A mesterséges intelligencia (MI) arra kényszerít, hogy újragondoljuk, mi az ember szerepe a tudományban és a gazdaságban. Ebben Magyarországnak nem követőnek, hanem alakítónak kell lennie - hangsúlyozta a tudományos és technológiai miniszter kedden a Facebook-oldalán tett bejegyzésében.
anács Zoltán felidézte, október 6-án az OpenAI több mint 700 matematikai kutatási kéziratot tett közzé, 372 eredménycsoportba rendezve. A világ egyik vezető AI vállalata egy új, még nem nyilvános mesterségesintelligencia-modellje segítségével több száz esetben állított elő új matematikai eredményeket - közölte.
Hozzátette:
- írta a miniszter.
Tanács Zoltán az MI által előállított kutatási eredményekből példaként említette, hogy többek között új eredmények születtek a prímszámok eloszlásának megértéséhez kapcsolódó matematikai kérdésekben; előrelépések történtek a sokdimenziós testek térfogatával kapcsolatos, régóta kutatott matematikai problémákban; az algebra esetében ellenpéldák születtek évtizedek óta fennálló matematikai feltevésekre; valamint új eredmények derültek ki arról, hogy milyen pontosan közelíthető meg a pí közönséges törtekkel.
A bizonyítások jelentős részét már a Lean nevű matematikai rendszerrel is formalizálták, amely lehetővé teszi a logikai helyesség gépi ellenőrzését - tájékoztatott a tárcavezető.
Azt írta, fontos ugyanakkor, hogy a publikált eredmények független tudományos ellenőrzése még folyamatban van, tehát nem tekinthető valamennyi probléma véglegesen megoldottnak.
Évszázadokon keresztül a legnagyobb tudósok éveket, olykor évtizedeket töltöttek egy-egy probléma megoldásával, most azonban megjelent egy technológia, amely akár órák alatt képes új tudományos eredményeket előállítani - hívta fel a figyelmet Tanács Zoltán.
"Meggyőződésem, hogy nem az ember válik feleslegessé. De a szerepünk alapvetően átalakul" - fogalmazott a miniszter.
Hozzátette: egyre kevésbé az lesz a meghatározó, hogy ki képes a leggyorsabban megtalálni a megoldást, sokkal inkább az, hogy ki képes a megfelelő kérdéseket feltenni, az eredményeket megérteni, ellenőrizni és felelősen felhasználni.
A humán kontroll megtartása alapvető fontosságú - hangsúlyozta Tanács Zoltán. "Nem elegendő a meglévő oktatási, kutatási és innovációs rendszerünket egy kicsit hatékonyabbá tenni. Magát a tudományos kutatás és az innováció működését kell újragondolnunk" - fogalmazott.
- húzta alá a tárcavezető.
Tanács Zoltán emlékeztetett: a kormány ötszázmillió euróval fog hozzájárulni az európai AI Gigafactory programhoz, hogy Magyarország is hozzáférjen a legfejlettebb MI-számítási kapacitásokhoz, illetve jelentős összegeket tervez fordítani a hazai szuperszámítógépes infrastruktúra fejlesztésére is.