Beharangozó

Programajánló - 2008-11-07

Kocog, kopog és zord a november, meteorológiai nevén Őszutó. Szemben az őszelővel – szeptemberrel, amikor csak megcsapta az elmúlás szele az emberi lelket – a tizenegyedik hónapban született versek közt nehéz olyanra lelni, amelyben nem a halál kopog az ablakon, nem didereg a költő lelke a korán érkező estéken.

Első napja a hónapnak Mindenszentek; és a második Halottak napja: eltávozott szeretteink megvendégelésével és gyertyafényekkel a novemberi hantokon. „Szóval itt szólal meg igazában az emberiségnek egész halálfélelme, amely a mágikus koroknak egyik leghatalmasabb szellemi mozgatóereje volt.”

Beszédes a hónap népi neve: Enyészet havaként és Szent András havaként ismerik. Az általunk használt november szó pedig kilencediket jelent, hisz a római Julianus-naptárban a kilencedik hónap volt.

 

Az elmúlás gondolata, a közelgő tél visszakanyarít az élethez: erre utal sok novemberi népszokás, amelyekből néhányat megidéz a Kismacsi Közösségi Ház: november 11-én tartjuk a Márton-napi sokadalmat Szent Mártonra emlékezve – aki alázatból ki akart térni a püspökké választás elől, s a ludak közé rejtőzött. A jószágok gágogásukkal elárulták, ezért a Márton-lúdja szófordulat, ezért kell libát enni Márton napján. Az új bor is ekkor kóstolható meg először: Márton az új bor bírája. Katalin napja a régi időszámításban a tél első napja volt. Talán ezzel függött össze, hogy az utolsó bálos nap is ekkor van: a Katalin- és Erzsébet-napi bál Kismacson november 22-én 19 órakor kezdődik.

 

A „kopogó napokon” a DMK közösségi házai minden korosztálynak ajánlanak programokat: a gyermekeket hagyományőrző kézműves játszóházakkal és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várjuk. Az általános iskolásokat az Újkerti egészség hét előadásokkal, filmekkel és vetélkedőkkel; a Belvárosi Közösségi Ház az Értékek és élmények sorozat következő kiállításával – és a hozzá fűződő programokkal fogadja. A Suli-Színházban ezúttal arany minősítésű előadást láthatnak a diákok: Békés Pál A félőlény című darabját mutatják be a „BolyaiSokk”. Az ifjúság válogathat egységeink rendezvényeiből, róla és – neki is – szól az Ezek a fiatalok… konferenciasorozat.

Kismamákat és kispapákat készít fel a babavárás kilenc hónapjára, majd a születés utáni első időszakra az „Amíg a baba megérkezik” című sorozat– a foglakozásokon minden alkalommal rövid kismamatornát is tartanak.

Minden művészetbarátot hívunk novemberi a kiállításainkra köztük a Mű-Terem Galériában nyílóra: Földi Péter Kossuth-díjas festőművész tárlatára.