Komoly szennyeződést találtak a civilek kezdeményezte mérések Győr ipari parki területénél a talajvízben. A városvezetés azonban a hírre "sunnyog, hazudik és vádaskodik" - mondta az LMP győri elnöke hétfői, online is követhető sajtótájékoztatóján.
Miközben "gőzerővel folyik a vendégmunkások betelepítése Magyarországra", úgy tűnik, hogy a kormánynak nem sokat számít a magyar dolgozók testi épsége, élete - erről a Mi Hazánk munkaügyi kabinetjének elnöke beszélt pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Magyar vállalkozókat európai uniós támogatások ígéretével csapott be egy szír férfi, akit Szigetszentmiklóson fogtak el - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a rendőrség honlapján.
Magyarország bruttó hazai terméke 2023 második negyedévében a nyers adatok szerint 2,4 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 2,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva közölte első becslése alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az előző negyedévhez képest - a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint - a gazdaság teljesítménye 0,3 százalékkal csökkent.
A gazdasági teljesítmény csökkenéséhez a legnagyobb mértékben az ipar, a piaci szolgáltatások, ezen belül főként a szállítás, raktározás és a kereskedelem járul hozzá.- A dohánytermés betakarítását ellenőrizték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, amikor több embert is lopáson kaptak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a több száz kilogramm dohányt lefoglalták, az elkövetőkkel szemben eljárás indult,.
- Az Ukrajnával határos Belgorod megye légterében három, Kurszk megye felett pedig egy ukrán drónt lőtt le a légvédelem - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
- A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 19 éves diákkal szemben.
A diák tavaly ősszel, előre eltervezett "ölési szándékkal", legalább másfél héten keresztül kalapáccsal, késekkel és ollóval a hátizsákjában járt iskolába, majd végül az egyik óra előtti szünetben késsel támadt rá egyik iskolatársára.
Az LMP szerint miközben az összeomlás felé tart Magyarországon az ivóvízellátás, a kormány egyetlen célja, hogy idegen gazdasági szereplőknek szolgáltassa ki a magyar vízkincset.
Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke kedden pécsi, online is közvetített sajtótájékoztatóján úgy értékelt: miközben a kormány ivóvízhálózat-fejlesztési programról beszél, a rendszer karbantartásához szükséges források nem szerepelnek sem az idei, sem a jövő évi költségvetésben. Az idei évben mindössze néhány milliárd forintot szánnak erre és a jövő évben sem fognak semmilyen "országos szinten értelmezhető munkát elkezdeni".
Jelentős összegektől esnek el a vállalkozások, ha nem gondoskodnak a csak pár napig vagy hétig szabad pénzeszközeik lekötéséről. A bankokbőven kétszámjegyű kamatot fizetnek a vállalati betétekre - erről írt szerdán kiadott elemzésében a Bankmonitor.
A rövidebb időtávra szabad likviditások befektetésének elhagyása - bár nem jelenik meg a pénzügyi kimutatásokban - éppen úgy eredményrontó tétel, mintha a vállalkozás drágán venne alapanyagot, vagy nem hajtana be egy jogos követelést. A likvid források rendkívül egyszerűen és gyakorlatilag költségmentesen elhelyezhetők rövid távra is a szinte minden banknál elérhető vállalati betétkonstrukcióknak köszönhetően.
- Vádat emeltek egy férfi ellen, aki brutálisan bántalmazta és megpróbálta megölni a saját fiát, korábban pedig a nevelőanyját fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy különböző kölcsönöket vegyen fel és adja át neki - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön.
Az amerikai Képviselőház republikánus elnöke szerint Joe Biden elnök és családjának pénzügyi körülményeit ki kell vizsgálni, és ez akár az elnök eltávolítására irányuló eljárást is eredményezhet.
A spanyol konzervatív Néppárt (PP) jelentős többséget nyert a parlament felsőházában (szenátus) a vasárnap megrendezett általános választásokon.
A szavazatok 98 százalékot meghaladó feldolgozottságánál az eddigi legnagyobb ellenzéki párt 120 képviselői helyet szerzett meg a közvetlenül választott 208 szenátusi helyből, 37-tel többet korábbi mandátumainál.
Ausztriához hasonlóan kapjon olyan kiemelt státuszt a Fertő-tó Magyarországon, hogy ott ne lehessen természetromboló beruházásokat végezni
.- mondta a Demokratikus Koalíció (DK) környezetvédelmi ügyekért felelős politikusa a Fertő tó partjáról közvetített, a párt egyik helyi politikusával közösen tartott online sajtótájékoztatóján vasárnap.
Kocsis-Cake Olivio a Fertő tavat "Magyarország legértékesebb természeti kincsének" nevezte.
- Vádat emeltek két férfi ellen, akik 23 éve vonatbalesetnek próbáltak beállítani egy gyilkosságot - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken.
A második negyedévben a vártnál kevésbé nőtt a kínai bruttó hazai termék (GDP) éves bázison a nemzeti statisztikai hivatal, az NBS hétfői jelentése alapján.
- Vádalt emelt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűntette miatt három férfi ellen, akik öt fuvarral 79 migráns szállításában vettek részt - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szerdán.
A Fertő-tavi beruházásokról kérdezi Lázár János építési és közlekedési minisztert az MSZP.
Gurmai Zita, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szombaton az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatóján közölte: a legfrissebb hírek szerint a kormány ökoparkot kíván létesíteni a lakosság és a civil szervezetek bevonásával, ezért Molnár Zsolttal, az MSZP pártigazgatójával írásbeli választ igénylő kérdést nyújtottak be Lázár Jánosnak.
A jövőfelélés költségvetésének nevezte a 2024-es büdzsét Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese pénteken, a jogszabály elfogadása előtt tartott sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus szerint a jogszabály-javaslat túl korán lett benyújtva, megalapozottsága így megkérdőjelezhető, sőt az abban szereplő számok tarthatatlanok lesznek- Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy aranykereskedelemmel foglalkozó budapesti bűnszervezet tagjai és a hozzájuk kapcsolódó további gyanúsítottak ellen.
Leszavazta az Országgyűlés a DK által benyújtott alternatív költségvetést, amelyet még az Árnyékkormány dolgozott ki.
Orbán Viktor ezzel elárulta magát: nem akarja emelni a béreket, nem akarja emelni a nyugdíjakat, inkább folytatja a megszorításokat, az áremeléseket, az adóemeléseket, fokozza az orbáni inflációt és mélyíti a megélhetési válságot.