Az amerikai szenátus helyi idő szerint kedden este egyhangúlag megszavazta a hongkongi tiltakozókat támogató és egyben Kínát az erőszak veszélyeire figyelmeztető törvényjavaslatot.
Az elfogadott jogszabály értelmében az Egyesült Államoknak évente felül kellene vizsgálnia a Hongkongnak nyújtott támogatását. Ennek érdekében a külügyminiszternek évente igazolnia kellene, hogy Hongkong kellő mértékben független Pekingtől, és ezzel mintegy kezességet vállal az 1997-ben Kínához visszacsatolt, 263 szigetből álló városállam különleges státusának megőrzéséért.
Pénzmosás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat két zalai férfi ellen, aki vállalta, hogy német cégektől csalással megszerzett összegeket vesz fel magyar bankokban - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden.
Két idős ember életét vesztette az olaszországi Velence városában, amelyet szerdára virradó éjszaka rekord magasságú tengervíz öntött el a heves esőzések nyomán.
Háborús készültséget rendeltek el kedden Izrael déli és középső részén, a rádióban arra szólították fel az embereket, csak akkor utazzanak Tel-Avivba és környékére, ha feltétlenül szükséges.
Megnyíltak a szavazóhelyiségek reggel kilenc órakor és megkezdődött a voksolás a parlamenti választáson vasárnap Spanyolországban. A választók 22 800 helyszínen adhatják le szavazatukat az ország 8131 településén este nyolc óráig.
Az előzetes eredmények ismertetését este fél tizenegy utánra jelezte a választás lebonyolításáért felelős belügyminisztérium, amely a nap folyamán kétszer tesz közzé részvételi adatokat.
Donald Trump amerikai elnök peren kívüli egyezség keretében kétmillió dolláros büntetés megfizetésében állapodott meg a New York-i ügyészséggel, mert az alapítványát 2016-ban magáncélokra használta.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette emelt vádat egy 12 tagú társaság ellen, amely kétmilliárd forint áfát csalt el.
Nagy győzelmet arattak az amerikai demokraták kedden a virginiai kongresszusi választáson, és várhatóan Kentucky állam új kormányzója is demokrata politikus lesz. Mississippi államban ugyanakkor republikánus győzelmet jeleznek a kormányzóválasztás első eredményei.
- Több ponton módosította Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára a fővárosi önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát (szmsz) a Fővárosi Közgyűlés kedden, alakuló ülésén.
Polt Péter jelenlegi legfőbb ügyészt javasolja ismét a posztra Áder János köztársasági elnök.Az államfő erről a parlamenti honlapra kedden felkerült - október 18-án kelt - levélben tájékoztatta Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét.
- Donald Trump amerikai elnök vasárnap reggel a Fehér Házból közvetített beszédében hivatalosan is bejelentette Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének a megölését, az akciót Szíria északnyugati részén hajtották végre az amerikai erők vasárnapra virradóra.
Mintegy 300 újabb orosz katonai rendész és kéttucatnyi Tyigr és Tajfun-U típusú páncélozott jármű érkezett Csecsenföldről Szíriába - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
Kiszabadult a börtönből Hongkongban az a gyilkossággal vádolt férfi szerdán, akinek ügye miatt a kormányzat a kiadatási törvény módosítását javasolta, ami elindította az öt hónapja tartó tüntetéshullámot - írta internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
- Boris Johnson brit miniszterelnök bejelentette szombaton, hogy nem tárgyal az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) halasztásáról.
Peking felháborodással fogadta, hogy az amerikai képviselőház elfogadott egy olyan törvénytervezetet, amely lehetővé tenné, hogy a hongkongi demokrácia csorbítása esetén az érintett kínai és hongkongi tisztségviselőket megbüntessék - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség a külügyminisztérium közleménye alapján.
Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön azzal fenyegette meg az Európai Uniót, hogy 3,6 millió szíriai menekültet küld országából Európába, amennyiben az unió megszállásnak próbálja minősíteni a szerdán megkezdett török hadműveletet Északkelet-Szíriában.
Erdogan úgy fogalmazott: Ankarának könnyű a dolga, csak megnyitja a kapukat. A török államfő egyúttal kijelentette: Brüsszel térjen magához.
Vádat emeltek egy magyar kábítószer-kereskedő ellen, aki egy ír férfi megbízásából szárított zsályának álcázva hozott be az országba vélhetően több ezer kilogrammnyi drogot, majd fuvarozott külföldre - közölte a fővárosi főügyész kedden.
A brit kormány szerdán eljuttatja az Európai Unióhoz megállapodási javaslatait a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről.
A Downing Street kedd éjjeli tájékoztatása szerint ez végleges javaslatcsomag lesz, és a kormány csak két lehetőséget lát: vagy megkezdődnek a tárgyalások egy új megállapodásról, vagy a megállapodás nélküli Brexiten kell a továbbiakban dolgozni.
Büntetés terhe melletti idézést küldött Rudy Giulianinak, Donald Trump amerikai elnök személyes ügyvédjének hétfőn a washingtoni képviselőház három bizottsága az Ukrajnával kapcsolatos vizsgálatok ügyében.
Közös idézésében a hírszerzési, a külügyi és az ellenőrzési bizottság figyelmeztette Giulianit, hogy ha visszautasítja a megjelenést, vagy egyszerűen nem vesz róla tudomást, az "bizonyíték lesz" a képviselőház vizsgálatának akadályozására, és annak következményei lesznek.
A képviselőház demokrata párti elnöke, Nancy Pelosi a múlt héten jelentette be, hogy egy névtelen bejelentés nyomán vizsgálatot indítanak a Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között még júliusban lezajlott telefonbeszélgetés ügyében. A vizsgálatok célja az elnök alkotmányos elmozdítási eljárásának (impeachment) megindítása. A kifogásolt beszélgetésben Trump állítólag azt kérte Zelenszkijtől, hogy az ukrán hatóságok segítsenek feltárni Joe Biden volt alelnök és fia, Hunter korábbi jövedelmező üzleteit Ukrajnában.
Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt szerint a Fidesz titkosszolgálati eszközökkel, magánbeszélgetésről készült manipulált hangfelvétellel akarja megfélemlíteni.