- Jókor meghozott döntésnek tartja a csütörtöki brit lapok többsége Wayne Rooney visszavonulását az angol labdarúgó-válogatottól, bár vannak köztük olyanok is, amelyek szerint az Everton játékosa hibát követ el.
Az angol labdarúgó-válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője szerdán jelentette be, hogy többet nem lép pályára a nemzeti csapatban.
A Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (OIE) előírásai szerint Magyarország 2017. augusztus 24-én visszanyerte madárinfluenzától mentes besorolását - közölte a Földművelésügyi Minisztérium.
A teljes országra vonatkozó kedvező státusz elismerését követően újra megnyílhatnak a harmadik országok piacai a magyarországi élő baromfi és baromfitermék szállítmányok előtt. Bognár Lajos országos főállatorvos a korábban hozott importkorlátozások feloldása érdekében levélben tájékoztatja valamennyi partnerország illetékes hatóságát a kedvező besorolásról.
Továbbra is idegenkezűségre gyanakszik a BKV a 3-as metró felújított orosz szerelvényeinek ajtómeghibásodásainál, a fedélzeti térfigyelő kamerák felvételeit elemzik a szakemberek, hogy kiderítsék, "babrálta-e valaki a vésznyitót" - mondta Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek.
A Csokonai Színház a 2017/2018-as évadot az előző évad legnépszerűbb előadásaival indítja. Ismét látható lesz három francia darab színházi változata: a nagyszínpadon a Nyolc nő című bűnügyi vígjátékot, míg a Víg Kamaraszínházban a Művészet című szatírát és egy hamisítatlan komédiát, a Hogyan nevezzelek?-et tűzi műsorra a színház.
A francia kultúra jegyében készül a Csokonai első ez évi bemutatója is: szeptember 29-én lesz a premierje a George Sand 19. századi írónő életét és művészetét kortárs színházi eszközökkel színre vivő Ha álom az élet című előadásnak. A produkció rendezője a fiatal francia rendező, Adélaïde Pralon, a két főszerepet Szakács Hajnalka és Varga Klári játssza majd a Horváth Árpád Stúdiószínházban.
Visky András író, dramaturg, rendező volt a tavalyi DESZKA Fesztivál díszvendége, és a rendezvény egyik legsikeresebb előadásának az általa írt Júlia című monodrámából készült produkció bizonyult, Ráckevei Anna főszereplésével. Az önéletrajzi ihletésű darab középpontjában Júlia, az édesanya áll, akit hét gyerekével együtt kitelepítettek a Duna-deltába. Az előadás – melynek alcíme Párbeszéd a szerelemről – a férjétől elszakított és számos erkölcsi próbának kitett Júlia Istennel folytatott állandó dialógusát viszi színre.
A színház igazgatója, a Jászai-díjas, Érdemes Művész így emlékszik vissza: „már az is külön élmény, hogy az ember 'vendégjátszik' az anyaszínházában, de hogy itt találkozhattam a darabbéli hét gyerekből kettővel...!) Az elmúlt évad nagy élménye, ajándéka volt számomra az előadás, a találkozások, és ajándék az is, hogy ősztől tovább játszhatom, nemcsak Budapesten, hanem Debrecenben is!"
Putyinnak semmi keresnivalója nincs se a Debreceni Egyetemen, se Debrecenben, de még Magyarországon sem! Mint ahogy a Fidesznek, a Fidesz pártkatonáinak, komisszárjainak se lenne helye az oktatásban, így az egyetemeken sem.
Szánalmas, ahogy a debreceni egyetem vezetői, odadobva a saját becsületüket, az általuk vezetett egyetem autonómiáját, ismét, immár sokadjára is, a Fidesz bábjává, az orbáni-diktatúra szekértolóivá váltak azzal, hogyPutyinnak a Civis Honoris Causa díjat adományozzák.
Szégyen, hogy a debreceni egyetem vezetői végzik el Orbánnak a piszkos munkát. Ha kell, érdemtelenül professzori rangot adományoznak, ha kell, az egyetemi autonómia, a tanszabadság, és a CEU ellen fordulnak,de ha az a megrendelés, akkor díszpolgári, vagy egyéb címet osztogatnak, saját egyetemük, és Debrecen becsületét taposva ezzel a sárba.
I) - Az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) kötendő kormánykoalíció veszélyeire figyelmeztetett szerdán kiadott közleményében az Ausztriai Mauthausen Bizottság (MKÖ). Indoklása szerint a párt "határozottan közel" áll a náci ideológiához.
"A mi felelősségünk, hogy tanuljunk a történelemből" - idézte a közlemény Willi Mernyi, a bizottság elnökének szavait.
