Jelentős, a becslések szerint több milliárd eurónyi gazdasági kárt okoznak világszerte a Közép-Európában, így Magyarországon is megtelepedett észak-afrikai eredetű zöld vándorpoloskák és az ázsiai márványos poloskák - mondta Aponyi Lajos, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara főtitkára.
A BMW üzemi tanácsai is nyitottak arra, hogy a vállalat autógyárat építsen Debrecenben - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Berlinben a német autógyártó társaság üzemi tanácsainak világszintű találkozóján tartott előadása után.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2017-ben is sikeresen és eredményesen működött, ahogy 2013 után minden évben - közölte a jegybank elnöke csütörtökön az Országgyűlés plenáris ülésén.
A legfrissebb felmérés szerint a brit választóknak alig több mint a negyede bízik már csak abban, hogy sikerül megállapodást elérni az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről, kétszer annyian tartanak viszont életszínvonaluk romlásától a Brexit után, mint ahányan javulásban reménykednek.
Természeti katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítottak 126 francia települést az árvíz sújtotta dél-franciaországi Aude megyében, ahol a hét eleji áradásokban 14-en vesztették életüket és 75-en megsérültek - derül ki a csütörtöki francia hivatalos közlönyből.
Fúzió előkészítéséről döntött az Opus Global Nyrt. és a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. igazgatósága - közölték a társaságok a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Megkapta a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól az európai típusbizonyítványt az Inter Traction Electrics Kft. (ITE) Debrecenben gyártott Mercedes-autóbusza, a járművek így már november közepén forgalomba állhatnak a hajdúsági megyeszékhelyen.
A gyártó csütörtöki közleménye szerint az engedéllyel elindulhat a sorozatgyártás, novemberre pedig várhatóan elővárosi közlekedésre tervezett busz prototípusa is elkészül.
A gyanú szerint mintegy 600 millió forintnyi adó befizetését kerülte el két autókereskedő, az ügyészség indítványozta letartóztatásukat.
Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön közölte, egy férfi és egy nő ellen társtettességben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indult eljárás.
A The Washington Post című amerikai lap csütörtöki számában közreadta Dzsamál Hasogdzsi utolsó cikkét, amelyet a szaúdi újságíró közvetlenül az eltűnése előtt küldött a lapnak. A cikk csütörtökre virradóra az újság online változatában is megjelent.
Amerikai lapértesülések szerint Szaúd-Arábia kedden, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter rijádi látogatása idején 100 millió dollárt utalt át Washingtonnak az északkelet-szíriai helyzet stabilizálásához való hozzájárulásként.
- A brüsszeli EU-csúcson a brit uniós tagság megszűnésének feltételrendszeréről folyatott tanácskozás rövidsége jelzi az unióban maradó 27 tagország egységét - jelentette ki osztrák kancellár szerdán a belga fővárosban, az uniós tagországok csúcstalálkozóját megnyitó munkavacsorát követően.
Súlyos bírálatokkal illette szerdán több egykori brit miniszterelnök és miniszterelnök-helyettes azokat, akik különböző ígéretekkel vázoltak fel vonzó jövőt a választóknak a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni időszakra.
Továbbra is van esély arra, hogy még időben sikerül jó és tartós megállapodást kötni a brit európai uniós tagság megszűnéséről (Brexit), ha a közösségben maradó 27 tagország megőrzi egységét és kitart elvei mellett - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag).
A kormány az Európai Unió Bíróságához fordult szerdán, mert vitatja a Sargentini-jelentés európai parlamenti (EP) elfogadásának szabályszerűségét - jelentette be Trócsányi László igazságügy-miniszter Budapesten, sajtótájékoztatón.
- A járműipar szereplőinek összefogását kezdeményezte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán az Automotive nemzetközi autóipari és beszállító szakkiállításon, hogy koalíciót alkotva tekintsék át a járművek károsanyag-kibocsátására vonatkozó új európai szabályozás hatását a magyar autóiparra, és tegyenek javaslatot a célértékek megvalósíthatóságára.
A miniszter a témában tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy október elején a környezetvédelmi tanács luxembourgi ülésén 2030-ig a járművek károsanyag-kibocsátásának a 2021-es szinthez képest való 35 százalékos csökkentéséről született döntés, ez alól mentességet kaptak a kis volumenű, úgynevezett niche gyártók, Magyarországon ilyen a Suzuki. Döntöttek arról is, hogy a célokat félidőben, 2023-ban felülvizsgálják.
Michel Barnier uniós főtárgyaló javaslatot tett az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnését követő, korábban 2020 végéig tervezett átmeneti időszak további egyéves meghosszabbítására a tárgyalásokon kialakult patthelyzet feloldása érdekében - közölték diplomáciai források szerdán. Névtelenséget kérő tisztségviselők arról számoltak be, hogy Barnier az átmeneti időszak kiterjesztésének lehetőségéről beszélt, ami szerinte talán lehetővé tenné a tárgyalások legfőbb vitás pontjának számító ír-északír határellenőrzés ügyének rendezését.
- Egyértelmű és növekvő az Európai Unió támogatottsága a tagországokban, a megkérdezettek 68 százaléka hasznos dolognak tartja hazája tagságát, ami a legmagasabb arány az elmúlt 35 évben - derül ki a Brüsszelben szerdán közzétett uniós közvélemény-kutatásból (Eurobarometer).
Benyújtotta a miniszterelnök, a miniszterek és az államtitkárok kiemelt egészségügyi ellátásának megszüntetéséről szóló népszavazási kezdeményezéseit az MSZP és a Párbeszéd szerdán.
Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón felidézte, a múlt héten a népjóléti bizottságban amellett érvelt, hogy "amikor ilyen gyalázatos helyzetben van az egészségügy", ne járjon VIP-ellátás a kormánytagoknak, de javaslatát a fideszes többség leszavazta.
- Már csak két hétig, október 31-ig lehet használni a készpénzes vásárlásoknál a régi - 2017 előtt kibocsátott - 1000 forintos bankjegyeket, mert október végén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bevonja azokat - közölte az MNB szerdán.
Az Európai Bizottság igazságügyi kérdésekért felelős tagja szerint Európa biztonságát teszik kockára azok a tagországok, amelyek pénzért árusítanak állampolgárságot potenciálisan veszélyes embereknek.