Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelme során most a legjobb a kapcsolat a két ország között - jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke, csütörtökön Budapesten, a Karmelita kolostorban Orbán Viktorral miniszterelnökkel közösen tett sajtónyilatkozatában.
A kínai elnök hangsúlyozta: az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen egyetértettek abban, hogy Kína és Magyarország mindig is jó barátok voltak, akik bíznak egymásban, segítik egymást és kölcsönösen előnyös kapcsolatok kialakítására törekednek.
Jelezte, a két ország közötti kapcsolatokat tovább kell fejleszteni, ezért átfogó stratégiai partnerségről szóló nyilatkozatot fogalmaztak meg.
Hszi Csin-ping kitért arra: Orbán Viktorral mindketten hisznek abban, hogy a "kölcsönös politikai bizalom szilárd alapot teremtett a kínai-magyar kapcsolatok erősödésének".
Azt is mondta: Kína nagyra értékeli Magyarország szilárd elkötelezettségét az egy Kína elv mellett, és megígérte, hogy folyamatosan támogatja majd Magyarországot a gazdasági fejlődés útján.
Ezért a két ország a jövőben mélyíti gazdasági, kereskedelmi, illetve pénzügyi együttműködését - tette hozzá a kínai elnök.
MTI