Déli Áramlat - Szanyi Tibor: Orbán Viktor "irgalmatlan pofont kapott"

Vélemény - 2014-12-02

Orbán Viktor "irgalmatlan pofont kapott" azzal, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, felhagynak a Déli Áramlat nevű gázvezeték tervével - mondta kedden újságíróknak Brüsszelben Szanyi Tibor.

Az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselő szerint a bejelentés azt jelenti, hogy a magyar miniszterelnök "keleti politikájának ez a kitűzött projektje gyakorlatilag elbukott".

    A kormányfő "teljes mértékig Putyin elnök korábbi szándékai mellé állt, mondhatni Putyin autokráciájának utolsó európai szövetségeseként" - mondta Szanyi. Megfogalmazása szerint annak, amire az Orbán-kormány az elmúlt hetekben nagy lendülettel szervezkedett, azaz a Déli Áramlat magyarországi szakasza megvalósításának, most "egy pillanat alatt, egy csettintéssel vége szakadt".

    Az MSZP-s politikus szerint "ugyanígy el fog bukni Orbán Viktor paksi projektje is", amelynél szerinte teljes mértékben mellőzték a szükséges konzultációt.

    Magyarország részéről - folytatta Szanyi - az lenne okos dolog, ha a közös európai energiabiztonsági politika mentén, az energiaunió megteremtésének útján haladna, és csökkentené az orosz gáztól való függőségét, amely jóval magasabb, mint az uniós átlag.

    Szanyi Tibor leszögezte: "egységben kell kezelni az európai energiabiztonsági kérdéseket". Ennek megfelelően - tette hozzá - "nincs olyan, hogy rossz Déli Áramlat, rossz Nabucco, rossz Kék Áramlat, rossz Északi Áramlat". "Minden jó lehet, ami ezt a komplex és összeköttetéseket biztosító energiarendszert eredményezi" - vélekedett. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a Déli Áramlat terve történetesen az EU-val partnerségi kapcsolatra lépett Ukrajna megkerülését szolgálja.