Törökország kilenc helyszínen összesen 170 ezer ember ellátását biztosító új menekülttáborokat alakít ki Szíria északnyugati részén - jelentette be Hami Aksoy török külügyi szóvivő kedden ankarai sajtótájékoztatóján.
Közölte: a menekülttáborokat két nagyobb régióban hozzák létre. Az egyik a kormányellenes lázadók fellegvárának számító Idlíb kormányzóság, ahol Törökország Oroszországgal és Iránnal karöltve az asztanai megállapodás értelmében biztonsági övezet kialakításán dolgozik.
Visszakerült Magyarországra az ország aranytartaléka, a hozzávetőleg 100 ezer uncia (mintegy három tonna súlyú) nemesfém Londonból érkezett Budapestre - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden.
A jelenlegi árfolyamon számolva 130 millió dollár - 33,1 milliárd forint - értékű jegybanki aranytartalék hazahozataláról teljes egyetértésben döntött az MNB vezetése.
A jegybank megítélése szerint az aranytartalék országon belüli birtoklása, ami összhangban van a nemzetközi trendekkel, tovább erősítheti a Magyarország iránti piaci bizalmat - olvasható a közleményben. Az elmúlt években számos ország határozott aranytartalékának hazaszállításáról - tették hozzá.
Erőteljesen védelmébe vette a kanadai dolgozók és az érintett iparágak érdekeit Justin Trudeau kanadai kormányfő abban a telefonbeszélgetésben, amelyet Donald Trump amerikai elnökkel folytatott hétfőn este az acél és az alumínium amerikai importjára bevezetni tervezett amerikai vámokról.
- A szlovák állam teljes destabilizációjára tett kísérletnek nevezte Robert Fico szlovák miniszterelnök hétfőn, ami Ján Kuciak tényfeltáró újságíró és barátnője "meggyilkolása után történt".
Luxemburg támogatja Ausztriát a paksi bővítés ellen indított perben az Európai Bíróságon - jelentette be Carole Dieschbourg luxemburgi környezetvédelmi miniszter hétfőn. Az Európai Bizottság később jelezte, kész bíróságon is megvédeni azon álláspontját, amely alapján jóváhagyta a paksi erőmű bővítését.
.
Nagyon nagy kaland volt, és ami a filmmel történt, bizonyítja, hogy jól dolgoztunk - nyilatkozta az Oscar-díjátadó után Enyedi Ildikó a közmédiának.
"Körülbelül erre készültem" - mondta a rendező a jelölteknek és a győzteseknek rendezett bál bejáratánál az M1 riporterének magyar idő szerint hétfőn Los Angelesben.
A 90. Oscar-díjátadó gáláján a legjobb idegen nyelvű alkotások mezőnyében, amelyben Enyedi Ildikó Testről és lélekről című műve is szerepelt, végül chilei győzelem született az Una Mujer Fantástica (Egy fantasztikus nő) révén.
- Jó alap a közös kormányzáshoz a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD) tartott szavazás a koalíciós szerződésről - mondta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke hétfőn Berlinben. Pártja elnökségi ülése előtt tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy üdvözli az SPD pártszavazásának eredményét, amely megnyitotta az utat a CDU, a bajor testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) és az SPD újabb kormányának megalakulásához.
Ismét indítványozta az ügyészség a pénteken este őrizetbe vett Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a főügyészség indítványa szerint a képviselőjelöltként szerzett mentelmi jog, amely miatt az előzetes letartóztatást meg kellett szüntetni, nem eredményezett változást azokban a körülményekben, amelyek az előzetes letartóztatást indokolják.
A sportvilágot megrázó doppingbotrányról szóló Icarus című produkció kapta a legjobb dokumentumfilm díját a 90. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap a hollywoodi Dolby Színházban.
Christopher Nolan Dunkirk című második világháborús drámája a legjobb hangvágás és a legjobb hangkeverés díját is elvitte az estén.
