Magabiztos győzelem a presztízsmeccsen

Sport - 2009-08-29
Két – nem is akármilyen - BL-mérkőzés után szerepelt újra a bajnokságban a DVSC-TEVA labdarúgócsapata. A nagy rivális Nyíregyházát fogadtuk, a találkozót mégsem előzte meg akkora várakozás, mint korábban bármikor, ugyanis a szurkolók még a Bajnokok Ligájában elért siker lázában égtek.

. Azért a kezdést jelző sípszó elhangzása után gyorsan visszatért a régi Loki-Szpari meccsek hangulata, ment az adok-kapok a két tábor között. A vendégeket az óriási hőségben hidegzuhanyként érte Rudolf Gergely idei első bajnoki találata. A mieink a nemzetközi meccsek iramában futballoztak, ráadásul hatalmas fölényben, a piros-kékek csak keresték a labdát, nem tudtak mit kezdeni a gyors debreceni akciókkal, játékosaink időnként rendesen megforgatták a Szpari védőit. A 25. percben lőttek Doddóék először kapura, ami sok mindent elmond a mérkőzés képéről. Öröm volt nézni a Loki játékát, a közönség is jól szórakozott.

 

A szünet előtt Komlósi Ádámot le kellett cserélni, mert megsérült, helyette Fodor Marcell állt be.

 

A második félidő ugyanolyan jól kezdődött számunkra, mint az első, hiszen növeltük az előnyt, és ezúttal is Rudolf Gergely talált be. Nem folytatódott ugyanakkor túl jól, ugyanis szépítettek a vendégek. Ez azonban nem törte meg a hajdúságiak lendületét, ugyanúgy mentek előre, és bár sok volt a pontatlanság, de hatalmas a fölény. A Szpari kontrával próbálkozott, de nem sok sikerrel.

 

A biztos előny tudatában a hajrára kicsit visszavettek a tempóból a mieink, de a győzelmüket semmi sem veszélyeztette. Ezen a napon a DVSC-TEVA jobb formában futballozott, és akár nagyobb különbséggel is nyerhetett volna.

 

Soproni Liga, 6. forduló

DVSC-TEVA – Nyíregyháza 3-1 (2-0)

 

Debrecen, 7500 néző. Vezette: Solymosi (Lémon, Takács)

DVSC: Polekszics – Bernáth, Komlósi (Fodor 43.), Mészáros, Leandro – Czvitkovics, Kiss Z., Varga, Szakály (Dombi 61.) – Rudolf, Coulibaly (Oláh 75.)

Nyíregyháza: Vojanovics – Lakatos, Mboussi, Goia, Kiss Z. – Müller, Ambrusz (Minczér 56.) – Miskolczi (Czanik 46.), Bogdanovics, Homma – Dosso (Batizi-Pócsi 70.)

Gól: Rudolf (7.), Coulibaly (22.), Rudolf (50.), Homma (56.)

Sárga lap: Mboussi (66.), Bernáth (67.)

 

Események:

7. perc: Czvitkovics Péter végzett el szögletet a bal oldalról, Rudolf Gergely az ötös jobb sarkáról a hosszúba csúsztatott, 1-0.

 

22. perc: Rudolf ment el a jobb oldalon, középre adott, ahol Czvitkovics még elvétette a labdát, de a hosszún érkező Coulibaly öt méterről a léc alá vágta azt, 2–0

 

50. perc: Czvitkovics indította Rudolfot, aki egy pattanás után kapásból, 7 méterről a kapus lába mellett a hálóba lőtt, 3-0.

 

56. perc: Kiss ívelte a védők mögé a labdát, amire Homma csapott le, s balról, 7 méterről lőtt a kapu jobb oldalába. 3–1

 

Forrás: www.dvsc.hu