A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a pénzügyőrök mintegy négy tonna, több mint 1,3 millió hamisított Lego formatervezésű játékot foglaltak le és semmisítettek meg - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénteken.
Egy embert megölt, három másikat megsebesített, majd magával is végzett egy osztrák férfi a Veszprém megyei Káptalanfán - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője péntek reggel az MTI-vel.
Aradi Virág elmondta, hogy az 57 éves férfi csütörtök este jelent meg hazaköltözött élettársa szüleinek otthonánál, ahol előbb szóváltásba keveredett a lakókkal, majd tüzet okozott és rálőtt a családtagokra. A lövések miatt a nő édesapja a helyszínen életét vesztette, az élettárs és egy húga életveszélyesen megsérült, édesanyjuk súlyos sérüléseket szenvedett.
- Legalább 34 milliárd euró (11 ezer milliárd forint) kárt okozna Hollandiának 2030-ig az Egyesült Királyság rendezetlen európai uniós kiválása, ami lakosonként évente mintegy 164 eurót (52 ezer forintot) jelent - ismertette a helyi sajtó pénteken a SEO gazdaságkutató intézet számításait.
Farsangnyitó Dalidót rendeznek a hétvégén Debrecenben. A családoknak szóló programokat immár hetedik alkalommal szervezik meg a Kölcsey Központban - jelentették be egy pénteki sajtótájékoztatón.
Komolay Szabolcs, a város kulturális ügyekért felelős alpolgármestere emlékeztetett: 2013-ban élesztették újjá azt az évszázados debreceni hagyományt, amikor a vízkereszt utáni első hétvégén megrendezett Dalidón a céhek mesterei, inasai, tanulói jelmezes felvonuláson, táncos mulatságon együtt ünnepeltek a város polgáraival.
Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője elmondta: a vendégeket a "langaléta garabonciások" gólyalábas ceremóniája fogadja, Bál, bál maszkabál címmel pedig Gryllus Vilmos ad koncertet. A nap folyamán lesz álarcmustra, ruhabemutató, Pelehács Mihály kvantumfizikus buborékshow-val szórakoztatja a közönséget, fellép a Duhaj zenekar, a Sonus ütőegyüttes, és a látogatók megcsodálhatják azokat az óriásmaszkokat is, amelyeket a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium tanárai és diákjai készítettek.
Az életében naiv művészként kezelt, majd az utóbbi években ismét felfedezett Balázs János festményeiből nyílt kiállítás pénteken a Műcsarnok kamaratermében.
Balázs János későn robbant be a magyar művészeti életbe, rendhagyó életútjának utolsó éveiben: a festő ugyanis egy Salgótarján melletti cigánytelepen hozta létre életművét - idézte fel a tárlat pénteki sajtóbejárásán Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója.
Mayer Marianna, a kiállítás egyik kurátora hozzátette: Balázs János egyedülálló személyiség volt a magyar művészetben, hiszen a mindössze két osztályt végzett szegényember fantasztikus fantáziával volt megáldva. Gyermekkorától rajzolt, később azonban egy családi konfliktus miatt ezzel felhagyott, és a költészet, valamint a zene felé fordult. Az 1960-as évek végén fedezték fel ifjú képzőművészek, akik festéket, vásznat és könyveket vittek neki.
Január 11-i értéknappal megkeletkeztettek az Opus Global Nyrt. igazgatósága által tavaly novemberben elhatározott tőkeemelésekhez kapcsolódó 107 120 642 darab "A" sorozatú, 25 forint névértékű, a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) már bevezetett részvényekkel azonos jogokat biztosító törzsrészvényt - tette közzé az Opus Global pénteken, a BÉT honlapján
A szír Ahmed H. január 19-én feltételesen szabadlábra kerül a bíróság pénteki, jogerős ítélete szerint. A 2015 szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt férfit kitoloncolják az országból.
Sörös László, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: a bíróság pénteki határozatát minden érintett tudomásul vette. A férfit a Szegedi ítélőtábla ítéletének végrehajtása érdekében idegenrendészeti őrizetbe veszik, és kiutasítják Magyarország területéről - tette hozzá.
Ahmed H. a tiszalöki börtönből szabadul majd.
- Június 1-jén, szombaton tart szabadtéri szentmisét a csíksomlyói hegynyeregben Ferenc pápa - közölte Oláh Zoltán kanonok, a Gyulafehérvári Főegyházmegye pápalátogatás ügyében illetékes sajtóreferense.
Elmondta: a pápalátogatást a pünkösdi zarándoklat mintájára készítik elő, így a mise szabadtéren lesz a csíksomlyói hegynyeregben, ahol a pünkösdi búcsú szentmiséjét is szokták tartani.
Rámutatott: mivel a pünkösdi búcsú az idén egy héttel későbbre, június 8-ára esik, magánbeszélgetésekben felmerült a két esemény összevonásának lehetősége. Leszögezte: erről azonban még nem született döntés, amelynek meghozatalában Jakubinyi György érsek és a csíksomlyói ferencesek illetékesek.
