Megalapozott a Zágráb megyei bíróság keddi döntése szerint a Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen beadott horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészségi (USKOK) vád - jelentette a horvát közszolgálati televízió (HRT) keddi internetes oldalán.
Az elszegényedés megállítását nevezte a nemzeti összetartozást szolgáló legfontosabb célnak Hiller István, az Országgyűlési szocialista alelnöke szerdai közleményében.
A politikus rossz és igazságtalan békének nevezte Trianont, amely az európai konfliktuskezelés akkor már évszázados normáit felrúgva az együttműködés helyett a bosszút állította a rendezés középpontjába és új, még pusztítóbb konfliktusokat hozott létre.
A politikus budapesti sajtónyilatkozatában egyúttal jelezte, hogy nem kíván indulni a következő tisztújításon, így nem kíván újraindulni a szocialista párt elnöki posztjáért sem.
Mesterházy Attila azt mondta, az MSZP április 6-án és május 25-én jelentős vereséget szenvedett el az országgyűlési és az európai parlamenti választáson, az MSZP elnökeként ezekért a kudarcokért vállalja a teljes felelősséget.
Az államháztartás bruttó adóssága a GDP 84,6 százaléka, 24 904 milliárd forint volt március végén. Az adósságot 1456 milliárd forint nettó hitelfelvétel és 380 milliárd forint árfolyamveszteség növelte az első negyedévben - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 3,5 százalékkal nőtt az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölt első gyorsbecslése szerint.
A szavazók 94-98 százaléka a kelet-ukrajnai Luhanszk megye függetlensége mellett döntött – közölte a szakadárok által egyoldalúan kikiáltott "luhanszki népköztársaság" választási bizottságának elnöke az Unian hírügynökség hétfői jelentése szerint.
- Rendőrök zárták le hétfő reggel a Citadellát - tapasztalta az MTI helyszínen lévő tudósítója. A Citadella sorompójánál nem engednek tovább senkit, turistacsoportokat sem. A rendőrök azt közlik az oda érkezőkkel, hogy végrehajtási eljárás van folyamatban.
A zárást hétfő estig feloldhatják.
- A Kúria tanulmányozza az Európai Bíróság ítéletét, és ez alapján várhatóan még a nyári ítélkezési szünet előtt dönt a Kásler házaspár OTP ellen indított perében, de ennek időpontja még nem ismert - közölte a Kúria Sajtótitkársága szerdán az MTI érdeklődésére.
Biden gratulált Orbánnak Magyarország 15 éves NATO-tagsága alkalmából.
Az Egyesült Államok szilárdan elkötelezett a NATO-t megalapító washingtoni szerződés 5. cikkelyében rögzített kollektív védelem mellett.
A két politikus megvitatta az ukrán helyzetet. Egyetértettek abban, hogy Oroszország meg fogja fizetni az árát annak, hogy támogatja az ukrajnai fegyveres szeparatistákat, nyíltan megsértve ezzel az április 17-i genfi megállapodást.
- Amennyiben az orosz hadsereg átlépné Ukrajna határait, Csehország megerősíti saját határait és az ország stratégiai fontosságú objektumainak védelmét - közölte Petr Pavel altábornagy, a cseh hadsereg vezérkari főnöke.
A Molnak jelentős, dollárban számítva akár milliárdos nagyságrendű akvizícióra is van lehetősége a jó mérlegének köszönhetően, emellett a vállalat elkötelezett a szokásos osztalékfizetési gyakorlat folytatásában a következő években is - mondta Molnár József vezérigazgató az olajtársaság csütörtöki éves rendes közgyűlésén.
A BBC kedd esti beszámolója szerint a 49 éves M. Sándor Barbadosról érkezett április 4-én a londoni Gatwick repülőtérre, ahol a brit határrendészet (Border Force) megállította és átvizsgálta poggyászát.
A csomagban találtak egy zöld kordnadrágot, amelynek szövete a Border Force szóvivőjének beszámolója szerint "természetellenesen merevnek" tűnt. A tüzetes vizsgálat során a nadrág béléséből egy kilogrammnyi fehér por került elő, amelyről a szakértők megállapították, hogy kokain.
Kijev felszólította Moszkvát, hogy a genfi megállapodásokkal összhangban nyilvánosan határolja el magát a kelet-ukrajnai szakadároktól, a fegyverek azonnali beszolgáltatására és a megszállt középületek elhagyására hívja fel őket.
Oroszország Ukrajnával szembeni fellépése miatt az Egyesült Államok újabb, Moszkva elleni szankciók bevezetését mérlegeli, amelyek befolyásos személyeket vagy cégeket érinthetnek az energetikai, a pénzügyi vagy a bányászati szektorban - jelentette ki kedden Jen Psaki, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
Barack Obama amerikai elnök arra sürgette orosz partnerét, Vlagyimir Putyint, vesse latba befolyását annak érdekében, hogy a kelet-ukrajnai oroszbarát fegyveres csoportok hagyják el az általuk elfoglalt épületeket és tegyék le a fegyvert - közölte helyi idő szerint hétfő este a Fehér Ház.
Semmit sem közeledtek az álláspontok a nyugati államok és Ukrajna, illetve Oroszország között vasárnap éjjel az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén, amely határozat nélkül ért véget.
- Kitart a gazdasági növekedés a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban a szervezet havi rendszerességgel számolt CLI konjunktúramutató (Composite Leading Indicators) szerint.
A megye 5. számú választókerületében 98,83 százalékos feldolgozottságnál a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az egyéni jelöltek sorrendje a következő:
1. Bodó Sándor (FIDESZ-KDNP) - 44,71 százalék, 17.058 szavazat
2. Rigán István (JOBBIK) - 28,15 százalék, 10.739 szavazat
3. Bangóné Borbély Ildikó (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) - 18,18 százalék, 6.937 szavazatSzámos külföldi lap foglalkozott a magyar választási kampánnyal és a választások várható kimenetelével.
Németországban a konzervatív Die Welt és a baloldali Berliner Zeitung az online kiadásában, a Handelsblatt című üzleti lap a nyomtatott kiadásában közölt beszámolót a választások előtti belpolitikai helyzetről, amellyel a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádió is foglalkozott.