Archívum

Eredmények megjelenítése 25081-től 25100-ig 67630 találatból.

A 2018-as választás tétje az is, hogy meg tudjuk-e védeni a magyar családokat

Pro... - 2017-12-27

A 2018-as választás tétje az is, hogy meg tudjuk-e védeni a magyar családokat, az eddig elért eredményeket, a bevezetett támogatásokat, vagy újra ugyanazok kerülnek hatalomra, akik amit csak lehetett, elvettek a magyar családoktól és létbizonytalanságba taszították őket – jelentette ki Halász János szerdai sajtótájékoztatóján.

Ahogy arról ma a kormány nevében Novák Katalin családügyekért felelős államtitkár beszámolt, januártól még több támogatásra számíthatnak a családok - mondta el a Fidesz-frakció szóvivője.

Az utcán talált krokodilt fogtak be karácsonykor Melbourne-ben

Az ausztrál rendőrség keresi annak a krokodilnak a gazdáját, amelyet karácsonykor találtak Melbourne egy külvárosában, az utcán - számolt be róla szerdán a BBC News.

A rendőrök először azt hitték, a helybeliek csak egy nagyobbacska gyíkot láttak a városban sétálni, de amikor kiszálltak a helyszínre, egy méter hosszú édesvízi krokodillal találták szembe magukat, amely csöndben üldögélt egy külvárosi utcában.

Katasztrófavédelem: januártól időpontfoglalásra érkeznek a kéményseprők a családi házakhoz

Fontos - 2017-12-27

- Januártól a családi házban élők a nekik alkalmas időpontra kérhetik a kéményseprést, illetve az ellenőrzési munkákat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Hajdú Márton a január 1-jén életbe lépő szabályváltozások közül kiemelte: a jövőben az egylakásos ingatlanokban lakók nem kapnak papíralapú értesítést arról, hogy a kéményseprők mikor érkeznek.

Több mint 2,5 tonna húst vont ki a forgalomból a Nébih Kalocsán

Több mint 2,5 tonna erősen szennyezett, penészes húst, húskészítményt és lejárt szavatosságú fűszert vontak ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy kalocsai üzemben - közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.

Januárban rendezik meg a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált

Ajánljuk - 2017-12-27

Négy földrész 15 országának 126 artistaművésze mutatja be produkcióit január 8. és 14. között a Fővárosi Nagycirkuszban, a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál keretében.

Jövőre ünneplik Európa-szerte az újkori cirkuszművészet megszületésének 250. évfordulóját és a nemzetközi rendezvénysorozatot először a budapesti fesztivál köszönti.

Megkezdte a termelést a Mol legnagyobb északi-tengeri mezője

Befektetés - 2017-12-27

A Mol december 23-án megkezdte a kőolajtermelést az Északi-tengeren található Catcher területen. A Catcher projektben a vállalat húsz százalékos részesedéssel rendelkezik; partnerei a Premier Oil, a Cairn és a Dyas.

A közlemény szerint a következő hónapokban a termelés várhatóan több fázisban növekszik majd, eleinte a Catcher mezőn, majd a Varadero és Burgman mezőkön.

Jogszabályváltozások - Öt százalékra csökken az internet áfája jövőre

Jogtudor - 2017-12-27

Januártól tovább, 18 százalékról 5 százalékra csökken az internet-szolgáltatás áfája. A 13 százalékpontos csökkentés a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) korábbi számításai szerint mintegy 22 milliárd forintot hagy a lakosságnál és a vállalkozásoknál.

Az üzletek többsége visszaveszi a nem megfelelő ajándékokat egy felmérés szerint

Gazdaság - 2017-12-27

Nem kötelezi jogszabály a kereskedőket a hibátlan termékek cseréjére vagy vételárának visszatérítésére, de az üzletek többsége bizonyos feltételekkel önként visszaveszi a nem megfelelő ajándékokat - derül ki abból a kutatásból, amit 50 hazai üzletláncnál végzett a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME) megbízásából a CP Contact.

Az idei felmérés szerint a vizsgált 50-ből 30 kereskedelmi cég a nyugta meglétekor a használatba nem vett terméket visszafogadja, vételárát pedig visszafizeti. További öt helyen az üzletvezető dönt arról, hogy pénzt ad vissza vagy a levásárlást engedélyezi.

A pénz visszafizetésénél egyértelmű szektorális trendek vannak a vizsgálat szerint: a ruházati áruházak, a hiper- és szupermarketek, valamint bizonyos feltételekkel a barkács- és parfümboltok is általában visszatérítik a visszaadott árú ellenértékét, a könyvesboltok viszont a pénzvisszakérés lehetőségét nem biztosítják a vásárlóknak.