Életveszélyessé váltak a bajorországi erdők a havazás miatt, a német tartományban állandósult a közlekedési káosz, pénteken újabb járásban hirdették ki a katasztrófaállapotot.
A több mint 800 ezer hektáron gazdálkodó bajor állami erdészeti vállalat (Bayerische Staatsforsten) pénteken kiadott figyelmeztetése szerint az egész tartományban veszély fenyeget, egyik pillanatról a másikra akár egészséges, stabilan álló fák is kidőlhetnek az ágakra nehezedő hó súlya miatt. .
Azon egyetemisták, akik felveszik a Tanítsunk Magyarországért! kurzust, vagyis részt vesznek a programban, két kreditet és ösztöndíjat kaphatnak - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
A levegő magas szálló por (PM10) tartalma miatt az ország jelentős részén tovább romlott a levegőminőség. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerint Putnokon veszélyes a levegő minősége, további 16 településen kifogásolt.
A brit külügyminiszter szerint ha a londoni alsóház elutasítja a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről kidolgozott megállapodást, az egész Brexit-folyamat leállhat.
- Hatlépés címmel irodalmi szalon indul a szentendrei Ferenczy Múzeumban.
Házkutatást tartottak a Huawei kínai távközlési óriásvállalat lengyelországi székhelyén pénteken a kémkedés miatt előzetes letartóztatásba helyezett kínai és egy lengyel állampolgár ügye kapcsán - értesült róla a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVP Info).
Milos Zeman cseh államfő szerint Kína válaszintézkedéseket készít elő Csehország ellen, miután a cseh titkoszolgálatok a közelmúltban biztonsági kockázatnak minősítették a kínai Huawei cég technológiáit, és ilyen értelemben nyilvánosan figyelmeztetést adtak ki azok használatával kapcsolatban.
- Egyre nagyobb a havazás miatt természeti katasztrófa sújtotta területté minősített vidék Németország déli részén, és csütörtökön a rendkívüli időjárás halálos áldozatainak száma is tovább nőtt.
A München melletti Ayingban maga alá temetett egy kidőlő fa egy 9 éves kisfiút, újraélesztésével sikertelenül próbálkoztak a mentők. A fát az ágakra nehezedő hó súlya döntötte ki. A kisfiú a negyedik halálos áldozata a térséget csaknem egy hete sújtó rendkívüli időjárásnak.
- Az amerikai elnök nem utazik el a davosi világgazdasági fórumra, ha a részleges kormányzati leállás folytatódik. Ezt maga Donald Trump amerikai elnök jelentette ki újságíróknak a Fehér Ház előtti rövid sajtótájékoztatón csütörtökön, mielőtt az amerikai-mexikói határhoz indult.
"Szándékomban állt, hogy elutazzam, és még mindig nem tettem le erről" - jelentette ki az elnök a január 21-én kezdődő davosi fórumra utalva. Hozzátette: "nagyszerű történetet" mondhatna el a fórumon az amerikai gazdaság eredményeiről.
Donald Trump dicsérte a tavalyi davosi tanácskozást, amelyen beszédet is mondott az Amerika elsőbbségét hirdető politikájáról és az Egyesült Államok globális szerepéről. "Igazi siker volt" - fogalmazott.
Pénteken néhol még mínusz 15 foknál is hidegebb lehet, a hétvége további részében viszont melegszik az idő. Emellett napsütésre, de csapadékra - hóra, havas esőre, esőre - is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Pénteken délelőtt még többfelé megerősödik, az Alpokalján és északkeleten viharossá is fokozódhat a szél, ezért főként az utóbbi tájakon néhol hófúvás is lehet. Emellett napközben többórás napsütés várható, legfeljebb néhol lehet jelentéktelen hószállingózás.
Napirendre tűzik a magyarországi helyzet kérdését január 30-án az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén - döntött csütörtökön a képviselőtestület házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Konferenciája.
A vitát a zöldpárti frakció kezdeményezte még a múlt hónapban a legfrissebb magyarországi fejleményekre, a tüntetésekre, a munka törvénykönyvének módosítására és a közigazgatási bíróságok létrehozására tekintettel.
Theresa May szerint a brit EU-tagság megszűnése "példátlan" lehetőségeket kínál Nagy-Britannia és Japán kereskedelmi és beruházási kapcsolatainak fejlesztésére.
A brit kormányfő, aki csütörtök este londoni hivatalában fogadta Abe Sindzó japán miniszterelnököt, a megbeszélések utáni közös sajtóértekezleten elmondta: a brit gazdaságban jelenlévő japán vállalatok 150 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak, és a kétoldalú kereskedelem értéke tavaly elérte a 28 milliárd fontot (csaknem 10 ezer milliárd forint).
Abe Sindzó a Downing Street-i sajtóértekezleten kijelentette: Japán és az egész világ is azt óhajtja, hogy az Egyesült Királyság ne a Brexit feltételrendszerét tartalmazó megállapodás nélkül lépjen ki az Európai Unióból.
A japán kormányfő szerint hazájának "erőteljes szándéka" a nagy-britanniai beruházások növelése, és Tokió ezért is reménykedik abban, hogy elkerülhető a megállapodás nélküli Brexit