Ismét a vállakozókkal fizetteti meg a kormány a béremelést. Miközben egyes politikusok sokat beszélnek a béremelés pozitív hatásairól, pusztán arról van szó, hogy valamelyest csökkent az állami elvonás. A minimálbér esetében már nem a 2017 ben beszedett havi 3941 forintot veszi el az állam a nettó béremelésen felül, hanem „csak" 3139 forintot.
A garantált bérminimum alkalmazásánál tavaly a 21 446 forintos nettó fizetésemelésen kívül még 11933 forintot kellett havonta és dolgozónként a jó helyzetben lévő költségvetésbe elutalni, idén az újabb, ezúttal 12 802 forintos kötelezően előírt nettó béremelésen túl még 6459 forintért tartja a markát minden hó 12-én az állam.
A következmények főleg a mikro- és kisvállakozások esetében borítékolhatóak. Vagy sikerül kitermelni a többletköltségeket az árak emelésével, (inflációs hatás) vagy ismét növekszik a feketegazdaság, rosszabb esetben pedig a jön majd a csőd, a végelszámolás, vagy a felszámolás.
A Jobbik ismételten arra tett ígéretet, hogy kormányra kerülésük esetén kézzel fogható előnyöket kapnak a magyar kis- és középvállalkozások. Volner János, az ellenzéki párt frakcióvezetője kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, míg a Fidesz az elmúlt években kizárólag a nagy multinacionális cégekkel kötött stratégiai megállapodásokat, addig Vona Gábor, a Jobbik elnöke a magyar vállalkozásokkal kíván hasonló együttműködéseket kötni.
A mentális zavarok közé sorolta a játékfüggőséget az Egészségügyi Világszervezet (WHO) - adta hírül a BBC News kedden. A nemzetközi szervezet 11. alkalommal adja ki a betegségek nemzetközi osztályozásának (ICD) listáját, ebben először veszi fel a mentális betegségek listájára a játékfüggőséget.
A most közzétett dokumentumtervezet szerint a játékfüggőség olyan súlyosan tartós vagy visszatérő viselkedés, amelyben a játék "elsőbbséget élvez az élet más területeivel szemben".
Néhány országban a játékfüggőséget már a jelentős közegészségügyi problémák közé sorolják. Több országban, köztük az Egyesült Királyságban is, működnek olyan magánklinikák, ahol kezelik ezt a függőséget.
A Magyar Suzuki Zrt. 2017-ben 15 161 új autót értékesített Magyarországon, ezzel a piac 13,04 százalékát szerezte meg. A japán márka modelljei közül a Vitara volt a legnépszerűbb 22 százalék feletti részesedéssel, 8786 vásárló választotta a sport-szabadidő autót. Az SX4 S-CROSS modellből 3407 darab kelt el Magyarországon.
A nem Esztergomban készült, de Magyarországon is forgalmazott Suzuki típusok közül a Swiftből 853, az Ignisből 920, Balenóból 770, Jimnyből 70, Celerióból 355 darabot regisztrált a 75 márkakereskedésre bővült Suzuki kereskedői hálózat országszerte.
A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi üzemében 2017 áprilisában gyártotta le a 3 milliomodik autót.
A társaság a 2016. március végén zárult üzleti évében 1,976 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el, 28 százalékkal haladva meg az előző évit. Az export-értékesítés 2015-ben 1,854 milliárd euró volt. A Suzuki az elmúlt 25 év alatt 1,7 milliárd eurót ruházott be magyarországi érdekeltségébe.
A közgazdászok jelentős többsége továbbra is borúlátóan ítéli meg a brit EU-tagság megszűnési folyamatának hatásait a brit gazdaságra.A Financial Times minden év elején felmérésben kéri ki nagy befektetési és elemzőházak szakértőinek véleményét a következő tizenkét hónap várható gazdasági fejleményeiről.
A londoni gazdasági napilap keddi ismertetésében felidézi: két évvel ezelőtt a felmérésbe bevont közgazdászok háromnegyede, tavaly pedig 87 százaléka vélte úgy, hogy a Brexit hosszú távon káros hatást gyakorol a brit gazdaságra.
