Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító. Az ELTE Bölcsészettudományi Karának angol nyelvészeti tanszékének oktatója több, mint harminc éve, emellett számos angol nyelvi tankönyv szerzője, verseskötetei és nyelvtudományi munkái mellett hat Shakespeare-dráma új, korszerű magyar fordítását készítette el és vált ezáltal az angol reneszánsz nyelvezet kiváló ismerőjévé.
A Hajdú-Bihar Megye Napja alkalmából a Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Múzeumok november 22-én 10 órától 16 óráig (Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum és az Irodalmi Múzeum (Debrecen), a Bihari Múzeum (Berettyóújfalu), a Karacs Ferenc Múzeum (Püspökladány), a Bocskai István Múzeum (Hajdúszoboszló), a Hajdúsági Múzeum (Hajdúböszörmény) és a Semsey Andor Emlékmúzeum (Balmazújváros) díjmentesen látogathatóak.
Joe Cocker élete második legnagyobb nézőszámú közönsége előtt játszott 2002-ben Budapesten. Most, 2007-ben, a debreceni közönséget örvendezteti meg slágereivel. Új, 2007-ben megjelent „Hymn for My Soul” című albumának dalai mellett természetesen a legnagyobb Joe Cocker klasszikusok is elhangzanak majd, mint például a You Can Leave Your Hat on, Unchain’ My Heart vagy a With a Little Help From My Friends.
Celluloidra festett és rajzolt alakokat mozgatott, elevenített meg – animált – egy színpadra vetítve Emile Reynaud saját, kvázi filmvetítőjével az 1800-as évek végén, ezért tekintik az animációs film atyjának a Lumiere-testvérek találmánya előtt alkotó művészt. A produkciót – az Optikai Színháznak nevezett vetítést – először 1892. október 28-án láthatta a nagyközönség Párizsban, ezért ünnepli ezt a napot immár öt éve az Animáció Világnapjaként a műfaj világszervezete (ASIFA).
2. 15.00 Rendhagyó irodalomóra Szabó Magdáról
Előadó: Dr. Márkus Béla
Helyszín: Újkerti Könyvtár
2. 19.00 Koltai Lajos Este című filmjének díszbemutatója, a vetítés után közönségtalálkozó
Helyszín: Apolló mozi Nagyterem
október 15. 19. 00 - Nagyterem
A Bogányi testvérek kamaraestje
"Beleszülettünk a zenébe. A szüleink sosem erőltették, egyszerűen nyugtázták, hogy érdekel minket a zene, és szép sorban beírattak bennünket a zeneiskolába. Mind a négyen megtaláltuk a magunk hangszerét, Bernadett fuvolista, Tibor öcsém karmester és csellista, a legkisebb testvérünk, Bence fagottozik. Fel sem merült, hogy bármi mással is foglakozhatnánk."
Bogányi Gergely
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar hét évvel ezelőtt indította el hangversenysorozatait.
E koncerteken az intézmény tanárai és együttesei mellett fellépett már a hazai művészvilág jelentős része. A kizárólag pályázati forrásokra épülő rendezvények anyagi bázisa minden évben változott, de ebből a közönség - remélhetőleg - semmit sem vett észre.
Leonardo kentaur-elvére épít a MODEM szombati múzeumpedagógiai foglalkozása
„Mi a kedvenc állatod? Mi lennél, ha állat lennél? Kutya, cica, netalántán gepárd? Gyere és változz állattá!” – így invitálja a gyerekeket kreatív játékra a Modem. Az igazi da Vinci című kiállításhoz kapcsolódó foglalkozást szeptember 22-én 10:30 és 12 óra között tartják a galéria III. emeleti múzeumpedagógia-termében.
A Magyar Közgazdasági Társaság 45. és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság 16.
Közgazdász-vándorgyűlése
Debrecen
2007. szeptember 20–22.
2007. szeptember
1-14. Cserép Gabriella akvarell kiállítása
Helyszín: DEOEC II. kollégium Mini Galéria (Nagyerdei krt. 98., Tel.: 52/411-600/55496)
2-ig Moziünnep
Helyszín: Apolló mozi (Miklós u. 1., Tel.: 52/417-847)
2007. szeptember 24-október 4.
Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar
Liszt terem
2007. 09. 06. - 09. 09.
Baltazár Dezső tér, Kölcsey Központ, Kossuth tér
A harminchat éves múltra visszatekintő Debreceni Jazznapok méltán emelkedett a mérvadó nemzetközi fesztiválok sorába.
Debrecen: ahol a jazz örök divat
FANCSIKA
2007. SZEPTEMBER 22.
SZOMBAT
A Hajdú-Bihar Megyei Természetjáró Szövetség sok szeretettel meghívja Önt és 4-10 év közötti gyermekeit egy erdei rövidtúrára.2007/2008-AS ÉVAD
A Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok Művelődési Irodája és
Debrecen MJV Önkormányzata bérletes hangversenysorozata
Koncertek helye: a Debreceni Egyetem Aulája (Debrecen, Egyetem tér 1.) és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Liszt terme (Debrecen, Egyetem tér 2.)
Koncertek kezdési időpontja: 19 óra
3-5. Debreceni Borkarnevál
Helyszín: Nagyerdő, Békás-tó
Augusztus első hétvégéjének állandó rendezvénye, amely zenés kísérőprogramjaival a kulturált borfogyasztás színvonalas népszerűsítője. A meghívott borgazdaságok, termelők kóstolói mellett színes zenei műsorok szórakoztatják az érdeklődőket.
2007. AUGUSZTUS
Debrecen
Országos Bőrműves tábor
Időpont: 2007.július 30-augusztus 4.
Helyszín: Népművészeti Alkotótábor
Info: Kölcsey Ferenc Megyei Közművelődési Intézet Tel.: 52/413-977
Web: www.kolcseymki.hu