A pénzt visszafizető üzletláncok több mint fele körülbelül egy hónapnyi időn belül nyitott erre a gesztusra, de nagyok az eltérések. A levásárlási lehetőségnél a szórás 2 nap és 3 év között alakul, a többség 30 napot biztosít. További lehetőség a cserére a vásárlási utalvány, ami általában még hosszabb, akár többéves gondolkodási időt is ad a vásárlóknak.

Magyar Iparszövetség: a bérek növelésére kell fordítani az adócsökkentésből maradó forrást

Vélemény - 2017-12-27

A Magyar Iparszövetség (OKISZ) arra biztatja tagságát, hogy a minimálbér, illetve a szakmunkás bérminimum kötelező emelésén túl 2018-ban a szociális hozzájárulási adó csökkentéséből megmaradó részt is a bérek növelésére fordítsák, és ne a vállalati megtakarítási lehetőséget lássák benne.

OGY - Több mint kétszáz törvényjavaslatot fogadott el a parlament idén

Olvastuk - 2017-12-27

Az Országgyűlés összesen 208 törvényjavaslatot fogadott el idén, 18 százalékkal kevesebbet, mint négy évvel korábban, ugyanakkor ötödével többet, mint 2009-ben.

A parlament honlapján elérhető információk alapján 2017-ben 68 ülésnapot tartottak a képviselők, eggyel többet, mint nyolc éve, de hússzal kevesebbet, mint 2013-ban. Az idén elfogadott indítványok közül 56 hozott létre új törvényt, míg 152 alkalommal változtattak már meglévő jogszabályokon. A köztársasági elnök két elfogadott előterjesztést küldött vissza megfontolásra, négy éve az a szám kilenc, 2009-ben pedig tizenkettő volt.

Pert nyert az ukrán állami gázvállalat az orosz Gazprommal szemben Stockholmban

Külföld - 2017-12-22

Pert nyert a Naftohaz ukrán állami gázvállalat az orosz gázóriással, a Gazprommal szemben a stockholmi döntőbíróságon - adták hírül ukrán hírforrások pénteken az ukrán vállalat közlésére hivatkozva.

A Naftohaz közleménye szerint a stockholmi bíróság jogerős döntést hozott a két ország közötti gázárvitában, amivel az ukrán fél több mint 75 milliárd dollárt nyert.

Ünnepek - Meteorológiai szolgálat: idén nem lesz fehér karácsony

Közérdekű - 2017-12-22

- Időjárási szempontból inkább tavaszias, mintsem télies állapotok uralkodnak, egyre enyhébb idő várható, így idén nem lesz fehér a karácsony - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán közzétett videójában.

Szabó Zsanett meteorológus kifejtette: szombat reggel a Tiszántúlon lehet helyenként havas eső, hó. Napközben néhol alakul ki zápor, a hegyekben hózápor. Emellett rövid időre a nap is kisüt. A szél erős, a Dunántúlon viharos lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 4, a legmagasabb hőmérséklet plusz 2-7 fok között várható.

Hatvan filmet tesz ingyen házzáférhetővé három héten át a Filmarchívum

Kultúra - 2017-12-22

- December 22-étől január 12-éig 60 filmjét teszi szabadon hozzáférhetővé a Filmarchívum azzal a céllal, hogy a közönség megismerhesse a filmtörténet klasszikusait és ritkaságait, valamint betekintést nyerjen az intézmény munkájába, a magyar filmtörténet korszakaiba.

Az év eleje óta a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatóságaként működő, 1957-ben alapított Filmarchívum igazi filmcsemegékkel zárja a jubileumi évet: a válogatásba felújított klasszikusok mellett ritkán vagy soha nem látható különlegességek is bekerültek - közölte a Filmalap pénteken.

A GVH 200 millió forintra büntette a Vodafone-t

Fogyasztóvédelem - 2017-12-22

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mintegy 200 millió forintos bírságot szabott ki a Vodafone Magyarország Zrt.-re megtévesztő tájékoztatás miatt.

A versenyhivatal a pénteki közleményében kiemelte, hogy a bírság kevesebb mint a fele annak, amire a Vodafone többszörös visszaesőként számíthatott, mivel a hivatal úgy ítélte meg, hogy a telekommunikációs szolgáltató egyértelmű lépésekkel igazolta kifogásolt magatartásának megváltozását.

A GVH a Vodafone készülékeinek értékesítési ajánlatait népszerűsítő, 2013 októberétől megjelenő reklámkampányokat vizsgálva megállapította, hogy a tájékoztatás megtévesztő volt a készülékek tényleges áráról, mivel az akciós ár mellett nem tüntették fel a hűségidő alatt havonta fizetendő extra készülékdíjat. A GVH szerint a fogyasztókban az a téves benyomás alakulhatott ki, hogy az ár különösen kedvező és tévesen hihették, hogy az árnak csupán a kiemeléssel érintett elemét kell megfizetniük.