Klaus Iohannis román államfő a jogállamiság elleni támadásnak minősítette Tudorel Toader igazságügyi miniszter javaslatait a román igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosítására.
Az államfő álláspontját szerdán az elnöki hivatal ismertette egy közleményben. Iohannis szerint a javaslatok az igazságszolgáltatás függetlenségét és megfelelő működését, valamint a korrupcióellenes harcot veszélyeztetik. Hangsúlyozta: a tervezett módosítások 10 évvel visszavethetik Romániát, egy olyan korszakba, amikor az igazságszolgáltatás alá volt rendelve a pártoknak.
Egy csaknem 30 millió évvel ezelőtt élt apró termetű, bajszos és fogatlan delfinfaj egy példányának megkövesedett koponyáját fedezték fel a kutatók.
Az Inermorostrum xenops névre keresztelt faj egyedeinek testhossza alig haladta meg az egy métert, vagyis nagyjából feleakkorák voltak, mint egy palackorrú delfin - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
A kormány nem enged kvótaügyben, és ezt egyértelművé tette az Európai Bizottsághoz eljuttatott válaszában is - jelentette ki az Igazságügyi Minisztérium (IM) európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Kecsmár Krisztián kiemelte: Magyarország korábban megtámadta a kvótahatározatot az EU bírósága előtt, ebben az eljárásban szeptember elején lesz ítélet, ezért kérdéses, hogy miért kellett elindítania a bizottságnak a kötelezettségszegési eljárást a kvótahatározat be nem tartása miatt az ítélet bevárása nélkül.
A bizottság véleményére adott válaszában a kormány kifogásolta a kettős mérce és a szokatlanul rövid határidők alkalmazását - mondta az államtitkár.
Kifejtette: a kettős mércét azért említette válaszában a kormány, mert annak ellenére, hogy szinte egyetlen tagállam sem tartja be a kvótahatározatot, csak hárommal szemben indult eljárás. Azok a tagállamok sem hajtják végre a határozatot, amelyek megszavazták azt, vagy a kvótaperben ellenérdekű félként léptek be, ellenük mégsem indul semmilyen eljárás - mutatott rá.
- A Van, aki forrón szereti című film lett minden idők legjobb vígjátéka a BBC brit közszolgálati média által a világ több mint ötven országában megkérdezett hozzávetőleg 250 kritikus szerint.
Billy Wilder 1959-es klasszikusa két zenészről szól, akik szemtanúi lesznek egy alvilági mészárlásnak, és nőnek öltözve rejtőznek el a gengszterek elől egy női zenekarban. A film főszerepeit Tony Curtis, Jack Lemmon és Marilyn Monroe alakította. A Hollywoodtól Bollywoodon át Nollywoodig, a nigériai filmgyártás fellegváráig megkérdezett kritikusokat az általuk leginkább kedvelt 10 vígjátékot tartalmazó lista összeállítására kérte a BBC.
- A román kormány kizárná az államfőt a legfőbb ügyész és a főügyészek kinevezési eljárásából - derült ki a román igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosítási javaslatából.
A törvénymódosítási csomagot Tudorel Toader román igazságügyi miniszter ismertette szerdán. Eddig az ügyészség vezetőit az államfő nevezte ki, a módosítás szerint az igazságügyi miniszter javaslatára Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) nevezné ki őket.
Az Európai Unióban nincs helye a szélsőségességnek, az intoleranciának és a zsarnokságnak - jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke és Vera Jourova, az Európai Unió jogérvényesülésért, fogyasztóvédelemért és a nemek közötti egyenlőségért felelős biztosa a totalitárius és önkényuralmi rendszerek áldozatainak európai emléknapja alkalmából kiadott közös nyilatkozatában szerdán.
Hangsúlyozták, hogy az Európai Unió mind a kontinensen, mind világszerte kiáll a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok védelméért, valamint elutasítja az önkényuralmi rendszerek alapját képző ideológiákat.
Emlékeztettek arra, hogy 1939. augusztus 23-án a náci Németország és a Szovjetunió aláírta a Molotov-Ribbentrop-paktumot, amely a kontinens közelmúltbeli történetében "az egyik legsötétebb időszak kezdetét jelezte". A totalitárius rezsimek Európa-szerte korlátozták az emberek szabadságát, megsértették jogaikat, így milliók váltak az ideológiák áldozatává - emelték ki.
- Líbia sürgős segítséget vár az Európai Uniótól a földközi-tengeri menekülthullám feltartóztatásában - mondta az észak-afrikai ország nemzetközileg elismert egységkormányának miniszterelnöke a The Times című újságnak.
