Archívum

Eredmények megjelenítése 25041-től 25060-ig 67630 találatból.

Évértékelő - Merényletek, kibertámadások és egy vihart kavaró oktatási törvény határozta meg Ukrajna 2017-es évét

Külföld - 2018-01-01

Több politikai indíttatású merénylet, kibertámadás érte idén Ukrajnát, amelyek mögött Kijev szerint Oroszország áll, súlyosbodott a válság a kelet-ukrajnai fronton, és eközben megromlott a magyar-ukrán viszony az új oktatási törvény elfogadása miatt.

Ukrajna számára kedvező fejlemény is történt viszont 2017-ben: megkapták az ukrán állampolgárok júniusban a vízummentes beutazási engedélyt az európai uniós országokba, amelyre a 2013 végén kezdődött kijevi Majdan-tüntetések óta vártak.

Több kulturális jogszabály változik január elsejétől

Jogtudor - 2018-01-01

Január elsejétől változik az előadóművészeti, a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló, valamint a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvény. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatályba lépésével emellett egyszerűsödik több, a kulturális ágazat hatáskörébe tartozó hatósági eljárás is.

Mától változik több, a családokat érintő jogszabály

Belföld - 2018-01-01

- Több, a családokat érintő jogszabály változik január 1-jével, így egyebek mellett nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed maximális összege, a gyermek várásakor az édesanya diákhitelének törlesztését felfüggesztik, a második gyermek vállalása esetén a tartozás felét, a harmadik vagy további gyermek vállalásánál pedig a teljes tartozást elengedik.

Ünnepek - Nagy-Britannia is fokozott biztonsági intézkedések közepette fogadta az újévet

Olvastuk - 2018-01-01

Fokozott biztonsági intézkedések közepette köszöntötte az újévet Nagy-Britannia. Az időeltolódás miatt a kontinenstől egy órával lemaradva tartott nagyszabású szabadtéri rendezvényeken több százezren vettek részt.

Londonban a becslések szerint 250 ezren nézték a Temze partján és más helyszínekről a tizenkét perces, igen látványos tűzijátékot, amely a parlament világhírű toronyórája, a Big Ben éjfélt jelző harangjátékára kezdődött.

A Big Ben és az otthonául szolgáló Erzsébet-torony jelenleg évekig tartó felújítás alatt áll, és hétköznapokon nem hallható a toronyóra ugyancsak világszerte ismert harangjátéka, de az év végi ünnepi időszakra visszakapcsolták a szerkezetet.

Zaklatási ügyek - Az amerikai legfelsőbb bíróság munkacsoportot hoz létre a bírói karnál történt esetek kivizsgálására

Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága munkacsoportot hoz létre a bírói karnál és általában az igazságszolgáltatás berkein belül történt szexuális zaklatási esetek kivizsgálására - jelentette be éves jelentésében vasárnap John Roberts, a szövetségi legfelsőbb bíróság vezetője.

Január elsejétől Bulgária tölti be az Európai Unió soros elnökségét

EU - 2018-01-01

Január elsejétől hat hónapon át Bulgária tölti be az Európai Unió soros elnökségét, a kelet-balkáni állam Észtországtól veszi át, majd júliusban Ausztriának adja tovább a tisztséget. Az EU-hoz tíz évvel ezelőtt, 2007-ben csatlakozott Bulgária most fogja először ellátni a félévente tagállamról tagállamra szálló tisztet.

Szófia már véglegesítette programját és annak a prioritásait: az ország elsősorban a gazdasági növekedés és a társadalmi kohézió erősítésére, a nyugat-balkáni államok integrációjára, a kontinens stabilitására és biztonságára, illetve a digitalizációra, a versenyképesség fokozására kíván majd összpontosítani.

Áder János köztársasági elnök újévi köszöntője

Tisztelt Honfitársaim!

Osztozva az új esztendő örömében és ígéretében, hazánk államfőjeként azt kívánom, adjon az Isten boldog új esztendőt minden jóakaratú embernek, minden magyarnak, nemzetünk minden polgárának.

Mindenkinek, aki most szeretteire gondolva ugyanazt érzi, ugyanazt kívánja széles e hazában.

Adjon az Isten bizakodásra okot adó új esztendőt az elesetteknek, a segítő kezet nyújtóknak, a szárnyaikat próbálgatóknak.

Reményeiket valóra váltó új esztendőt az új álmok megálmodóinak, az okos terveket kovácsolóknak, a hitet másokban is táplálóknak.

Adjon az Isten békés új esztendőt a járt úton haladóknak és a járatlan utat választóknak, az áldozatot vállalóknak, a gyermekeikért szeretve aggódóknak, a személyes vágyaikból közös jövendőt építőknek. Mindenkinek, aki most másokkal együtt vagy épp magányosan ünnepelve a szeretteire gondol.

Kedves Honfitársaim!

