- Párbeszéd: szakmai bizottság döntsön a kórházi ágyak felszabadításáról!

A Párbeszéd arra kéri a kormányt, hogy független szakmai bizottságok döntsék el, a kórházakban milyen ütemben és hány ágyat kell felszabadítani a koronavírus-járvány miatt.A párt társelnöke-frakcióvezetője egy csütörtöki, online sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a 36 ezer kórházi ágy felszabadításáról szóló döntésével tízezrek életét veszélyezteti.

Koronavírus-fertőzöttek és a halálesetek száma Magyarországon, 2020. március 4-április 16.

Szabó Tímea hangsúlyozta: olyan súlyosan beteg, de nem koronavírustól szenvedő embereket küldenek haza, akik otthon nem kapják meg a szükséges ellátásokat. A betegek hazaküldésével több tízezer, még dolgozó embert kényszeríthetnek arra, hogy szeretteik ellátása miatt feladják munkájukat - emelte ki.

A politikus azt is kérte a kormánytól, hogy a hazaküldött betegeket a jelenleg üresen álló szállodákba költöztessék át. Az átköltöztetést hozzáértő szakmai irányítás alatt kell végrehajtani - tette hozzá.

A sajtótájékoztatón részt vett Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos, aki nem tartotta indokoltnak, hogy minden egészségügyi intézményt fertőzőbeteg-kórháznak nyilvánítsanak. Az emberek biztonságérzetéhez az is hozzátartozik, hogy betegség esetén hozzáférnek a szükséges ellátáshoz - szögezte le.

Falus Ferenc azt is indokolatlannak nevezte, hogy a 65 évesnél idősebb orvosokat kitiltották az egészségügyi ellátórendszerből. A koronavírus nem "korfüggő, hanem egészségiállapot-függő", a krónikus betegség megléte vagy meg nem léte dönt arról, hogy ki van nagyobb kockázatnak kitéve - fogalmazott.

Úgy tűnik, hogy a kabinet most "túllendült a lovon", mert nem lesz egyszerre harmincezer beteg az országban, nem kell egyszerre felszabadítani ennyi ember ellátáshoz szükséges orvost és nővért - jelentette ki.

A volt tisztifőorvos arra kérte a kormányt, hogy adjon egyértelmű információkat a járványról. Jelenleg ugyanis nem lehet tudni - magyarázta -, hogy hány fertőzött van, csak azt, hogy hány vizsgálat bizonyult pozitívnak. Az sem ismert, hogy hány ember van kórházban, nekik milyen a területi eloszlásuk, hányan vannak intenzíven vagy lélegeztetőgépen - hívta fel a figyelmet. Szükségesnek tartotta azt is, hogy a Szent László kórház orvosai szakmai tájékoztatást adjanak a többi orvosnak a tapasztalataikról.

Ha a döntéshozók azt akarják, hogy azok a nem koronavírusos betegek is életben maradjanak, akiknek az ápolása naponta négy-hat óránál hosszabb időt igényel, akkor az ő ellátásukat is meg kell szervezni - szögezte le Falus Ferenc. Ha az ő otthoni ápolásukat a családnak egyedül kell elvégeznie, akkor "abból katasztrófa lesz", és a halálozások száma nem feltétlenül a koronavírus, hanem az egészségügyi ellátás hiánya miatt emelkedik majd - mondta a volt tisztifőorvos.

MTI