Szakértő: nem hasznosulnak eléggé a tudományos eredmények a mezőgazdaságban

Tudomány - 2013-02-24

Nem hasznosulnak eléggé a tudományos eredmények a mezőgazdasági termelésben Nagy János professzor szerint, a Debreceni Egyetem (DE) agrártudósa ezért kifejezetten gazdálkodóknak írta Versenyképes kukoricatermesztés című munkáját. A Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományi Centrumának elnöke kulcskérdésnek tekinti, hogy a tudományos kutatások mielőbb hasznosuljanak a gyakorlatban, de ebben szerinte Magyarországon nem jó a helyzet.

    Nagy János professzornak meggyőződése, hogy viszonylag kis ráfordítással jelentős mértékben növelhető az ágazat versenyképessége, így jövedelmezősége is. Példaként említette a termőhelyek, a talajadottságok ismeretét, a hektáronként néhány ezer forintért elvégezhető kémiai-fizikai vizsgálatokat, amelyek eredményeinek ismeretében nagyon jó tápanyag-gazdálkodási tervet lehet készíteni.

    Ma a termőterületek felén nincsenek talajvizsgálatok, e nélkül trágyáznak a gazdák, és sok esetben kevesebb tápelemet, tápanyagot juttatnak vissza a földbe, mint amit a hozamok elvisznek belőle - sorolta a gondokat a kukoricatermesztés első számú hazai kutatója.

    A 145 éves múltra visszatekintő debreceni agrár-felsőoktatás, a DE agrárcentruma alapfeladatának tekinti a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztését, nemzetközi versenyképességének növelését, katalizátora kíván lenni a fenntartható fejlődésnek - hangsúlyozta az agrárcentrum elnöke.