Szerbiában szeptembertől - szerb társaikkal együtt - csaknem 700 migránsgyerek indul iskolába, a legtöbben a Belgrádhoz közeli Palilula és horvát határhoz közeli Sid községekben - jelentette ki Vladimir Cucic szerb menekültügyi és migrációs biztos szerdán.
Cucic a szerbiai közszolgálati televíziónak (RTS) adott interjújában elmondta: annak ellenére, hogy a gyerekek egy része el fogja hagyja az országot, el kell kezdeniük a tanévet.
Az amerikai katonai jelenléttől függ az afgán kormány léte, ezért növeli az Egyesült Államok csapatainak a létszámát az ázsiai országban - jelentette ki Frank Tibor Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Az amerikai jelenlét annál is inkább fontos, mert a csapatok kivonulása esetén egy ellenőrizhetetlen terrorista fészek alakulna ki Afganisztánban, ami szétterjedne a térségben - mondta a kutató.
Leváltották az amerikai haditengerészet 7. flottájának parancsnokát, Joseph Aucoin altengernagyot - jelentette kedden este az amerikai média. A The Wall Street Journal című lap és a CBS televízió értesüléseit az altengernagy leváltásáról várhatóan szerdán erősíti meg a Pentagon hivatalosan is.Aucoin altengernagy a japán Jokoszukában állomásozó 7. flotta háromcsillagos parancsnoka. Felmentésének oka a lapértesülések szerint feletteseinek megrendült bizalma, miután a közelmúltban a flotta négy hajójának volt komoly balesete.
Második napja nem szűnik a feszült, bekiabálásokkal és ökölrázásokkal kísért vita a virginiai Charlottesville város önkormányzati ülésén, miután a város polgármestere ugyan megígérte, hogy a polgárháború déli szereplőinek emléket állító két szobrot a városban eltávolítják, köztük Robert Lee tábornokét is, előtte azonban nyilvános vitát hirdetett az ügyben.
George és Amal Clooney egymillió dollárt adományozott a gyűlölet és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemre. A hollywoodi sztár és humanitárius ügyekkel foglalkozó ügyvéd felesége a Southern Poverty and Law Center (SPLV, Déli Szegénység és Törvényesség Központ) nevű, emberi jogi ügyekkel és szélsőséges csoportok elleni küzdelemmel foglalkozó alabamai szervezetnek ajánlotta fel a pénzt.
A következő napokban egyre nagyobb területen érheti el a nagyon magas szintet a parlagfű pollenkoncentrációja - hívták fel a figyelmet a hivatalos tisztiorvosi Facebook-oldalon szerda délután.
Azt írták: a parlagfű pollenkoncentrációjának fokozatos emelkedése várható: az Alföldön, a Dunántúlon is egyre nagyobb területen érheti el ismét a nagyon magas szintet.
Emellett a kültéri allergén gombák spóraszáma sokfelé elérheti a magas, illetve nagyon magas szintet.Emellett a kültéri allergén gombák spóraszáma sokfelé elérheti a magas, illetve nagyon magas szintet.
A csalánfélék és a kenderfélék virágporának mennyisége általában a közepes-magas tartományban alakul. Az üröm és a libatopfélék pollenje jellemzően alacsony-közepes, a pázsitfűféléké és az útifűé alacsony koncentrációban van jelen, de előfordulhat még egy-egy szem a lórom, valamint a ciprus- és tiszafafélék virágporából is - fejtették ki.
Bonyolultabb kockázati tényezők felismerésére is alkalmas új számítógépes módszerrel vizsgálták az Alzheimer-és és az időskori demencia kialakulásának kockázatát az ELTE és a Semmelweis Egyetem kutatói, akik eredményeiket az Archives of Gerontology and Geriatrics című folyóiratban publikálták.
Ahogy nő a világon az idős emberek száma, úgy okoznak egyre nagyobb gondot az időskori demencia különböző fajtái, köztük az Alzheimer-kór. A betegek kezelése, felügyelete, a szellemi romlás lassítása nagy próba elé állítja a társadalmat. Ezért is fontos kutatási terület az Alzheimer-kór kialakulásához vezető folyamat feltárása, a hajlamosító tényezők azonosítása - olvasható az ELTE közleményében.
Az ELTE PIT Bioinformatikai Csoportjának és a Semmelweis Egyetem II. Belgyógyászati Klinikájának kutatói (Szalkai Balázs adjunktus, Grolmusz Vince egyetemi tanár és Grolmusz Vince Kornél, a SOTE kutatója) több mint 5800 alany adatait vizsgálták és olyan tényezőcsoportokat (tehát nem csak egyes tényezőket) kerestek, amelyek elemei együttesen növelik az Alzheimer-kór kockázatát.