A Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség (MKHSZ), mint a magyarországi műsorterjesztési vállalkozások érdekvédelmi szervezete üdvözli az új médiatörvény tervezetét.
Az MKHSZ álláspontja szerint az Országgyűlés elé T/1747 számon előterjesztett törvényjavaslat előremutató a tekintetben, hogy felismeri és kezelni törekszik a nyomtatott és elektronikus média, a média-terjesztési felületek, platformok és technológiák konvergenciáját, kifejezi az igényes hazai médiatartalmak iránti közösségi igényt, megfogalmazza az ehhez rendelhető eszközöket és forrásokat, ennek keretében hangsúlyozza a közszolgálati televíziók, rádiók, a közösségi médiaszolgáltatók és a független műsorkészítők szerepét. Üdvözlendő a jogszabálytervezet koncepciója a médiatartalmak fogyasztóinak védelmére (kiskorúak, hátrányos helyzetűek védelme, reklámszabályok) nézve is.
Az MKHSZ egyetért a törvény azon céljaival, amelyek útján korlátozható, megakadályozható média- és médiaterjesztési monopóliumok kialakulása, a keretek közé szorítható a jelentős befolyásoló erejű médiaszolgáltatók erőfölénye a média- és hírközlési piacon. E körben az MKHSZ a tervezetben foglaltaknál szigorúbb szabályozást is el tudott volna képzelni.
Üdvözlendő az is, hogy a törvénytervezet immár kellő pontossággal határozza meg a kötelezően továbbítandó műsorok körét és a továbbítás feltételeit.
Különösen figyelemre méltó, hogy az új jogszabály 15 éves alkotmányos mulasztást pótol, amikor megteremti a médiatartalmak terjesztése szabályozásának alapvető feltételeit és eszközrendszerét, ezzel megteremti a korában átláthatatlan és zavaros médiaterjesztési piac transzparenssé válásának lehetőségét és a médiapiaci szereplők tisztességes feltételek között való versenyének esélyét.
Az MKHSZ ugyanakkor kinyilvánítja, hogy a törvényben foglalt - a jogellenes magatartásokra vonatkozó - szankciórendszer méltányosabbá tételét és a hatóság diszkrecionális jogkörét szűkíteni kívánó indítványokkal egyetért, e tekintetben a törvényjavaslatot korrigálandónak tartja, továbbá támogat minden olyan kezdeményezést is, amely a piacszabályozás tekintetében megfogalmazott alapvető kritériumokat szigorítja.
Álláspontunk szerint, noha a törvényjavaslat számos megoldandó problémára választ ad, sok olyan szabályozási rész-terület maradt, amely további jogalkotást, részletszabályok megalkotását, avagy a tapasztalatok alapján a törvény kiegészítését, módosítását fogja igényelni. Mindezek mellett az új médiatörvényt jelentős előrelépésként értékelhetjük.
Budapest, 2010. december 7.
Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség