Szakértő: Calabriában jobboldali győzelmet jósolnak, Emilia Romagnában fej-fej mellett a bal és jobboldal

Vélemény - 2020-01-26

- Választásokat tartanak vasárnap két olasz tartományban; a déli Calabriában jobboldali győzelmet jósolnak a közvélemény-kutatók, az északkelet-olaszországi Emilia Romagnában fej-fej mellett áll a bal és jobboldal - mondta Molnár Anna Olaszország szakértő az M1 aktuális csatornán.

Emilia Romagna Olaszország gazdag régiói közé tartozik, ahol fél évszázada baloldali vezetés van. A jelenleg ellenzékben lévő Matteo Salvini vezette jobboldal reménykedik a győzelemben, amely nagy siker lenne számukra, és reményeik szerint a baloldali Demokrata Pártból és az Öt Csillag Mozgalomból álló központi kormány bukásához is vezethet - mondta a szakember a vasárnap reggeli műsorban.

Az Öt Csillag Mozgalom megalakulásakor, a 2000-es évek közepén rendszerellenes politikai erőként határozta meg magát, a hagyományos olasz pártok és az egész képviseleti demokrácia rendszere ellen fordult, az interneten megvalósuló közvetlen demokrácia pártja kívánt lenni. 2018-as kormányra kerülése óta azonban népszerűsége megcsappant. Előbb Salvini Ligájának oldalán kormányzott, majd a baloldali Demokrata Párttal koalícióban. A rendszerellenes párt egykor 30 százalék fölötti népszerűsége a felére esett vissza - ismertette Molnár Anna.

Luigi Di Maio külügyminiszter, az Öt Csillag Mozgalom vezetője a napokban jelentette be, hogy távozik pártja éléről. Olaszországban jelenleg a jobboldal 12, a baloldal 7 régiót irányít.