Az FC Barcelona élvonalbeli labdarúgócsapatában volt a legmagasabb a játékosok átlagfizetése 2019-ben a Global Sports Salaries Survey című tanulmány szerint.
A sportingintelligence.com weboldal által végzett kutatás 12 országban 8 sportág 350 csapatából összesen több mint 10 ezer játékos fizetését vizsgálva állította fel a rangsort. A felmérés kizárólag a vizsgált klubok által rendszeresen folyósított fizetéseket tartalmazza, a kimutatott keresetekben nincsenek benne az aláírási pénzek, a különböző teljesítményalapú bónuszok, illetve a játékosok egyéni szponzori díjai és a pályán kívüli, más tevékenységeikért járó összegek.
Ezek alapján a katalánoknál az első csapat átlagos éves alapbére 12,28 millió dollár volt, amely alacsonyabb, mint az előző évben, amikor a Barcelona 13,7 millió dolláros átlagfizetéssel zárt az élen.
A 2019-es esztendő második és harmadik helyén is labdarúgócsapat zárt: a Real Madridnál 11,15, míg a Juventusnál 10,1 millió dollárral gazdagodtak átlagosan a játékosok. A spanyol klub megtartotta tavalyi pozícióját a listán, míg az olasz csapat a kilencedik helyről lépett előre.
Az első harmincban még három futballklub kapott helyet: a Paris-Saint Germain 12., a Manchester City 13. a listán, a Bayern München pedig a 22. helyet érdemelte ki. A top 30 további pozícióiban az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) együttesei találhatók, közülük a legelőkelőbben rangsorolt a 10 milliós határt éppen átlépő, negyedik helyezett Portland Trail Blazers.
Az észak-amerikai professzionális ligák közül a baseball (MLB) legbőkezűbb képviselőjének a - 2014-ben még második - New York Yankees (32.) bizonyult, míg az amerikaifutballban (NFL) az Atlanta Falcons (65.), jégkorongban (NHL) pedig a Minnesota Wild (89.) költött legtöbbet a játékosok fizetésére