Lassan csak Bayernek lesz keresztje

Hétfő estig már több mint 40 szaktekintély küldte vissza állami kitüntetését az államfőnek, mert semmilyen összefüggésbe nem akarnak kerülni Bayer Zsolttal. Ugyanakkor a Mazsihisz "gratulált" a gyűlölködő írásairól ismert publicistának a lovagkereszthez, s hosszú életet kívántak neki, hogy kijavíthassa a károkat, amelyeket Magyarországnak okozott. A kormányoldal továbbra is kérlelhetetlen az ügyben,

Halász János Fidesz-szóvivő szerint például Orbán Viktor barátja megérdemli az elismerést. Azért azt ő is megjegyezte, vannak olyan gondolatok, kijelentések, amelyekkel nyilvánvalóan nem értenek egyet. Sokan azonban meg is jelölték, mivel nem tudnak közösséget vállalni. Az RTL Klub megszólaltatta a főszereplőt, Bayer szerint félreértelmezik a szavait, idézeteit kiragadják szövegkörnyezetükből, és sajnálja azokat, akik visszaadták a kitüntetést.

A Fidesz-kormány jól látja, hogy Bayer Zsolt, az ötös számú Fidesz-párttagkönyv tulajdonosa sikertelen és boldogtalan, "helyesen mérték fel, hogy Bayer frusztrált átkozódása, monoton, hisztérikus és szánni való gyűlölködése nem csak neki saját magának, de a közhangulatnak is árt. Alighanem ezért akarta őt a kormány jobb kedvre, derűre hangolni valami pénzbe nem kerülő figyelmességgel" - közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz). A szervezet "támogatja a kormány pedagógiai céljait", s nem hagynak fel a reménnyel, hogy a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével frissen kitüntetett publicista felhagy a rutinszerű uszítással. "Sok jó ügy van Magyarországon, amelynek a kitüntetett egykor volt figyelemreméltó stílusát újra szolgálatba tudná állítani. Kívánunk neki ezért erőt, egészséget és hosszú életet, hogy legyen ideje jóvátenni mindazt a mérhetetlen kárt, amit az elmúlt évek során írásaival Magyarországnak okozott" - írta a Mazsihisz. Ezzel egy időben Heisler András azt is közölte, a továbbiakban nem tart igényt arra a lovagkeresztre, amelyet még 2011-ben kapott "a zsidó közösség érdekében végzett sokéves társadalmi munkája elismeréseként". A Mazsihisz elnöke kijelentette: "nem kívánok még virtuálisan sem egy közösségbe tartozni Bayer Zsolttal".

Heislerrel együtt hétfő estére már a három tucatot is meghaladta azon kitüntetett szaktekintélyek száma, akik nem akarnak összefüggésbe kerülni Orbán Viktor barátjával, ezért lemondtak állami elismerésükről. Kertesi Gábor, Köllő János és Varga Júlia közgazdászok közösen írtak nyílt levelet Áder Jánosnak, amelyben közölték: nem kívánnak egyazon kitüntetésben osztozni "a magyar történelem legsötétebb korszakára emlékeztető eszmék hirdetőjével". Erdélyi Ágnes is postára adta saját lovagkeresztjét. A filozófusprofesszor azt írta, Áder olyan személynek adta a kitüntetést, aki erre érdemtelen, s akivel nem akar összefüggésbe kerülni.

Több szociológus is közös levélben írta meg Ádernek, hogy visszaadják lovagkeresztjüket. Székelyi Mária, Hegyesi Gábor, Tausz Katalin, Darvas Ágnes, Somlai Péter és Fokasz Nikosz kifejtette: korábban örömmel és büszkeséggel töltötte el őket a díj, de "Bayer kitüntetése ezen öröm és büszkeség átélését lehetetlenné tette". Kerekes András újságíró is visszaküldte lovagkeresztjét: "Katona Tamás annak idején a parlamenti vitában szellemesen figyelmeztetett, a mindenkori kitüntetetteknek számolniok kell vele, hogy esetleg rossz társaságba kerülhetnek. A minap történteket azonban aligha vizionálta" - írta az egykori rádiós parlamenti tudósító. Varga Kálmán muzeológus tisztikeresztjét küldi vissza Ádernek, mert szerinte a Fidesz-alapító publicista kitüntetésével az elismerés oly mértékben devalválódott, hogy "értékvesztése a korábban kitüntetettekre is kiterjed". Lőcsei Jenő Liszt Ferenc-díjas táncos, koreográfus, érdemes művész azt írta, "nem vagyok boldog, hogy vissza kell adnom (a lovagkeresztet - a szerk.), de csak így lehetek megint büszke rá". Hanti Vilmos pedig úgy fogalmazott, legszívesebben a mai magyar kormányt is "visszaadná", ahova való, "hisz állami szintre emelte kitüntetettjei elismerésével a rasszizmust, az antiszemitizmust, az embertársaink elleni gyűlölet szítását". A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) elnöke nem immár nem akar "lovagkeresztes lenni", így visszaadja 2005-ben "még tisztességes" emberektől kapott elismerését.

Forrás:Népszava