Gyűrűt fedeztek fel a Haumea törpebolygó körül magyar kutatók közreműködésével

Tudomány - 2017-10-12

Gyűrűt fedeztek fel a Neptunuszon túli Haumea törpebolygó körül magyar kutatók közreműködésével. A nemzetközi kutatócsoport a Nature tudományos lap csütörtöki számában számolt be eredményeiről.


A Neptunuszon túli, távoli égitesteket az okkultáció, a csillagfény kitakarásának hossza alapján tudják a szakértők részletesebben megismerni, ehhez azonban tiszta égboltra is szükség van - olvasható a csillagászat.hu tudományos portálon.

Ilyen alkalom jött el január 21-én, amikor a Haumea nevű törpebolygó árnyéka végigsöpört Európán, Magyarországgal a középpontjában. Az okkultáció megfigyelésére számos csillagvizsgáló készült 6 országból, köztük a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének Piszkéstetői Obszervatóriuma is.

Aznap éjjel összesen 11 távcsővel sikerült megfigyelni, ahogy a Haumea elfedi az URAT1 533-182543 jelű halvány csillagot. A piszkéstetői 1 méteres távcső és a rajta található speciális műszerek nagyon rövid, maximum 2-3 másodpercig tartó halványodásokat mutattak a Haumea előtt és után.

Mivel a fedések szimmetrikusan történtek a törpebolygó előtt és után, további holdak helyett egy vékony gyűrű adott magyarázatot a jelenségre. A többi mérés alaposabb vizsgálata felfedett további mérési pontokat, ahol a csillag halványabbnak tűnt, mint máskor. Az összes mérést egymáshoz illesztve pedig kirajzolódott egy gyűrű alakja, amelynek a sugara kétszerese a Haumeáénak. A piszkéstetői mérések alapján a gyűrű szélessége mindössze 70 kilométer.

A Naprendszer külső régióiban négy nagyméretű bolygó - a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz - körül találtak már gyűrűszerű képződményeket. A Haumea pedig ezzel már a harmadik kisméretű égitest lett a Naprendszerben, amely gyűrűvel rendelkezik, és létével megerősítette, hogy ez a jelenség nem korlátozódik csak a nagy gázbolygókra.

Az első két felfedezés két speciális égitest, a Chariklo és a Chiron nevű kentaurok körül történt: ezek az apró, 200 kilométer körüli átmérővel rendelkező kisbolygók a külső Naprendszerből sodródtak be a Szaturnusz és Uránusz közötti térségbe.

A Haumea azonban egy nagyságrenddel nagyobb náluk, holdjai is vannak, és teljesen máshol, a Neptunuszon túl kering. A felfedezés azt vetíti előre, hogy a gyűrűk könnyebben létrejöhetnek a kis égitestek, kisbolygók és törpebolygók körül, mint azt eddig gondolták - vélik a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet szakértői.

"Alig három éve még mindenki meg volt győződve róla, hogy gyűrűk csak óriásbolygók körül vannak" - összegezte a felfedezés jelentőségét a csillagaszat.hu-nak Kiss Csaba, a Nature-ben megjelent cikk egyik szerzője. "A Haumeáról tudjuk, hogy túlélt egy nagy ütközést évmilliárdokkal ezelőtt: ez az egyetlen ismert égitest a Neptunuszon túl, aminek saját kisbolygócsaládja van. Ha a becsapódások képesek gyűrűt is létrehozni, akkor azok gyakorisága a többi kis égitest körül új információkkal szolgálhat arról, hogyan fejlődött a Naprendszer külső vidéke."

"2014-ben felfedeztük, hogy a kentaurok régiójában egy nagyon kicsi égitestnek gyűrűje van és ez akkoriban nagyon furcsa dolognak tűnt. Nem számítottunk arra, hogy gyűrűt találunk a Haumea körül, de nem is voltunk túlzottan meglepve" - fejtette ki José Ortiz, az Andalúz Asztrofizikai Intézet kutatócsapatának munkatársa a Nature-ben megjelent tanulmányban.

A Haumeát a Nemzetközi Csillagász Egyesület 2008-ban fedezte fel, ez lett az öt törpebolygó egyike a Pluto, a Ceres, az Eris és a Makemake mellett. Ezek a Neptunusz mögött találhatók, tehát a Naptól 50-szer nagyobb távolságra, mint a Föld.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza