A rendszerváltás huszadik évfordulója évfordulók sokaságát hozza magával. A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége megalakulásáról a rendszerváltás hajnalán, 1989. február 23-án kelt a bírósági végzés. Nemes gesztus, hogy az ünnepi megemlékezésre mégis két nappal később, a Kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján kerül sor. A két ünnep gyökere közös, s a mai napon egybe is forrnak.
Örömmel fogadtam Mádi Jenő elnök úr meghívását a mai alkalomra, s vállaltam el a fővédnökséget. Mivel már korábban elígérkeztem Dunapatajra, a kommunista diktatúrák áldozatairól való megemlékezésre, levélben köszöntöm Önöket.
1989 előtt csak szűk körben és suttogva beszéltek a politikai üldözésekről. A Pofosz megalakulásával végre előléphettek azok, akik harccal, szenvedéssel, üldöztetéssel, személyes szabadságuk elvesztésével váltották meg az ország szabadságát. Az ő tisztességük, és az áldozatok józansága kellett ahhoz, hogy egy csepp vér kiontása nélkül ma egy független, demokratikus Magyarországon élünk. Bármennyi csalódás, fájdalom és keserűség terheli még ma is a hétköznapokat, a legfontosabb cél valósággá vált.
Fontos, hogy a Pofosz társadalmi szervezetként, a politikai ambíciókat háttérbe szorítva, a nemzetnek használni akaró közösségként jött létre. Az alapító okirat rögzíti, hogy a szövetség „igényli az ország politikai, társadalmi és gazdasági építésében – a nemzet megújhodásában − tevőleges részvétel jogát”. „Csak velünk emelkedhetünk fel újra” — szögezte le az alapító elnök, Fónay Jenő.
Az egykori elítéltek és szabadságharcosok pontos számát nem ismerjük. Sajnos évről-évre kevesebben vannak közöttünk. Fogy az idő, amíg még a szemtanúktól hallhatjuk a történelmet, és amikor még személyes lehet a hála. Az Önök szava arra figyelmeztet, hogy ne csak a saját problémáinkkal foglalkozzunk.
Tisztelet illeti a Pofosz alapítóit azért, mert azok közé tartoztak, akik az 1980-as évek végén visszahozták a közbeszédbe 1956-ot. Bár ’56 kapcsán az értelmezések széttartanak, nem lehet tagadni, hogy egyetlen és igaz cél volt: Magyarország függetlensége, és az emberek szabadsága. Abban, hogy ez megvalósulhatott, minden Gulagon, Recsken, börtönben, siralomházban töltött percnek része van, s osztozik dicsőségében.
Az 1956. október végi napok a visszanyert emberi méltóság mámorában teltek. Mondhatjuk, néhány nap méltóság az méltánytalanság tengerében kevés. Ám ennek a kevésnek köszönhetjük, hogy a szabadságharcosok nemzedéke becsületet, erkölcsi tartást hagy örökül.
A forradalom alapélménye a nemzeti egység volt. A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége fennállásának 20. évfordulója alkalmából, a kommunizmus áldozatainak emléknapján kívánom, hogy tagjaik életpéldája és közösségük jelenléte a közéletben az egységet erősítse a nemzetben!