A hírközlési hatóság megkezdte az ingyenes adattörlő alkalmazás előkészítését. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága pénteken azt közölte, hogy technikai hátteret nyújtanak majd az adatok végleges hozzáférhetetlenné tételét lehetővé tevő alkalmazáshoz.
Magyarországon, csakúgy mint világszerte, a koronavírus vezeti a legfelkapottabb Google-keresések 2020-as listáját. A Google szerdán hozta nyilvánosságra a 2020-es keresési trendeket, amelyek egyedi betekintést engednek abba, mi érdekelte leginkább a világot és Magyarországot idén.
A Google idén is a legfelkapottabb keresések adataira összpontosított, vagyis azon keresésekére, amelyek 2020-ben hosszabb időn keresztül kiugró forgalmat eredményeztek a 2019-es keresésekhez képest.
A top 10-es listák több mint 70 ország legnépszerűbb témáit fedik le többek között a popkultúra, sport, zene, politika és hírek terén - olvasható az esemény kommunikálásával megbízott ügynökség szerdai közleményében.
- Folyamatosan nőtt a Huawei Technologies gazdasági hatása az utóbbi öt év alatt Magyarországon, a kínai vállalat tavaly az európai beszerzésekre fordított összeg hetedét költötte el Magyarországon - ez derült az Oxford Economics brit piackutató és tanácsadó intézet Magyarországot vizsgáló, kedden nyilvánosságra hozott tanulmányából, amelyben azt vizsgálták, hogy milyen hatással volt a technológiai óriásvállalat tevékenysége a magyar gazdaságra, foglalkoztatásra és adóbevételekre.
Az 5G 2030-ra a legfontosabb mobilkommunikációs technológiává válik és várhatóan 2040-ig lesz üzemben - mondta David Wang, a Huawei ügyvezető igazgatója a 2020-as Global Mobile Broadband Forum (Globális Mobil Szélessávú Fórum - MBBF) nemzetközi konferencián a cég közleménye szerint.
Az Ericsson 2020 végére mintegy 190 millió 5G-s mobilelőfizetéssel számol globálisan, számuk 2025-re a távközlési cég szerint 2,8 milliárdra nő. 33 ország 65 mobilszolgáltatója, köztük a Magyar Telekom nyújt már kereskedelmi 5G szolgáltatást az Ericsson eszközeivel kiépített hálózaton.
- Nagy-Britanniában az eddig tervezettnél tíz évvel előbb, már 2030-ban megtiltják a benzin- és dízelüzemű új személyautók és furgonok értékesítését.
Eladta a Honor okostelefon üzletágát a Huawei kínai telekommunikációs óriáscég, hogy ezáltal kivonva a Honort az anyacégre vonatkozó amerikai szankciók hatálya alól, biztosítsa a márka túlélését - adta hírül a vállalat egy keddi közleményben.
A vártnál lényegesen kisebb mértékben csökkent az okostelefonok eladása globálisan a harmadik negyedévben, részben annak köszönhetően, hogy megnőtt a kereslet a koronavírus-járvány első hullámának enyhülésével - áll az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat jelentésében.
Világszerte 3,5 millió kiberbiztonsági állás vár betöltésre 2021-ben, ami jól mutatja, hogy a kiberbiztonsági ágazat a képzett munkaerő hiányával küzd. A COVID-19 járvány miatt pedig a cégvezetők 96 százaléka módosítani fogja a kiberbiztonsági stratégiáját - ez derült ki a PwC globális felméréséből.
Elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája, amelynek a kidolgozásában 250 szakmai szervezet vett részt - mondta Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Magyarország élni kíván a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel, a technológiai változások nyertese kíván lenni - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter kedden a Debreceni Egyetemen (DE), ahol bemutatta az ország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiáját.
Palkovics László azt mondta, a stratégia, amelynek kidolgozásában a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) több mint 250 tagszervezete, ezernél több szakértővel vett részt, alapvetések, technológiai fókuszterületek, projektek kijelölésével fogalmazza meg, milyen tevékenység szükséges a megvalósításhoz.
A stratégia alapján fel kell készíteni a magyar társadalmat, a magyar gazdaságot arra, hogy ez a technológia jön, ez a technológia már itt van, próbáljuk meg alkalmazni - hangoztatta a miniszter.
- Az egyik legismertebb magyar festmény, Szinyei Merse Pál Majális című alkotása is megtalálható már a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria (MNG) digitális múzeumában, az MNG pedig 2021-re Szinyei-emlékkiállítást is tervez.
