Több milliárd forintot csoportosít át a kabinet a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló keretből. A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent határozatokból kiderül, hogy a most elrendelt kifizetések közül a legtöbb pénzt, 13,5 milliárd forintot a pénztárgépek cseréjével összefüggésben biztosítja a kormány a tartalékból, de támogatást nyújtanak például a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiának, a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny előkészítésére és a cserkészszövetségnek is.
- A megtakarításokkal rendelkezők aránya továbbra sem növekszik Magyarországon: 2013 első fél évében a lakosság 15 százaléka rendelkezett valamilyen banki megtakarítással, amely 2004 óta a legalacsonyabb érték, és alulmúlja a 2008-2010 közötti válságos időszak számait is - a GfK Hungária Piackutató Intézet csütörtökön közzétett Retail Banking Monitor felmérése szerint.
Románia kétéves elővigyázatossági típusú hitelmegállapodást köt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Bizottsággal, a szerződést várhatóan októberben írják alá a felek - jelentette be Andrea Schaechter, az IMF bukaresti küldöttségének vezetője.
- A kisvállalkozások 37 százaléka számít arra, hogy likviditási helyzete a következő időszakban romlani fog, ráadásul a valóságosnál lényegesen rosszabbnak ítélik külső forráshoz jutási lehetőségeiket az OTP Ingatlanlízing frissen közzétett kutatása szerint.
A közlemény szerint a félezer cég megkérdezésével, az OTP Ingatlanlízing által készített kutatás szerint a külső finanszírozás bevonásával szemben ennek ellenére is sok cég táplál ellenérzést, jellemzően alaptalan aggodalmak miatt.
Az MTI által megkérdezett elemzők úgy vélik: inkább szimbolikus, illetve demonstratív jelentősége van az IMF-hitel végtörlesztésének, gazdaságpolitikailag kevés előny származik belőle.
Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője az MTI-nek elmondta: szimbolikus jelentősége van az IMF-hitel végtörlesztésének, a kormány az IMF-től való elszakadást a gazdaságpolitikai függetlenség megteremtése egyik csúcsának tekinti.
Augusztus elsejétől 6 százalékos egészségügyi hozzájárulást (eho) kell fizetni a kamatjövedelmek után a 16 százalékos kamatadón felül.
Átmeneti szabályok alapján, ha a kamatperiódus augusztus 1. előtt kezdődik, de csak utána ér véget, akkor csak az elsejét követő időszakra jutó kamatot terheli az új ehoteher.
- A központi költségvetés bruttó adóssága 22 238 milliárd forint volt június végén, 473 milliárd forinttal nőtt a múlt hónapban és 1518 milliárd forinttal nőtt az első félévben - derül ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) honlapján olvasható adatokból.
Újabb részvényeket értékesített az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának minősített befolyása alatt álló Bonitás 2002 Zrt.
A BÉT honlapján hétfőn megjelent közlemény szerint a cég pénteken összesen 650 ezer darab OTP-papírt értékesített, így a tulajdonában maradó részvények száma 500 ezerre csökkent.
A pénzügyi jogok biztosa szerint háromoldalú egyeztetés kell a devizahitelek ügyében, a kormánynak szerdai ülésén célszerű meghatározni a kereteket, és ez alapján kellene megkezdeni a háromoldalú szakmai egyeztetéseket a kormányzat, a bankok és a hitelesek képviselőinek.
Doubravszky György erről az MR1 180 perc című műsorában beszélt hétfőn reggel.
Minden korábbinál többen jelentették fel magukat adókerülés miatt Németországban az idei első félévben.A csütörtökön ismertetett adatok szerint a tartományi adóhivatalokhoz összesen 14 549 önfeljelentés érkezett 2013 első hat hónapjában, ami majdnem annyi, mint 2012 egészében.
A francia parlament csütörtökön elfogadta a bankreformot, amelynek értelmében elválasztják a bankok saját számlás ügyleteit a kereskedelmi banki tevékenységüktől a betétesek biztonsága érdekében. Francois Hollande államfő választási ígéretével ellentétben azonban a jogszabály nem hoz létre kétféle pénzintézetet.
Az Aegon Magyarország Zrt. ügyfelei a nemrég levonult dunai árvíz miatt 489 kárt jelentettek, közel 100 millió forint értékben, a 2010-es tiszai árvíz közel 5 ezer kárára 1,58 milliárd forintot fizetett ki a biztosító - közölte a lakásbiztosításban piacvezető Aegon.
A K&H Bank nyerte el a "Magyarország legjobb bankja" díjat a Euromoney Kiválósági Díj 2013 versenyében. A nemzetközi pénzügyi folyóirat 1992 óta rendszeresen, minden évben értékeli a különböző régiók, országok pénzügyi piaci szereplőit, és a kimagasló teljesítményt az év legjobbja díjjal ismeri el. A döntési folyamat során figyelembe veszik a méretet, a tevékenységi kört, a nyereségességet, de fontos a növekedésre való képesség és a versenytársakkal összehasonított relatív teljesítmény is, valamint az, hogy a vállalat sikeresen igazodott-e a változó piaci viszonyokhoz és ügyféligényekhez.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa egyhangúlag döntött júniusban a jegybanki alapkamat 25 bázispontos, 4,25 százalékra történő csökkentéséről - derül ki a kamatdöntő ülés rövidített jegyzőkönyvéből, amelyet szerdán tett közzé az MNB.
A kormányzati szektor első negyedévi hiánya 272 milliárd forint, a GDP 3,8 százaléka volt, 56 milliárd forinttal és 0,7 százalékponttal nagyobb az egy évvel korábbinál - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).A nemzeti számlák rendszere (ESA95), azaz az uniós módszertan szerint számolt eredményszemléletű adatok szerint a kormányzati szektor bevételei 3,6 százalékkal, 3130 milliárd forintra nőttek, a kiadások 5,1 százalékkal 3402 milliárd forintra emelkedtek.
A kincstárat leszámítva minden pénzforgalmi szolgáltatóra vonatkozó, egyszeri befizetést javasol Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a parlament honlapján olvasható indítványában.
Az egyes közteherviselési kötelezettségeket előíró törvényjavaslathoz, zárószavazás előtti módosító indítványként beadott szöveg indoklása szerint a tranzakciós illetékből erre az évre várt bevétel elmaradt a tervezettől, ezért ezt egyszeri befizetéssel kell pótolni.A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal újabb történelmi mélypontot jelentő 4,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén.Egymást követő tizenegyedik alkalommal döntött 25 bázispontos kamatcsökkentésről a jegybank monetáris tanácsa. A mostani döntéssel fenntartott kamatcsökkentési ciklust tavaly augusztusban, 7,00 százalékos kamatszint mellett kezdte el a testület.
Visszafizeti a gazdasági válság csúcsán igénybe vett állami és magánhitelezői segítségnyújtást és a tervek szerint tőkét emel az Erste Csoport a harmadik negyedévben - jelentette be a bankcsoport hétfőn Bécsben.