A KSH friss kimutatása, miszerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében átlagosan 200 ezer forinttal alacsonyabb a fizetés, mint Budapesten, tökéletesen alátámasztja, amit az országjárásom alatt is sokan mondanak nekem, hogy vidéken még a budapesti fizetés is csak álom.
Ez a magyar valóság. Ahogy az irányítószámunk eldönti, hogy milyen oktatásban, egészségügyi vagy szociális ellátásban részesülünk, úgy eldönti azt is, hogy milyenek a munkalehetőségeink és mekkora fizetésért dolgozunk. Pedig nem kellene így legyen, hiszen valamiben minden magyar egyformán osztozik: európai polgárok vagyunk. Budapesten is, Borsodban is és Szabolcsban is.
A szociáldemokraták és zöldek éppen azért akarnak erősebb Európát, hogy egyetlen magyar ember sorsáról se az döntsön, hogy mi az irányítószáma. Európai magyarok vagyunk, a mi munkánk sem ér kevesebbet, mint más európai polgároké, ezt pedig egy erős Európának garantálnia kell a fővárostól a legkisebb borsodi községig egyaránt. A DK-MSZP-Párbeszéd szerint nem kevesebb, hanem több Európára van szükség, hogy európai bérek járjanak végre nekünk, magyaroknak is. Ha elegen leszünk és kisebbségbe tudjuk szorítani Orbánt az EP-választáson, akkor már másnap előrehozott választást fogunk követelni!
Dobrev Klára
A DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője
OS