Január elseje óta Európában Magyarországon a legalacsonyabb az internetezést terhelő általános forgalmi adó kulcsa, miután a kormány kezdeményezésére a parlament 18-ról 5 százalékra csökkentette azt - hangsúlyozta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Deutsch Tamás közölte: tavaly év elején 27-ről 18 százalékra csökkent ez a közteher, ezzel 13 hónap alatt mintegy ötödével mérséklődtek az árak.
"Nagyon jelentős digitálisrezsi-csökkentést sikerült végrehajtanunk" - jelentette ki.
Ahogyan tavaly, úgy idén is "az áfacsökkentés az utolsó fillérig árcsökkentésben fog testet ölteni" - mondta.
Hármasról kettes fokozatúra csökkenthetik a terrorfenyegetettségi szintet Belgiumban - közölte a La Libre Belgique című belga napilap Jan Jambon belga belügyminiszter nyilatkozatát idézve kedden.
A belga belügyminiszter a Standaard című flamand nyelvű belga napilapnak nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy a terrorfenyegetéseket elemző belga központ (OCAM) elemzése már a következő hónapokban lehetővé teszi a terrorfenyegetettség szintjének csökkentését.
A szamárköhögés, bár kötelező védőoltás van ellene, az újszülöttekre és csecsemőkre veszélyes betegség - mondta a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában azzal kapcsolatban, hogy két újszülött kaphatta meg a betegséget.
Tavaly 1,5 százalékkal 2007 óta a legmagasabbra emelkedett a foglalkoztatottak száma Németországban a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden közzétett kimutatása szerint. Tavaly éves átlagban 44,3 millióan dolgoztak németországi munkahelyen, 638 ezerrel, 1,5 százalékkal többen mint egy évvel korábban.
Emelkedik január 1-től az ápolási díj összege, nő a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, a rászoruló időskorúak járadékának és a normatív közgyógyellátásnak a jövedelemhatára, havi 50 ezer forintos támogatást kapnak a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon gondozó nyugdíjasok.
Az ápolási díj alapösszege január 1-jétől ismét 5 százalékkal emelkedik, valamint a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon ápolók számára új támogatási forma lesz elérhető, mely kompenzációt nyújt azoknak, akik az otthoni tevékenységük miatt alacsonyabb összegű nyugdíjat kapnának.
A tartós ápolást végzők időskori támogatása az ápolási díjjal együtt is folyósítható. A havi 50 ezer forintos összeget az a nyugdíjas kaphatja, aki gyermekét legalább húsz éven otthon gondozta, ezalatt legalább egy évig emelt szintű vagy kiemelt ápolási díjat kapott. A támogatást az öregségi nyugdíj ügyében illetékes általános hatáskörű nyugdíjmegállapító szervnél, a járási hivatalnál kell igényelni.
Markovics Annamária, az MTI tudósítója írja: Az utóbbi éveknél kevésbé mozgalmasra sikerült a 2017-es esztendő Szerbiában, csak az áprilisi elnökválasztás keverte fel némileg a belpolitikai állóvizet.
Mivel Szerbiában az utóbbi években egyik kormány sem tudta kitölteni megbízatási idejét, és átlagosan kétévente rendeztek előrehozott választást, senki nem lepődött volna meg azon, ha a sajtóban megjelent pletykák igaznak bizonyulnak, és áprilisban a tervezett elnökválasztással egy időben ismét új képviselőket kellett volna választaniuk a szerbeknek.
Horvátország függetlenné válása óta a legnagyobb kihívásokkal nézett szembe 2017-ben: Zágrábra nézve rövid időn belül két kedvezőtlen határozatot is hozott a nemzetközi döntőbíróság, az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) pedig megállapította Horvátország felelősségét a bosznia-hercegovinai háborúban, mindeközben súlyos gazdasági válság fenyegette az országot, amely a kormányzó koalíció széteséséhez vezetett.
New York bűnügyi statisztikáinak javulását dicsérte beiktatási beszédében a város demokrata párti polgármestere, Bill de Blasio, aki hétfőn kezdte meg második polgármesteri ciklusát.Bill de Blasio beiktatási ünnepségét a polgármesteri hivatal előtti parkban, fagyos hidegben tartották, a ceremóniát a brooklyni születésű vermonti szenátor, Bernie Sanders vezette.
