A brit védelmi miniszter szerint London milliárdokat költ a kibertámadások elleni védekezésre. Sir Michael Fallon a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva határozottan leszögezte azt is, hogy az önálló brit nukleáris csapásmérő kapacitás informatikai rendszere tökéletesen védett az ilyen jellegű támadásoktól.
Fallon kijelentette: a brit kormány az alig több mint egy éve elvégzett átfogó biztonsági felülvizsgálat keretében a kibertámadásokat hivatalosan a nemzetbiztonságot fenyegető legnagyobb veszélyforrások közé sorolta, és 1,9 milliárd fontot (700 milliárd forintot) különített el az ilyen támadások elleni védelem megerősítésére
- Több mint egymilliárd forintos beruházásban, új technológiával fejleszt ki autó oldalüveg terméket Salgótarjánban a Salgglas Zrt., a járműipari vállalat ehhez 380 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el.
Kugler Gábor vezérigazgató elmondta: az innovációs projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg a következő két évben, a társaság a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) "Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása" című pályázati kiíráson nyert támogatást.
- A legnagyobb közösségi médiaportálok "szégyenletesen lassan" reagálnak a felületeiken megjelenő illegális és veszélyes tartalmakra, és még a gyerekekről készült szexuális tartalmú felvételeknek, vagy a terrorszervezetek nyíltan toborzó célú posztjainak eltávolítása is túl sokáig tart - olvasható a brit parlament alsóházának belügyi bizottsága által összeállított, hétfőn ismertetett tanulmányban.
Továbbra is jól megy a cseh Skoda Auto gyárnak, amely az idei első negyedévben rekordszámú, 283 500 személygépkocsit adott el, ami éves bázison 2,5 százalékos növekedés. Jelentősen megugrott a kereslet a Skodák iránt Európában - áll a Skoda Auto csütörtökön kiadott sajtóközleményében.
Nyugat-Európában a január-márciusi időszakban 122 600 Skoda kocsit adtak el, ami éves összehasonlításban 6,6 százalékos növekedés. A Skoda legerősebb nyugat-európai piacán, Németországban 40 800 kocsi kelt el, 4,9 százalékkal több, mint 2016 első negyedében. Olaszországban 21 százalékkal, Ausztriában pedig 19 százalékkal nőttek a Skoda eladásai.
Az idei hannoveri CeBIT kiállításon 21 magyar cég mutatkozik be, Magyarország a jövőben partnerországa szeretne lenni Európa legnagyobb digitális szakkiállításának - közölte a Design Terminál (DT).
A magyar pavilon kreatív koncepcióját kidolgozó társaság szerint a sikeres megjelenés befektetőket hozhat a tudás- és technológiaigényes iparágakba, segítheti a magyar cégek nemzetközi terjeszkedését és erősítheti a magyar-német gazdasági kapcsolatokat.
Tavaly az év végére lassult a viselhető mobil számítástechnikai eszközök értékesítésének növekedése a világpiacon.
Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat csütörtökön közzétett kimutatása szerint tavaly a negyedik negyedévben 33,9 millió viselhető számítástechnikai eszközt értékesítettek a világpiacon, 16,9 százalékkal többet, mint az előző évben, tavaly az egész évben pedig 102,4 milliót, ami 25 százalékos növekedésnek felel meg.
- Még mindig csak kevés internetező alkot hatékony jelszót és használja azt biztonságosan, annak ellenére, hogy majdnem minden ötödik internetező fiókját megpróbálták már feltörni a Kaspersky Lab orosz kiberbiztonsági vállalat kutatása szerint.A felhasználók mindössze harmada alkalmaz új jelszavakat különböző online fiókokhoz vagy számlákhoz, sokan ugyanazt a jelszót használják minden fiókhoz, így az egyik jelszó kiszivárgása után a többi fiók is védtelenné válik.
Másik probléma, hogy az internetezők gyakran könnyen feltörhető, gyenge jelszavakat hoznak létre. A felmérésben résztvevők csupán 47 százaléka használja a kis- és nagybetűk kombinációját, 64 százalékuk alkot betűk és számok keverékéből jelszót.
A magyar mobilszolgáltatók átlagosan másodpercenként 26,15 megabit letöltési sebességet nyújtanak a felhasználóknak, amellyel Magyarország ismét a világ harmadik legjobb eredményét érte el - derült ki az OpenSignal legfrissebb jelentéséből.
A lista elején Dél-Korea szerepel, másodpercenként 41,34 megabites letöltési sebességgel, 31,19 megabittel pedig Szingapúr áll a második helyen az OpenSignal applikációival végzett felhasználói mérések átlaga szerint.
- A magyar informatikai vezetők bíznak a legkevésbé a rendszereikben, mindössze 3 százalékuk tartja kiemelkedően biztonságosnak hálózatát az Intel megbízásából végzett régiós felmérés szerint, amelyből az is kiderül, hogy a cseheknek viszont a 14 százaléka mondta azt, hogy extra erős a hálózatuk.
Egy izraeli fejlesztésű kémprogrammal, egy biztonsági rést kihasználva, megpróbálták feltörni egy arab emberi jogi aktivista telefonját. Az Apple telefongyártó társaság a biztonsági rés megszüntetése után mobiltelefonjaik operációs rendszerének frissítésére kéri ügyfeleit - jelentette a helyi közszolgálati rádió péntek reggel.