Klaus Iohannis szerint olyanok fogtak össze a korrupcióellenes ügyészség (DNA) lejáratására és politikai felügyelet alá helyezésére, akik ellen a vádhatóság bűnvádi eljárást indított, de a román államfő szerint ez megengedhetetlen, a maga részéről pedig továbbra is támogatja a DNA tevékenységét, a korrupció visszaszorítását.
Elfogadta az Egyesült Királyság uniós kilépésének feltételeiről szóló egyezmény első hivatalos jogi vázlatát szerdán az Európai Bizottság.
Sajtótájékoztatóján Michel Barnier Brexit-ügyi bizottsági főtárgyaló arról számolt be, hogy a most közzétett 120 oldalas dokumentum nem tartalmaz meglepetéseket, a szakértők mindössze jogi szöveggé alakították az eddigi megállapodásokat, illetve az EU már ismert álláspontját.
Több mint 300 közúton nehezíti a közlekedést a havazás Spanyolországban, 28 útszakaszon részleges lezárást rendeltek el, 88 helyen pedig kötelező a hólánc használata - közölte a spanyol közúti közlekedési hatóság (DGT) szerdán.
Vádat emelt az ügyészség 18 FTC-szurkoló ellen garázdaság, súlyos testi sértés kísérlete és könnyű testi sértés miatt a tavaly novemberi, a Groupama Arénában történt verekedés ügyében - közölte a fővárosi főügyész szerdán
A magyar börtönök telítettsége 129 százalékos, a zsúfoltság alapja az, hogy a három csapás törvény miatt kétezerrel több embert zártak be - mondta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke szerdán Vácon.
Március elsejétől, csütörtöktől bevezetik az új ezer forintos bankjegyet - mondta Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
A jegybank alelnöke kiemelte: a megújított 1000 forintos címletek március elsejétől fokozatosan jelennek meg a készpénzforgalomban, elterjedésük néhány hónapon belül várható. A most forgalomban levő régi 1000 forintos bankjegyekkel október 31-ig lehet fizetni, ezt követően az MNB bevonja azokat, így idén november 1-től már csak az új 1000 forintos bankjegyek használhatók.
A hagyományos játékkaszinók üzemeltetéséhez adott koncessziók és az online kaszinójátékok szervezésére vonatkozó magyar szabályozás nem egyeztethető össze az uniós joggal - jelentette ki az Európai Unió Bírósága szerdán.
A luxembourgi székhelyű uniós törvényszék ítéletében azt mondta ki, hogy a magyar szabályozás hátrányosan és megkülönböztető módon akadályozza a más tagállamban bejegyzett szerencsejáték-szervezők hozzáférését a magyar szerencsejáték-piachoz.
Ugyanakkor az állami monopólium alá tartozó sportfogadást és a lóversenyfogadást, valamint más szerencsejáték típusokat, különösen a hagyományos és az online kaszinójátékokat magában foglaló koncessziós szerencsejáték-piac szervezésének magyarországi kettős rendszere összeegyeztethető az uniós joggal - állapította meg az uniós bíróság.
Továbbra is közlekedési gondokat okoz Románia délkeleti részén az erős szél és a rendkívül hideg idő. Szerdán újabb hófúvásra figyelmeztető riasztás lépett hatályba az ország hét megyéjében, és továbbra is érvényben van a hét elején kiadott fagyriadó.
- Az eddigi művészi út folytatását, a kialakított működési forma és színházi nyelv további erősítését tűzte ki céljául Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház újabb öt évre kinevezett igazgatója.
A rendező, aki a Magyar Teátrumi Társaság elnöke is, az MTI-nek elmondta: mintegy 100 oldalas, A nemzet színháza címet viselő pályázatát a Nemzeti Színház honlapján szerdán közzétette.
Vidnyánszky Attila marad a Nemzeti Színház vezetője - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdánl. Vidnyánszky Attilát 2018. július elsejei hatállyal bízta meg újabb öt évre a Nemzeti Színház vezetésével Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
A Nemzeti Színház főigazgatói álláshelyére december 12-én írta ki a pályázatot a minisztérium, egyedül a jelenlegi vezető, Vidnyánszky Attila indult a posztért.
Előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés miatt emelt vádat három férfival szemben a Pest Megyei Főügyészség. A vádlottak 1996 nyarán megölték és Törökbálint határában elrejtették egyikük haragosát - közölte a főügyész szerdán
Továbbra is a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka a legértékesebb magyar sportoló a Forbes magazin szerint.A lap magyar kiadása negyedszer állította össze a legértékesebb magyar sportolók listáját. Hosszú, aki tavaly a budapesti világbajnokságon két aranyérmet nyert, sorozatban negyedszer áll a lista élén.
