Szégyen és gyalázat! -

A státusztörvény benyújtásával veszélybe került a közoktatás, mivel az nem kezeli az oktatási rendszer alapproblémáit, mindezek mellett béremelést is alig fognak kapni a pedagógusok.

A kormány felelőssége és hibája lesz, ha több ezer pedagógus hagyja el a szakmát. Az össztársadalmi felháborodás ellenére a kormány nem változtatott a jogfosztó, pedagógusokat büntető törvényen. A kormány annak ellenére nyújtotta be a státusztörvényt, hogy a tanárok, a diákok és a szülők ezrei is tiltakoztak ellene.

Az LMP - Magyarország Zöld Pártja szerint a benyújtott törvényjavaslat elfogadhatatlan, hiszen még a kormány saját vállalásaival is szembemegy, ugyanis az EFOP Pluszban azt ígérték, hogy vonzóvá teszik a pedagógus pályát. Jelen javaslat következménye pedig ennek a szöges ellentéte, elfogadása esetén több ezer pedagógus hagyja el a pályát, így a minőségi oktatás is súlyos veszélybe kerül. Ráadásul akormány által egyeztetésnek nevezett sorozat gyakorlatilag egy diktátum a pedagógusokkal szemben. A 2024. évi központi költségvetésben még annak a megalázóan alacsony béremelésnek sincs kellő fedezete, mellyel a pedagógus béreket a kormány a diplomás átlagbér 80%-ra ígéri emelni.

Jellemző a kormány hazugságaira, hogy miközben tegnap Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter kvázi beismerte, hogy Magyarország a kormány politikája miatt nem számíthat az uniós forrásokra, addig az oktatásért felelős Pintér Sándor szerdán azt írta a pedagógusoknak, hogy akkor kapnak béremelést, ha megjönnek ezek a pénzek. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy a kormánynak esze ágában sincs kellő fizetésemelést adni a tanároknak. Csak és kizárólag meg akarja büntetni az ágazatot, mert fel mertek szólalni az oktatásban tapasztalat áldatlan állapotok ellen.

Kanász-Nagy Máté és Csárdi Antal,

az LMP frakcióvezető-helyettesei

Kiadó: LMP - Magyarország Zöld Pártja