Sam Rockwell kapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést a 90. Oscar-díjátadón helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben.A 49 éves színész a Három óriásplakát Ebbing határában című alkotásban nyújtott alakításával érdemelte ki az amerikai filmakadémia díját, amelyre először jelölték. A kategória jelöltjei között volt filmbéli partnere, Woody Harrelson is.
Tizenhárom jelölésből négyet váltott díjra A víz érintése a 90. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben. Guillermo del Toro fantasy filmje megkapta a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó elismerést is. A legjobb idegen nyelvű alkotások mezőnyében, amelyben Enyedi Ildikó Testről és lélekről című műve is szerepelt, chilei győzelem született az Una Mujer Fantástica révén.
A legjobb filmért járó Oscart a tavalyi borítékcserés fiaskó után idén ismét Faye Dunaway és Warren Beatty adta át. Del Toro a díjat megköszönve arra bátorította a fiatal filmeseket: "használják arra a képzeletüket, hogy olyan történeteket mondjanak el, amelyek valóságosak a világban".
Del Toro lett a harmadik mexikói származású filmes, aki Oscar-díjat kapott Alejandro Inarritu és Alfonso Cuarón után. "A legnagyobb dolog, amit a művészet és amit a mi ágazatunk tesz, hogy kitörli a homokba rajzolt vonalakat" - utalt a magáról migránsként beszélő rendező nemzetközi karrierjére.
A színészi kategóriákban a papírforma érvényesült: a legjobb női főszereplő díját Frances McDormand kapta a Három óriásplakát Ebbing határában című filmért, a legjobb férfi főszereplőét pedig Gary Oldman A legsötétebb óra című filmben nyújtott alakításáért.
- Emmanuel Macron francia államfő üdvözölte vasárnap, hogy a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tagsága kétharmados többséggel jóváhagyta a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kidolgozott koalíciós szerződést.
"A köztársasági elnök üdvözli az SDP-szavazás eredményét. Ez jó hír Európának. Franciaország és Németország együtt fog dolgozni a következő hetekben új kezdeményezéseken és az európai projekt továbbvitelén" - közölte a francia elnöki hivatal.
- A hét első felében még mínuszokra, néhol hóra, ónos esőre kell készülni. Ezzel együtt melegszik az idő: a hétvégén már plusz 15 fok körüli meleg is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn a nyugati, délnyugati megyékben már reggel is felhős lesz az ég, míg másutt a fátyolfelhők mellett még várható némi szűrt napsütés. A déli óráktól azonban mindenütt megvastagszik a felhőzet, és késő délutántól nyugat felől egyre többfelé várható eső, havas eső, nyugaton hó, illetve néhol ónos eső, fagyott eső sem kizárt. Időnként a szél is megélénkülhet. A minimumhőmérséklet a Dunántúlon általában mínusz 8 és mínusz 4, másutt mínusz 15 és mínusz 9 fok között, míg a nappali maximumok 0 és plusz 6 fok között alakulnak.
A szokásosnál két órával hosszabb nyitva tartással ünnepelhetik az angliai és a walesi pubok Harry herceg és menyasszonya, Meghan Markle esküvőjét.
Az idén 34 éves herceg - Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia, II. Erzsébet királynő unokája - és a 37 éves amerikai színésznő eljegyzését november végén jelentették be. Az esküvő május 19-én lesz Windsorban, a legősibb angliai királyi rezidencián.
A brit miniszterelnök szerint a londoni City pénzügyi központja nem működhet olyan szabályozási rendszerben, amelyet máshol alakítanak ki.
Theresa May a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: ha Nagy-Britannia a brit EU-tagság megszűnése után is a passporting-jogok, vagyis az uniós piacokra kiterjedő pénzügyi szolgáltatásnyújtási jogosítványok jelenlegi rendszerének érvényesítésére törekedne, a City pénzügyi központjának olyan előírásokat kellene betartania, amelyeket mások határoznak meg. A City pénzügyi stabilitásának fontossága miatt nem járható út e szabályok egyszerű elfogadása úgy, hogy Londonnak nincs befolyása kialakításukra - tette hozzá.