Mögötte a túraautó világbajnokságon ezüstérmes Michelisz Norbert a második, akit két teniszező, a párosban WTA-világbajnok Babos Tímea és a US Openen nyolcaddöntős Fucsovics Márton követ. Az ötödik helyen a vívó Szilágyi Áron található.
A Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottsága (KEB) saját kezdeményezésére foglalkozik a közoktatás elvi kérdéseivel, ezek közül először a műveltség fenyegető beszűkülésével.
1. Egyetértünk a 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről preambulumában megfogalmazott alapvető állásponttal, mely szerint: „A törvény célja olyan köznevelési rendszer megalkotása, amely elősegíti a gyermekek, fiatalok harmonikus lelki, testi és értelmi fejlődését készségeik, képességeik, ismereteik, jártasságaik, érzelmi és akarati tulajdonságaik, műveltségük életkori sajátosságaiknak megfelelő, tudatos fejlesztése révén, és ezáltal erkölcsös, önálló életvitelre és céljaik elérésére, a magánérdeket a köz érdekeivel összeegyeztetni képes embereket, felelős állampolgárokat nevel. Kiemelt célja a nevelés-oktatás eszközeivel a társadalmi leszakadás megakadályozása és a tehetséggondozás."
A nemzetközi migráció nem fog megszűnni a jövőben sem, a hatása azonban túlnyomórészt pozitív, még ha nagy kihívásokkal is jár a jelenség, különösen ha rosszul kezelik - mondta kedden Brüsszelben az ENSZ-főtitkár nemzetközi migrációért felelős különleges képviselőjének hivatalvezetője.
Enyhítette a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György és társai ügyben elrendelt kényszerintézkedéseket a Fővárosi Ítélőtábla kedden, az idő múlására hivatkozva. Az ítélőtábla végzése nem jogerős, ellene az ügyész fellebbezett.
A szakértők sürgetőnek tartják a lakossági fűtés, égetés által okozott légszennyezés csökkentését - hangzott el A lakossági fűtés okozta levegőszennyezés - az európai és hazai jogszabályok végrehajtása című budapesti nemzetközi konferenciát követő sajtótájékoztatón, kedden.
Az eseményt az Alapvető Jogok Biztosa Hivatala (AJBH) és a Levegő Munkacsoport rendezte a német Deutsche Umwelthilfe civil szervezet és a Dán Ökológiai Tanács közreműködésével.
A Die Welt című konzervatív német lap és a liberális Süddeutsche Zeitung a hódmezővásárhelyi polgármester-választással kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal keddi számában.
A sokk, amely megrázkódtatja az Orbán-rendszert.Ezzel a címmel közölte a lap Boris Kálnoky írását, aki kiemelte: a magyar kormányfő biztos volt abban, hogy az áprilisi parlamenti választáson abszolút többséget szerez, de "egy vidéki választás azt mutatja, hogy teljhatalma véget érhet".
Kifejtette, hogy a független Márki-Zay Péter győzelme a "levegőben volt", a várt szoros eredmény helyett bekövetkezett "földcsuszamlásszerű győzelem" pedig "jelzésértékű", és "magától az Orbán-rendszerről" szól
Tilos lesz az indokolatlan területi alapú internetes korlátozás az Európai Unióban a tagállamok kormányait tömörítő tanács keddi jóváhagyása nyomán, így a fogyasztók szabadon választhatnak majd, honnan rendelnek a világhálón, ugyanis állampolgárságuk, lakhelyük vagy tartózkodási helyük alapján nem tagadhatják meg tőlük a vásárlást, és nem irányíthatják át őket más weboldalakra az online kereskedők.
- A Jobbik szerint Magyarországnak részt kell vennie az európai konzultációban, amelyet Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezett - mondta Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje keddi sajtótájékoztatóján.
A politikus közölte: Vona Gábor, a Jobbik elnöke kedden nyílt levélben fordult Emmanuel Macronhoz, amelyben jelezte, hogy a 2018. áprilisi választásokat követően felálló új, Jobbik által vezetett kormány csatlakozna az európai konzultációhoz.
Hangsúlyozta: a francia elnök kezdeményezését minden demokratikus politikai közösség üdvözölte, még azok is, akik az EU-val szemben erős kritikát fogalmaznak meg.
A Momentum Mozgalom bárkivel kész együttműködni a jelenlegi rendszer leváltása érdekében - jelentette ki Fekete-Győr András, az ellenzéki párt elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Szerinte az együttműködéshez három feltételnek kell teljesülnie: legyen hiteles, őszinte és integratív az ellenzéki jelölt, legyen matematikai esélye legyőzni a fideszes jelöltet, továbbá a többi párt lépjen vissza az esélyes javára.