Így kormányoztok ti: újabb FIDESZ botrány Hajdúböszörményben

Vélemény - 2009-11-02

2009. október 29-én Hajdúböszörmény fideszes többségű képviselő-testülete a Szabadhajdú Nonprofit Média és Rendezvényszervező kft. ügyvezetőjének alapbérét húsz százalékkal emelte meg. A Fidesz ismét megmutatta, hogy bort iszik és vizet prédikál, s akkor csapja arcul Magyarország polgárait, amikor nem sajnálja.

Felháborító, hogy míg a Fidesz az országos politikájában minden esetben felemeli a szavát a vezetők bérének csökkentése ügyében, addig az általa vezetett önkormányzatoknál meghazudtolja önmagát. Most Hajdúböszörményben történt hasonló: az önkormányzati tulajdonú Szabadhajdú Közművelődési Média és Rendezvényszervező Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetőjének, Szabó Sándor Árpádnak havi fizetését a Fidesz vezette önkormányzat havi 50 ezer forinttal emelte meg.

 

Félreértés ne essék, jelen esetben nem az összeg nagyságáról van szó, hiszen havi 50 ezer forint minden önkormányzat kasszájában – még a gazdasági válság idején is - kigazdálkodható. De akkor, amikor a gazdasági válságra való tekintettel minden állami intézmény önmérsékletet tanúsít, s erre kéri Magyarország lakosait is, egyszerűen elfogadhatatlan az a hazug politika, amelyet a Fidesz képvisel.

 

Hiszen tudjuk, a Fidesz nagy nyilvánosság előtt mindig számon kéri a Kormányon a vezetők bérének csökkentését, az állami cégek vezetőinek bér-befagyasztását, amit egyébként a Kormány saját magától meg is tett. Azonban úgy tűnik, ha nincs nagy nyilvánosság, a Fideszt sem érdekli a kérdés annyira: sőt, Magyarország polgáraira és a jó ízlésre fittyet hányva bármikor szabadon emelik a saját embereik, saját állami alkalmazottaik bérét.

 

Ne feledjük: a Fidesz politikusai eddig nulla, azaz nulla forintot fizettek be a Kormány által életre hívott Krízisalapba, amely azoknak kíván segíteni, akik a gazdasági válság miatt nehéz anyagi helyzetbe jutottak.

 

Dr. Oláh Lajos, az MSZP Hajdú-Bihar Megyei Területi Szövetségének elnöke

Nagy Zsolt, az MSZP Hajdúböszörményi Helyi Szervezetének elnöke