Az új év első perceiben, óráiban – amikor legelőször szüleinknek, gyermekeinknek, a hozzánk legközelebb állóknak kívánunk boldog új évet – a jókívánságok sokasága bizonyítja, hogy természetes vágyunk legjobb énünkkel fordulni a másik felé.

A nemzetközi sportújságírók Hosszút választották a második legjobb női sportolónak

Sport - 2017-12-29

A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) tagjai Hosszú Katinkát választották 2017 második legjobb női sportolójának, az első helyen az amerikai teniszező, Serena Williams végzett.

A szervezet honlapjának pénteki beszámolója szerint a férfiaknál is egy teniszező, Roger Federer végzett az élen, nagy fölénnyel megelőzve a portugál labdarúgó Cristiano Ronaldót.

Csak minimálisan nőtt a világ idén feltárt új olaj- és gázkészlete

Gazdaság - 2017-12-29

A világ idén feltárt olaj- és gázkészlete 6,7 milliárd hordó (1 hordó=159 liter) olajegyenértékű volt, a legkevesebb a negyvenes évek óta. A Rystad Energy norvég olajipari elemzőcég számításai szerint az idén feltárt új készletből a túl magas költségek miatt 1 milliárd hordónyit biztosan soha nem aknáznak ki.

Az idén feltárt olaj- és gázmezők átlagos készlete mintegy 100 millió hordó volt, míg 2012-ben még 150 millió hordó.

Szakértő: a férfiak körében is egyre gyakoribb a testképzavar

Olvastuk - 2017-12-29

A férfiak körében is egyre gyakoribb a testkép-, illetve az evészavar - mondta a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének egyetemi adjunktusa az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Babusa Bernadett kifejtette: az evés- és testképzavart érintően sokáig a nők voltak fókuszban, őket vizsgálták, pedig az elmúlt két évtizedben a férfiak körében is megszaporodtak az ilyen problémák. Általánosságban az evészavaros esetek 10-15 százaléka férfiakat érint, de a falászavarnál például 40 százalék a férfiak aránya - ismertette.

Évértékelő - A politikai alkuk kockázatait, a román-magyar viszony sérülékenységét mutatta meg az erdélyi magyarság 2017-es éve

Vélemény - 2017-12-29

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a román kormánykoalíció pártjai politikai alkudozásának a kockázatait, a román-magyar viszony sérülékenységét mutatta meg az erdélyi magyarság 2017-es éve.

Az RMDSZ a 2016 decemberében hatalomra jutott baloldali-liberális kormánykoalíció parlamenti támogatásáról írt alá megállapodást, mert a hatalomtól remélte a kisebbségi jogok bővítését. Miközben a jogok bővítésében csak parányi lépést sikerült tennie, a szövetség presztízsveszteséget szenvedett el amiatt, hogy támogatta a koalíció erősen vitatott döntéseit.

Évértékelő - A tüntetések éve volt az idei Romániában

Külföld - 2017-12-29

Romániában a rendszerváltás utáni legnagyobb tüntetések és a Bukarestben egyébként megszokott kisebb-nagyobb kormányválságok jegyében telt el a 2017-es esztendő, miközben az ország az európai uniós szinten kiugró gazdasági növekedésének hozadékát nem beruházásokra, hanem a bérek emelésére fordította.

Mindennek hátterében a 2016-os parlamenti választásokat fölényesen megnyerő Szociáldemokrata Párt (PSD) és annak elnöke, Liviu Dragnea képviselőházi elnök állt.

Véglegesítette 430 repülőgépre szóló megrendelését a Wizz Air befektetője

Befektetés - 2017-12-29

Véglegesítette 430 darab Airbus A320-as típuscsaládba tartozó repülőgépre szóló megrendelését a Wizz Air szakmai befektetője, az amerikai Indigo Partners - közölte az Airbus pénteken.

Az Indigo Partners még a novemberi Dubaji Légi Szalonon jelentette be, hogy szándéknyilatkozatot írt alá a toulouse-i gyártóval 430 gép vételéről, most ezt konvertálták át kötelező érvényű megrendelésre. A magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság ebből 146 gépet kap, közülük 72 darab A320neo, 74 pedig A321neo típus lesz, az első gépek 2022-től érkeznek. Az üzlettel a Wizz Air rendelésállománya 282 repülőgépre nőtt, ezzel a magyar vezetésű Wizz Air lett az Airbus legnagyobb A321neo megrendelője, többet kért a típusból, mint a nagy lízingcégek.

Az amerikai befektető a Wizz Air mellett az amerikai Frontier-ban, a mexikói Volarisban és a chilei JetSMART-ban is részesedéssel bír, a többi gép ezek között a légitársaságok között oszlik meg, de a legtöbbet a Wizz Air kapja.

A Tesla elektromos pickup gyártására készül

Környezetvédelem - 2017-12-28

A Tesla elektromos pickup autók gyártására készül - hozta nyilvánosságra Elon Musk, a cég vezérigazgatója a Twitter közösségi oldalon csütörtökön. A Tesla azután lát hozzá a pickup-ok kibocsátásához, hogy forgalomba kerül a Model 3 szedán platformjára épülő Model Y.