Szerepi mérgezés - Még 160 üveg mérgezett italt keresnek

Helyi - 2017-12-22

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök szerint még 160 üveg mérgező szeszesital van forgalomban. Dobó Dénes, a megyei rendőr-főkapitányság megbízott sajtószóvivője pénteken azt mondta: arra kérik az érintetteket, hogy ne igyanak a tisztázatlan eredetű, "Duty Free Shop" felirattal ellátott palackok tartalmából.

A hét elején 21 embert vittek kórházba metilalkohol-mérgezés gyanújával Szerepről. Közülük két fiatal még a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Belgyógyászati Klinikáján van, állapotuk súlyos, életveszélyes.

Döntött a bíróság: apasági per indulhat Julio Iglesias ellen

A valenciai bíróság döntése értelmében apasági per indulhat Julio Iglesias világhírű spanyol énekes ellen egy 41 éves valenciai férfi keresete alapján.

"Huszonhét évbe telt megszerezni a DNS-tesztet, amit a biológiai apám mindig is elutasított. Ez a teszt 99,9 százalékban azt mutatja, hogy én a fia vagyok, valamint azt hogy anyám mindig az igazat mondta" - nyilatkozta újságíróknak Javier Sánchez Santos, amikor a bírósághoz fordult az ügyben.

A kereset alapja egy DNS-vizsgálat, melyet az Egyesült Államokban végeztek el. Magánnyomozó közreműködésével szereztek hozzá mintát a Miamiban élő 73 éves spanyol énekestől állítólag úgy, hogy házának szeméttárolójában kutattak használt papír zsebkendők és cigarettacsikkek után

Elfogták a népligeti gyilkosság gyanúsítottját

Kékhírek - 2017-12-22

A rendőrség elfogta azt a férfit, akit a budapesti Népligetben tavaly októberben elkövetett gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak, majd a Fővárosi Törvényszék elrendelte előzetes letartóztatásba helyezését. Bucsek Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya sajtótájékoztatóján közölte, a 29 éves S. Krisztián budapesti lakos beismerő vallomást tett.

A rendőr vezérőrnagy felidézte: tavaly októberben egy járókelő holttestet talált a főváros X. kerületében, a Népliget bokros részén, a nőt megölték. Az ügy felderítésére felállított nyomozócsoport mintegy 200 bűnjelet rögzített, és több mint 4 ezer embert hallgatott ki.

Végül az idén december 14-én - a Népligetben történt bűnügyhöz hasonló körülmények között - ugyancsak a főváros X. kerületében történt bűncselekmény vezetett nyomra, amelynek során egy férfi súlyosan bántalmazott egy 55 éves nőt.

Katalán választás - Bizonytalan jövőről írnak a lapok a választások után

Olvastuk - 2017-12-22

Bizonytalannak látják Katalónia jövőjét pénteken megjelent, az előző napi előrehozott katalán parlamenti választásokat kommentáló szerkesztőségi véleménycikkeiben a nagyobb országos spanyol és katalán napilapok.

"Kérdés, hogy milyen jövő vár Katalóniára?" - írta az ABC. A konzervatív újság szerint az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális, középutas párt történelmet írt győzelmével, amely azonban keserédes, mivel nem szerzett kormányzóképes többséget a parlamentben

Katalán választás - A liberálisok győzelme ellenére a függetlenségi pártoké a parlamenti többség

...kontra - 2017-12-22

Az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális párt győzelme ellenére a függetlenségi pártok szerezték meg a parlamenti többséget a katalán parlamenti választásokon - állapítható meg a szavazatok 99,59 százalékos feldolgozottságánál.

A függetlenségi pártok összesen a szavazatok 47,3 százalékát kapták meg, míg a spanyol egység pártjait a választók 43,3 százaléka támogatta. Előbbiek 70, utóbbiak 57 képviselőt delegálhatnak az új katalán törvényhozásba.

Katalán választás - A liberálisok és a függetlenségi pártok is győzelmüket ünneplik

Pro... - 2017-12-22

A liberálisok és a függetlenségi pártok is győzelmüket ünneplik Barcelonában a csütörtöki katalán parlamenti választások után.

A szavazatok 98 százalékos feldolgozottságánál az Állampolgárok (Ciudadanos) 37 mandátummal az új törvényhozás legnagyobb képviselőcsoportját alakíthatja meg, míg a külön induló függetlenségi pártok összesen 70 képviselővel megszerezték a többséget a törvényhozásban.