Nőtt, és az elemzők által vártnál nagyobb lett a világ vezető PC-gyártó kínai Lenovo negyedéves bevétele a cég csütörtöki bejelentése szerint.A Lenovo bevétele 15,72 milliárd dollár volt a december végével záródott pénzügyi harmadik negyedévében, ami 3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Elemzői várakozások átlagában 15,25 milliárd dollár szerepelt.
Az adózott eredmény 23 százalékkal, 337 millió dollárra emelkedett a naptári utolsó negyedévben, szintén felülmúlta a piac által várt 309 millió dollárt.
A Gartner informatikai piackutató cég januárban azt közölte, hogy a tavalyi utolsó negyedévben a Lenovo PC-kiszállításai 3,2 százalékkal, 16 millió 213 ezerre nőttek éves összevetésben, a cég piaci részesedése pedig 25,6 százalékra emelkedett a 2022. utolsó negyedévi 24,9 százalékról.