Fejlődő, európai színvonalú reálképzés Debrecenben

Tudomány - 2010-02-22

Elindulnak a közel 5 milliárdos EU-támogatással megvalósuló természettudományi-műszaki fejlesztések a Debreceni Egyetemen

Az északkeleti régió informatikai és munkaerő-piaci versenyképességének megteremtésében is szerepet vállal a Debreceni Egyetem a TIOP 1.3.1 pályázat keretében  induló természettudományi-műszaki fejlesztéseivel.

A 4,88 milliárd forint összértékű uniós támogatással megvalósuló projekt első ütemében három komplexum – a MAG Ház, az Elméleti Négyszög és az Informatikai Kar – építési-rekonstrukciós munkálatai kezdődhetnek el, miután az egyetem képviselői február 22-én aláírták a kivitelezési szerződéseket.

 

Interregionális Műszaki-Agrár Szaktanácsadási és Továbbképzési Központ (MAG Ház)

 

Elsősorban felnőttképzési és szaktanácsadói feladatokat lát majd el 2011 júliusától az Interregionális Műszaki-Agrár Szaktanácsadási és Továbbképzési Központ, ami korszerű oktatási körülmények között adhat át piacképes, hiánypótló ismereteket közel 3500  tovább- és felnőttképzésben résztvevő hallgató számára. A több mint 1 milliárd forintból felépülő központ azért jön létre, hogy a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma által felhalmozott tudást tovább adja a magyar-román határrégióban, de egyúttal a munkavállalók hátrányos helyzetének javítását is megcélozza. A mintegy 2600 négyzetméternyi területen elhelyezkedő MAG Ház modern előadókkal és szemináriumi termekkel, valamint közösségi terekkel várja majd a tanulni vágyókat. Az új épületben helyet kap továbbá a Regionális Szaktanácsadási Központ, ami az Észak-Alföldi Régióban működő 32 Területi Szaktanácsadási Központ koordinációját látja majd el. A MAG Ház végzi a jövőben az élelmiszergazdaság területén folyó K+F+I tevékenység technológiatranszferét is, együttműködve  - az egyetem kutatási eredményeinek, szellemi termékeinek helyes kezelésével és piacosításával foglalkozó - GND Technológia Transzfer Irodával.

 

Az Elméleti Négyszög fejlesztése

 

Az egészségügyi és gyógyszeripari képzés elméleti megalapozásához európai színvonalú infrastruktúrát biztosít az Elméleti Négyszög, amely 2011 nyarától a Farmakológiai Intézetnek, az Anatómiai Intézetnek, az Élettani Intézetnek és az Igazságügyi Orvostani Intézetnek is otthont ad majd. A műemlék-épületegyüttes közel 6500 négyzetméternyi területrészén új funkcionális laboratóriumok kialakítására és a meglévők fejlesztésére kerül sor. Az 1,5 milliárd forint összeget is meghaladó rekonstrukció során bővül az oktatási és kutatási helyiségek száma is, a korszerű építési megoldásoknak köszönhetően pedig egy akadálymentes, energiatakarékos család-, hallgató- és felhasználóbarát komplexum valósulhat meg.

 

Új épületbe költözhet az Informatikai Kar

 

Az északkeleti régió informatikai-technológiai és gazdasági felzárkózását is elősegítheti, hogy 2011 júliusától új, korszerű épületbe költözik a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. Modern info-kommunikációs eszközökkel és nagy tárolókapacitású szerverekkel olyan regionális informatikai tudásbázis jöhet így létre, ami a hallgatók innovatív ötleteit, valamint az oktatók szakmai tapasztalatát ötvözi a térség informatikai vállalkozásainak tudásával. A közel 1,8 milliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően mintegy 4500 négyzetméteren jól felszerelt, oktatásra és kutatásra egyaránt alkalmas terek több mint 3000 hallgató és 70 oktató számára biztosítanak majd korszerű tanulási és munkakörülményeket.

 

A TIOP 1.3.1 – Természettudományi és műszaki képzés infrastrukturális fejlesztése című – pályázat keretében a Debreceni Egyetem infrastruktúra-építését a HUNÉP Universal Építőipari Zrt. végzi.

A három komplexum építésének költségei és futamideje:

Az építési munkák bruttó összege: 4 451 698 109 Ft

A MAG Ház építési munkáinak bruttó összege: 1.023.566.243 Ft.

Az Elméleti Négyszög rekonstrukciójának bruttó összege: 1.652.385.000 Ft.

Az Informatikai Kar építési munkáinak bruttó összege: 1.775.746.866 Ft.

Az építési munkafolyamatok befejezésének várható időpontja: 2011. június 30.