A daganatos agyi áttétek diagnosztikáján és kezelésén javít a Nemzeti Agykutatási Program egy kutatócsoportja

Tudomány - 2017-06-01

A daganatos agyi áttétek genetikájának jobb megértésén, genomikai elemzésén és egy ezt szolgáló szövetarchívum kialakításán dolgozik a Nemzeti Agykutatási Program (NAP) keretében működő agymetasztázis kutatócsoport, amelynek vezetője Szállási Zoltán, a Semmelweis Egyetem (SE) II. Számú Patológiai Intézetének vendégprofesszora - közölte az egyetem csütörtökön.

A több intézmény együttműködésével létrejött csoport a közelmúltban publikálta első eredményeit a Neuro-Oncology című szaklapban. Tüdőrákos betegek agyszövetmintáinak elemzése során olyan jellegzetességeket határoztak meg, amelyek utalhatnak a betegség lefolyására - mondta Moldvay Judit, a cikk szenior szerzője, a kutatócsoport klinikai részlegének vezetője.

A szakemberek agyi áttét sebészi eltávolításán átesett tüdőrákos betegek agyszövetmintáit tanulmányozták. A publikáció középpontjában a PD-L1 és PD-1 fehérjék álltak, melyek immunterápiában betöltött prediktív, vagyis előre jelző szerepét ma világszerte intenzíven kutatják.

Ezek a fehérjék fontos szerepet játszanak az immunrendszer működésében és kimutathatók a daganatokban is, sőt úgy tűnik, hogy a daganatsejtekben, valamint megjelenésük az immunrendszerben fontos szerepet betöltő nyiroksejteken (limfocitákon) kapcsolatot mutat az immunterápiára adott válasszal - magyarázta Moldvay Judit, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Tumorbiológiai Osztályának főorvosa.

Eredményeik szerint azon betegeknél, akiknek agyi áttétében bizonyos szövettani jegyek figyelhetők meg, az agyműtét után kedvezőbb túléléssel lehet számolni. Hasonlóképpen kedvező tényező az áttéti daganat tumorsejtjek közötti állományában megjelenő limfoid sejtek nagyobb száma, amit érdemben nem befolyásol a szteroid kezelés vagy a kemoterápia.

Az eredmények később akár a klinikai gyakorlatban is felhasználhatók, így például ha olyan daganatmintát találnak, amelyben ezek a kedvező jegyek nem figyelhetők meg, akkor feltételezhető, hogy agresszívebb a daganat, ezért a beteg állapotát gyakrabban kell ellenőrizni.

Szállási Zoltán, aki Bostonban, a Harvard Medical Schoolban dolgozik és vendégprofesszorként vezeti a kutatócsoportot, hangsúlyozta, olyan munkaközösséget szeretett volna létrehozni, mely alapkutatások segítségével javítja a tumorok agyi metasztázisainak diagnosztikáját és kezelését. A munka számos terület szakembereinek együttműködését igényli, így klinikai szakorvosok, patológusok, molekuláris biológusok és sebészek dolgoznak együtt a projekten.

A kutatások egy nemzetközi szinten is ritkaságnak számító, nagy léptékű szövetarchívumon alapulnak, amelyben primer tüdődaganatból és agyi metasztázisból vett fagyasztott mintákat gyűjtenek, megteremtve az alapot a primer daganat és annak agyiáttét-párja összehasonlító molekuláris genetikai vizsgálatára

A génszekvenálás már megindult, a kutatócsoport reményei szerint ennek segítségével többet fogunk megtudni az agyi áttétképződés bonyolult molekuláris mechanizmusairól és az immunrendszernek az agyi áttétképzésben betöltött szerepéről. Mindez elősegítheti a tüdőrák hatékonyabb terápiáját - mondta Moldvay Judit.

Mint kiemelte: az agyi áttétet adó tüdőrákok vizsgálatát szomorú statisztikai adatok indokolják, világviszonylatban Magyarország vezeti a férfiaknál a tüdőrák előfordulási és halálozási gyakorisági statisztikát.

A betegség alatt a betegek közel felénél kialakul agyi áttét, amely a rosszindulatú daganatos halálozás egyik vezető oka. A terápiák kevéssé hatásosak, mivel az agyi áttétek genetikája alig ismert, ezen szeretne változtatni a kutatócsoport a már létrehozott szövetarchívumok további fejlesztésével és felhasználásával.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.

A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út 18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza.