközpontja.
Magyarországról 2014-ről van adat a tigrisszúnyogról Baja mellől, 2015-ben a déli-délnyugati határ mentén a nagyobb kamionforgalmú utak mellett vizsgálták az invazív csípőszúnyog fajokat és négy település mellett tudtak a kutatók zebraszúnyogot azonosítani. Magyarországon nyáron behurcolt példányokkal lehet találkozni, ezek azonban még nem képeznek stabil populációkat, azaz nagy valószínűséggel nem élik túl a hideg teleket - olvasható az összegzésben.
Immár új helyén, a Jászai Mari téren koszorúzták meg Nagy Imre szobrát az '56-os vértanúk emléknapján. Nagy Imrét és mártírtársait 30 évvel ezelőtt, 1989 június 16-án temették újra.
Június 16-án, az ötvenhatos vértanúk emléknapján megemlékezést tartottak Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének harmincadik évfordulóján. A koszorúzás Nagy Imre szobránál, a Jászai Mari téren volt.
Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes Budapest önkormányzata nevében koszorúzott, de tiszteletét tette többek között Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Csárdi Antal, az LMP és Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője is.
) - Volodimir Zelenszkij új ukrán elnök Nép Szolgája (Szluha Narodu) nevű pártjának népszerűsége már 51,3 százalékra növekedett a biztos választók körében a Szocisz közvélemény-kutató központ és az Ukrajna Választóinak Bizottsága által közösen végzett, pénteken közzétett közvélemény-kutatás szerint.
- Felfüggesztették a törvényhozás munkáját, és ismét elhalasztották a vitatott kiadatási törvénytervezet megtárgyalását Hongkongban a szerdai, összecsapásokkal járó tüntetés után - írta a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap csütörtökön.
- A kormány elkötelezett a foglalkoztatás terheinek csökkentése mellett, ezért számos intézkedést tesz, amelyek közül az egyik legfontosabb a szociális hozzájárulási adó (szocho) csökkentése - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés szerdai ülésén.
A tárcavezető az erre vonatkozó javaslatot ismertetve kiemelte: a tervezet illeszkedik a gazdaságvédelmi akciótervbe, amely a növekedés ösztönzésére és az adóterhek csökkentésére is törekszik. A lépéssel a szocho 2 százalékponttal csökkenhet, így a munkát terhelő adófajta mértéke 17,5 százalékra mérséklődhet júliustól - közölte.
- Mivel Skócia és az Egyesült Királyság egyre inkább különböző politikai utakon halad, Skóciának képesnek kell lennie a függetlenségre és saját jövőjének alakítására - jelentette ki Nicola Sturgeon skót miniszterelnök Brüsszelben kedden.
Továbbra is részt vesz a Jobbik az ellenzéki előválasztási folyamat szervezésében, mert fontosnak tartja, hogy a budapesti ellenzéki szavazók átlátható és demokratikus folyamat során választhassák ki a Fidesz főpolgármesterének legesélyesebb kihívóját.
Bűnmegelőzési egyesület terjesztett drogot a gyanú szerint Balatonőszödön és Balatonszemesen az elmúlt 6-7 évben, a rendőrség az ügyben négy ember ellen kábítószer-kereskedelem, másokkal szemben fogyasztás miatt indított eljárást - mondta el a somogyi rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese csütörtökön Kaposváron.
Az akadémiai szabadság és az egyetemi autonómia visszaállítását követelte pártja nevében szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján a Jobbik frakcióvezető-helyettese.
A zenéjével és üzleti befektetéseivel saját birodalmát felépítő Jay-Z az első milliárdos rapper a Forbes üzleti magazin szerint.
A Forbes a rapper jelenlegi vagyonát mintegy egymilliárd dollárra (287 milliárd forintra) becsülte. Mint írják, Beyoncé férje főleg annak köszönheti sikereit, hogy saját brandet épített, ahelyett, hogy csak felkarolt volna már meglévő vállalkozásokat.
- Bemutatta a Momentum az ellenzéki előválasztáson induló főpolgármester-jelöltjét, Kerpel-Fronius Gábort hétfőn Budapesten.Fekete-Győr András, a Momentum elnöke - a párt Facebook-oldalán közvetített - sajtótájékoztatón azt mondta, az európai parlamenti (EP-) választás azt üzente: új emberekre, új arcokra van szükség a magyar politikában
Öt kábítószer-kereskedőt és tíz -fogyasztót fogtak el Szegeden a rendőrök és a Terrorelhárítási Központ munkatársai, akik pénteken hajnalban egyszerre tizenöt helyszínt kutattak át.
- Vlagyimir Putyin orosz elnök az Állami Duma (az orosz parlament alsóháza) elé terjesztette csütörtökön az európai szárazföldi telepítésű közepes hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződés hatályának felfüggesztéséről rendelkező törvénytervezetet.
Vjacseszlav Vologyin házelnök közölte, hogy a parlament alsóháza elé terjesztett törvénytervezet, amelyről első olvasatban június 18-án szavaznak majd a plenáris ülésen, feljogosítaná az elnököt a megállapodás érvényességének helyreállítására arra az esetre, ha megváltozna a helyzet.
Oroszország kész meghosszabbítani az olajkitermelés korlátozásáról a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetével (OPEC) kötött megállapodást.
Illegális szerencsejáték ausztriai üzemeltetéséből származó euró százezrek tisztára mosásában vett részt a gyanú szerint egy magyar banki alkalmazott - tette közzé péntek reggel a police.hu oldalon az Országos Rendőr-főkapitányság.
- Az oroszok több mint fele (56 százaléka) negatívan viszonyul a homoszexuálisokhoz, és csaknem egyharmaduk (31) nem állna szóba többé ismerősével, ha kiderülne róla, hogy a saját neméhez vonzódik - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpontnak az Interfax hírügynökség által csütörtökön ismertetett felméréséből.