A fiatalok bár fontosnak és hasznosnak tartják a pénzügyi információkat, nem igazán érdeklődnek a téma iránt, a Magyar Nemzeti Bank által készíttetett felmérés szerint a 18-30 év közötti korosztálynak csak 20 százalékát foglalkoztatják a pénzügyek részletei. A 14-17 évesek mindössze 10 százaléka, míg a 18-30 évesek 20 százaléka érdeklődik a pénzügyi világ hírei, valamint a pénzügyi szolgáltatások iránt.
A csekély érdeklődés okai közé sorolják a megfelelő családi minta hiányát is. A felmérés alapján mindkét korosztályra jellemző, hogy pénzügyi tájékozottságukat és információikat a televízió, az újságok és a magazinok ismertetőiből szerzi.
Ugyanakkor - különösen a 14-17 évesek körében - nem tartják elegendőnek a pénzügyi termékekről és szolgáltatásokról rendelkezésükre álló információt, bizalmatlanok és elutasítóak a reklámokkal, hirdetésekkel szemben.
A megkérdezettek körében a fiatalabbaknak kevesebb mint a fele tájékozódik előre az egyes pénzügyi termékek, szolgáltatások kiválasztásakor. A 18-30 évesek már közel kétharmad arányban válaszolták azt, hogy valamilyen szinten tájékozódnak, de az "alaposan tájékozódók" aránya továbbra sem éri el az összes megkérdezett 30 százalékát.
A kutatás részterületeinek legfontosabb tapasztalatai közül az MNB kiemeli, hogy a bankkártya a legnépszerűbb és legelterjedtebb pénzügyi termék a fiatalok körében. Ennek megfelelően erről rendelkeznek a legtöbb ismerettel, bár hiányosságok tapasztalhatóak az egyes kártyák funkcióit (betéti, hitel, terhelési) és biztonságos használatot illetően. A megkérdezettek több mint 50 százaléka nem tekinti teljesen biztonságosnak a használatát, legtöbben attól félnek, hogy kártyájukat ellopják, vagy meghamisítják.
A hitelekre vonatkozóan két markáns, családtól "örökölt" hozzáállás jelent meg a fiatalok körében: egy részük teljes mértékben elutasító a hitelfelvétellel kapcsolatban, más részük pedig el sem tudja képzelni hitelek nélkül az életét. A hitelezéssel kapcsolatban a fiatalok körében a három legismertebb fogalom a havi törlesztő részlet, a jelzálog és a futamidő volt.
A jegybanki kutatás szerint a fiatalok a legkevesebbet a nyugdíj-előtakarékosságról tudnak. Ez a téma nagyon távol áll tőlük, még azoktól is, akik a munkába állás miatt már választottak nyugdíjpénztárt. A válaszadók túlnyomó többsége azzal sincs tisztában, hogy mely típusú pénztár választása lehetséges, illetve kötelező.
A felmérés tapasztalatai alapján a jegybank úgy döntött, hogy a közeljövőben tájékoztató kiadványt készít, amelyben a 18 évesek számára a legfontosabb pénzügyi kérdésekről nyújt információkat, ide sorolják a bankszámlát, a bankkártyát, a hiteleket, illetve a nyugdíjpénztárakat is.
A reprezentatív felmérést a 14-17 éves középiskolás, valamint a 18-30 éves fiatal felnőtt korosztály körében készíttette el a jegybank.
(MTI)