Beszédében az újraválasztott polgármester kiemelte, hogy a városban az 1950-es évek óta tavaly volt a legalacsonyabb a gyilkosságok száma. A rendőrség még nem végleges adatai szerint 2017-ben 290 gyilkosságot követtek el New Yorkban, és ez az előző évihez képest 14 százalékos csökkenést jelent.
Chicagóban tavaly 16 százalékkal csökkent az emberölések száma - derül ki a város rendőrsége által hétfőn kiadott jelentésből. A rendőrségi statisztikák szerint míg 2016-ban 771 gyilkosságot követtek el az Egyesült Államok közép-nyugati metropoliszában, addig 2017-re ez a szám 650-re apadt. Hasonlóképpen csökkent a lövöldözések száma is: 3550-ről 2785-re. Kisebb arányban, mindössze 2 százalékkal esett vissza viszont a nem fegyveres bűncselekmények - például rablások, tolvajlások, verekedések - száma
Magyarországon is erősödik idén a befektetők védelme: a befektetési szolgáltatóknak minden költséget be kell mutatniuk az ügyfeleknek a szerződések megkötésekor, az esetleg felmerülő befektető-védelmi aggályok esetén az MNB a különösen kockázatosnak ítélt tőkepiaci termékek forgalmazását meg is tilthatja
Az új év első napjaiban sem várható lehűlés: néhol a leghidegebb órákban is fagypont feletti, napközben többfelé 10 Celsius-fok körül lesznek a maximumok. Emellett a héten többször várható csapadék, eső, néhol hó is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak országos, középtávú előrejelzéséből. Szerdán reggel a Tiszántúlon még lehet néhol eső, majd átmeneti szünet után délután nyugat felől egyre többfelé újra elered az eső, az Északi-középhegységben havas eső, hó is lehet. A szél megerősödik, az Alpokalján viharos széllökések is lehetnek. A leghidegebb órákban mínusz 3 és plusz 3, napközben plusz 2-9 fok között alakul a hőmérséklet.
Főtiszteletű Püspök Úr, kedves debreceniek!
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Szeretettel és tisztelettel köszöntöm önöket 2018 első napján és engedjék, meg, hogy Istentől áldott, békét, egységet, egészséget és jó eredményeket hozó új esztendőt kívánjak mindnyájuknak!
Minden új év, új célokat, fogadalmakat, új reményeket hoz magával, mindezek pedig legtöbbször az előző év történéseihez, eseményeihez kötődnek.
Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége közleménye
Boldogabb újévet nem kívánnunk és várnunk, hanem létrehoznunk kell! Amennyiben komolyan gondolnánk, ez 2018-ban nem is lenne olyan nehéz. Annyit azonban el kell érnünk, hogy kezelni tudjunk egy közismert jelenséget, a "fejétől bűzlik a hal!" problémáját.
Országszerte több mint háromezer - ebben csak a fővárosban több mint ezer - riasztásuk volt a mentőknek a mostani szilveszteren.
A mentők 3189 esetet láttak el szilveszterkor, ebből a fővárosi feladat 1107 volt. Budapesten és az ország nagyvárosaiban idén is az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, a mentőegységek folyamatosan dolgoztak. A mentőket országszerte 15 pirotechnikai eszközzel összefüggő balesethez riasztották, általában kéz-, arc-, és szemsérülteket kellett ellátni. Példaként említette, hogy egy 20 év körüli férfi kezében robbant fel a petárda, ő roncsolt ujjsérüléseket szenvedett, máshol egy férfi arcába csapódó pirotechnikai eszköz súlyos szemsérülést okozott.
Közlekedési balesetek, verekedések, szén-monoxid-mérgezések és belgyógyászati rosszullétek mellett idén is csaknem 300 részeg, esetleg valamilyen drog hatása alatt álló embert kellett kórházba vinni, mintegy 15 százalékuk kiskorú volt.
A legnehezebb évet zárta a 26 esztendeje függetlenné vált Ukrajna kötelékében 2017-ben a kárpátaljai magyar közösség, amelyet a lakosság egészét sújtó, egyre mélyülő - az anyaországi támogatások által jelentős mértékben enyhített - szociális-gazdasági válság mellett az államilag vezérelt nemzetiségi elnyomás réme is mind jobban fenyeget.