A brit kormányfő hangsúlyozta, hogy a passporting-szabályrendszer az EU egységes belső piacához, a tagság e piacon pedig az EU-tagsághoz kötődik. "Kilépünk az EU-ból, (így) a jövőben nem leszünk az egységes belső piac tagjai sem, a pénzügyi szolgáltatások terén is új viszonyrendszerre törekszünk, amelynek alapja a szabályozási rendszerek kölcsönös elismerésének koncepciója" - mondta Theresa May a vasárnapi BBC-interjúban.
Lukács Gyöngyi, az Operaház örökös tagja pályafutásának 30 éves jubileumát ünnepli nagyszabású gálakoncerttel az Erkel Színházban március 12-én, míg Ramón Vargas mexikói tenor március 19-én egy temperamentumos, latin és mediterrán művekből válogató dalesttel lép a közönség elé.
Tavaly 0,5 százalékkal csökkent az okostelefonok eladása a világpiacon, és ezzel először jegyeztek fel visszaesést.
Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat adatai szerint tavaly világszerte 1,46 milliárd okostelefont értékesítettek, 99,9 százalékuk iOS vagy Android operációs rendszerű (85,1 százalék Android, 14,8 százalékuk iOS) volt.
Az IDC szakértői azzal számolnak, hogy tavalyhoz képest idén némileg nő az okostelefonok globális eladása. Előrejelzésük szerint az okostelefonpiac bővülése 2017 és 2022 között átlagosan 2,8 százalék lesz, 2022-ben 1,68 milliárd okostelefont értékesítethetnek.
Kétharmados többséggel jóváhagyta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tagsága a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kidolgozott koalíciós szerződést - jelentették be az SPD vezetői vasárnap Berlinben. Angela Merkel, a CDU elnöke gratulált az eredményhez.
A CDU/CSU pártszövetséggel 2013-ban kezdett kormányzás folytatásának ügyét eldöntő szavazáson a 463 723 szavazásra jogosult párttag 78,39 százaléka vett részt, és az érvényesen szavazók 66,02 százaléka voksolt a koalíciós szerződés elfogadására - ismertette a közjegyző által hitelesített eredményt Dietmar Nietan kincstárnok.
A leadott szavazatok száma 378 437 volt, az érvényes szavazatok száma 362 933. A szerződésre 239 604 párttag szavazott, ellene pedig 123 329.
A 90. Oscar-gála mini jubileum is lesz, az este folyamán visszaemlékezésekre lehet számítani - mondta Dudás Viktor filmszakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Szerinte a gálaesten visszaidézik a 90 év nagy pillanatait.
Dudás Viktor elmondta, hogy a színpadképen idén is Swarovski kristályt használnak; a résztvevők hatvan különböző étel és több mint 30 desszert közül választhatnak, az ételek díszítéshez aranyat is használnak.
A filmszakértő kitért arra, hogy átalakították a borítékok tipográfiáját a tavalyihoz hasonló bakik elkerülése érdekében.
Előrehozott választásokkal fenyeget a legújabb koalíciós válság Izraelben az ultraortodoxok katonai szolgálat alóli felmentését követelő új törvényjavaslat miatt - jelentették a helyi lapok vasárnap.
Az ultraortodox Egységes Tórapárt bejelentette, hogy csak akkor hajlandó megszavazni a költségvetést, ha elfogadják a jesivákban, vallási iskolákban tanulók katonai szolgálat alóli felmentését szavatoló törvényjavaslatukat.
Avigdor Liberman védelmi miniszter, a Jiszrael Béténu (Izrael a Hazánk) párt elnöke viszont kijelentette, hogy pártja nem hajlandó megszavazni az indítványt. Móse Kahlón pénzügyminiszter pedig azt hangoztatta, hogy ha jövő héten nem fogadják el a 2019-es büdzsét, akkor kilép a kormányból.