Különösen népszerűek a pickup-ok az Egyesült Államokban, ahol a három legnagyobb autógyártó évi 90 milliárd dollárért ad el belőlük.

A Tesla terveit ecsetelő Elon Musk a Twitteren arról írt, hogy a tervezett pickup "valamivel nagyobb lesz" a népszerű Ford F-150-esnél, és lesz majd egy "forradalmian" új funkciója is, de ennek mibenlétét nem árulta el.

Kínában 530 ezer kilométernyi autóút épült öt év alatt

Külföld - 2017-12-28

Kínában 530 ezer kilométernyi autóút épült az elmúlt öt év alatt az ázsiai ország közlekedési minisztériumának csütörtökön közölt adatai szerint. Az erről beszámoló Hszinhua kínai hírügynökség kiemelte, hogy gyakorlatilag elkészült a tervezett tíz közlekedési folyosó, amelyből öt észak-déli, a másik öt pedig kelet-nyugati irányú.

Liberálisok: jelöljenek ki petárdamentes övezeteket!

Belföld - 2017-12-28

A Liberálisok mértékletességet kér a szilveszteri pirotechnikai eszközök használatában, tekintettel a más háztartásban élő háziállatokra is.

Sermer Ádám, az ellenzéki párt elnökhelyettese csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján - a Liberálisok politikusainak kutyái jelenlétében - kiállt a háziállatok védelme mellett, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a petárdák, tűzijátékok veszélyforrást jelentenek számukra.

Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője "petárdamentes övezetek" létrehozását javasolta, kifejtve: egy olyan online térkép jöhetne létre, amelyen bárki bejelölheti, ha kutyája érzékeny az ilyen hangokra, és ezekben a zónákban szigorúbbak lennének az ellenőrzések.

A politikus azt is kiemelte: a Magyarországon élő 2,5 millió kutya jelentős hányadának még nincs chipje, noha annak segítségével percek alatt meg lehet találni az elszökött állat tulajdonosát.

Illegális bevándorlás - A németek többsége büntetné a menekültek elosztását elutasító uniós tagállamokat

Külföld - 2017-12-28

Büntetőintézkedésekkel sújtaná a menekültek elosztását elutasító európai uniós (EU-) tagállamokat a németek csaknem kétharmada - mutatta ki egy felmérés, amely az RTL német médiacsoport megbízásából készült.

A Forsa közvélemény-kutató társaság adatai szerint a németek 63 százaléka szerint szankciókkal, például az EU-s támogatások csökkentésével kell sújtani a menekültek tagállamok közötti elosztásától elzárkózó országokat, és alig egyharmaduk, 31 százalékuk ellenzi a büntetőintézkedések gondolatát.

Középiskolásoknak árult drogot egy férfi Miskolcon

Kékhírek - 2017-12-28

Tizenöt éves fiataloknak is árult drogot egy 41 éves férfi Miskolcon, őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását - közölte a vádhatóság csütörtökön.

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség amiatt emelt vádat a férfi ellen, mert oktatási épület területén, illetve annak közvetlen környezetében kereskedett új pszichoaktív anyaggal, amelyet maga is fogyasztott.

A férfi Miskolcon a kábítószer-fogyasztók között jól ismert elosztónak számított, 2016-ban és 2017-ben Miskolc területén többeknek adott el kristály fantázianevű kábító hatású anyagot, adagonként 2000-5000 forintért, megélhetését ebből fedezte. Többször előfordult, hogy 15 éves középiskolásoknak az iskola előtt árulta a szert.

Újabb magyar műhold állhat pályára jövőre

Tudomány - 2017-12-28

Újabb magyar műhold állhat Föld körüli pályára jövőre - hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.Dudás Levente, a projekt műszaki vezetője azt mondta, hogy a SMOG-1 2018 második negyedévére kapott startidőpontot, amely azonban valószínűleg tolódik majd.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen fejlesztett Zsebi becenevű kocka nagyon apró, élhosszúsága mindössze 5 centiméter, vagyis a térfogata a nyolcada a 2012-ben pályára álló Masat-1-ének, amely első magyar műholdként 1062 napot töltött az űrben.

Ausztria soha még nem vásárolt annyi földgázt Oroszországtól, mint az idén

Külföld - 2017-12-28

Az orosz Gazprom az idén rekordmennyiségű, 8,25 milliárd köbméter földgázt szállított Ausztriának, 40,7 százalékkal többet, mint 2016-ban a Kurier napilap csütörtöki számának beszámolója szerint.Az orosz Gazpromtól az idén vásárolt mennyiség megközelíti Ausztria 9 milliárd köbméteres éves gázfogyasztását. A gázvásárlás növekedése részben az előzőnél hidegebb 2016/17-es télnek tulajdonítható.