- Tavalyhoz képest idén 9,5 százalékkal kevesebb, 1 milliárd 200 millió okostelefont adhatnak el a gyártók - véli az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat. Az IDC honlapján szereplő jelentés szerint, bár a második negyedévben az értékesítés a vártnál valamivel jobban alakult, a visszaesés így is jelentős, 17 százalék volt a tavalyi második negyedévhez képest.
A piackutató most azzal számol, hogy az okostelefon-eladások száma 2022-ben éri el a koronavírus-járvány előtti szintet.
Az IDC szerint az idei lehet a harmadik egymást követő év, amikor csökken az eladott okostelefonok száma a világon.
Az Ericsson a szlovén Telekom Slovenije távközlési szolgáltatóval századikként kötött kereskedelmi 5G szerződést - közölte a hálózati berendezéseket gyártó svéd cég az MTI-vel szerdán.
A megkötött szerződések alapján 56 hálózat már üzemel.
- Jelentősen, több mint harmadával csökkent a Renault által gyártott járművek értékesítése szerte a világban az első fél évben a koronavírus-járvány következményeként.
A második legnagyobb francia autógyártó vállalat hétfőn közölte, hogy 1 millió 256 ezer 658 járművet adtak el január-júniusban, ami 34,9 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A globális autópiacon ennél kisebb arányban, 28,3 százalékkal esett vissza a forgalom.
Külső vizsgálatot kezdeményezett a gyűlöletbeszédet tartalmazó bejegyezések ellenőrzéséről kedden a Facebook, a cég a szakértők szerint így próbálja kifogni a szelet az ellene bojkottot hirdetők vitorlájából.
Az utóbbi időben számos vállalat csatlakozott az amerikai civil szervezetek által kezdeményezett "Stop Hate for Profit" kampányhoz, amelynek szervezői szerint az oldal keveset tesz annak érdekében, hogy kiszűrje a rasszista és gyűlöletkeltő tartalmat. A cél minél több nagy céget meggyőzni arról, hogy szüneteltesse hirdetéseit a közösségi platformon, így nyomást gyakorolva a szabályozás módosítása érdekében. A felhíváshoz olyan vállalatok is csatlakoztak, mint például az Unilever, a Starbucks, a Ford Motor vagy a Coca-Cola.
Hamarosan elkezdődik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) kifejlesztett lélegeztetőgép klinikai tesztelése - mondta Dabóczi Tamás, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar méréstechnika és információs rendszerek tanszékét vezető egyetemi tanár a berendezés projektbemutatóján hétfőn.
A professzor elmondta: a lélegeztetőgép klinikai kipróbálását szigorú orvosi ellenőrzés alatt tartják majd az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben, az Országos Onkológiai Intézetben és a Törökbálinti Tüdőgyógyintézetben.
Az idei első negyedévben 299 millió 138 ezer okostelefont értékesítettek világszerte, 20,2 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál - áll a Gartner Strategy amerikai piackutató honlapján.A cég számításai szerint tavaly összesen 1 milliárd 540 millió 657 ezer okostelefont adtak el a világon, ami 1 százalékkal elmaradt a megelőző évhez képes.
A március végével záródott idei első három hónapban a Samsung 55 millió 333 ezer készüléket értékesített, 22,7 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Ennek ellenére a cég megőrizte piacvezető helyét 18,5 százalékkal, bár ez kisebb az egy évvel korábbi 19,1 százaléknál.
Maradt a második helyen a Huawei. A kínai cég piaci részesedése 15,6 százalékról 14,2 százalékra mérséklődött, eladott készülékeinek a száma 27,3 százalékkal, 42 millió 499 ezerre csökkent.
Tartotta harmadik helyét az amerikai Apple, piaci részesedése még nőtt is, 11,9 százalékról 13,7 százalékra. Az idei első negyedévben 40 millió 920 ezer készüléket érékesített, 8,2 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévinél.
- A Kia tizenegy új, tisztán elektromos hajtású akkumulátoros modellt mutat be több kategóriában világszerte 2025-ig. Az újgenerációs villanyautó-sorozat első modellje, egy crossover 2021-ben lép piacra Európában, és minden új modellnek lesz legalább egy villamosított hajtásláncú, azaz könnyű hibrid, hibrid, plug-in hibrid, vagy tisztán elektromos változata.
A Kia villanyautóinak jelentős része kifejezetten Európának készül majd, jelenleg ez a kontinens mutatja a legnagyobb piaci potenciált ezen a területen.