A Háárec című izraeli napilap a Horthy Miklós megítélése körüli vitával kapcsolatban címlapján közölt cikket vasárnap, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közelgő magyarországi látogatásával összefüggésben.
A Háárec szerint Izrael csak enyhén tiltakozott, és elfogadta a "gyenge magyarázatot" azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök kivételes államférfiúnak nevezte "a nácikat segítő Horthy Miklós kormányzót", nem akarta ugyanis megzavarni Benjámin Netanjahu két és fél hét múlva esedékes budapesti látogatását.
- Mivel a korábbiakhoz képest határozottabb karakterű "versenyzők" csapnak össze az őszi választáson, "nagyobb és hangosabb" választási küzdelemre lehet számítani - írta vasárnapi számának vezércikkében a Die Presse című osztrák lap. A Kurier című újság pedig azt vizsgálta, hogy a Sebastian Kurz új néppárti elnökbe vetett bizalom miből táplálkozhat.
Ante Dabo, a Pag szigeti Novalja polgármestere a horvát város hivatalos honlapján kért elnézést a helyi lakosoktól egyes turisták "barbár" viselkedése miatt - jelentette a horvát sajtó a hétvégén.
A horvát Ibizának is nevezett Zrce Beachen már hetek óta rengeteg fiatal bulizik. Az ittas, félmeztelen és bedrogozott turisták miatt a helyiek már többször is panaszt tettek a városi hivatalnál. A fiatalok törnek-zúznak, lármáznak, nem tisztelnek senkit és semmit, ott vizelnek, ahol akarnak, és félmeztelenül ülnek be bárokba vagy éttermekbe - mondták.
- Büszke a Cannes Lions fesztiválon dizájn kategóriában elnyert bronz oroszlánjára a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete, amelyet a We are all connected című, természetvédelmi témájú reklámfilmjéért kapott.
Az LMP szerint a kormány megalázóan keveset ad a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak. Ungár Péter, az ellenzéki párt elnökségi tagja vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a kabinet 350 millió forintot szán a hét éve történt tragédia károsultjainak megsegítésére, vagyis mindössze annyit, amennyivel a júliusi vizes világbajnokság költségei naponta drágultak az elmúlt időszakban.
- Ukrajna középső részét, a fővárost és környékét is elérte a heves széllökésekkel kísért esős ítéletidő a hétvégén, aminek következtében 17-en sérültek meg, s amely a héten halálos áldozatokat szedett az ország nyugati részében - jelentette vasárnap az UNIAN ukrán hírügynökség a katasztrófavédelmi szolgálatra hivatkozva.
- Ehud Olmert volt miniszterelnök vasárnap reggel elhagyhatta a Maszijáhu börtönt és hazatért tel-avivi otthonába - jelentette az izraeli tízes tévécsatorna. Ehud Olmert, aki 2006 és 2009 között volt Izrael kormányfője, tavaly februárban kezdte meg büntetésének letöltését a Ben Gurion repülőtér közelében, Ramlében lévő Maszijáhu börtön különszárnyában.
- Visszatérnek a magánvevők az új autók piacára, a magyarországi márkakereskedőknél az idén már számottevően nő a magánügyfeles értékesítések súlya - mondta Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója az autópiac első fél évét értékelve újságíróknak. Elmondása szerint az idén már 38 százalékra nőtt a magánszemélyeknek eladott autók aránya, egyidejűleg a flottavásárlóké 62 százalékra zsugorodott.
Csökkennek a nyilvános wifi-hálózat használatából származó mobilbiztonsági kockázatok a roamingdíj eltörlésével, ugyanis a felhasználók már külföldön is olcsóbban és emiatt nagyobb arányban használhatják saját mobilhálózatukat internetezésre - áll az ESET és a szintén IT-biztonsággal foglalkozó Sicontact Kft. közös közleményében.
Az amerikai Kirby Chambliss győzelmével ért véget a Red Bull Air Race műrepülő világbajnoki sorozat budapesti futama.
Az 57 éves pilóta mögött a szombati időmérőt megnyerő kanadai Pete McLeod lett a második, a harmadik helyen pedig az összetett pontversenyben éllovas, japán Muroja Josihide végzett. Chambliss 2004 után másodszor diadalmaskodott a magyar fővárosban.
A vasárnapi futamon a 14 résztvevő egyenes kieséses rendszerben versenyzett egymással, mégpedig úgy, hogy a kvalifikációs időeredményük alapján párokba rendezték őket (1-14, 2-13, 3-12 ... 7-8), és a hét győztes, valamint a vesztesek közül a legjobb időeredménnyel célba érő pilóta jutott be a negyeddöntőbe. A legjobb négy versenyét a Duna Margit-híd és Lánchíd közötti szakaszán rendezték.
A budapesti volt a nyolcállomásos vb-sorozat negyedik állomása.
Hónapokig tartó viták után a német szövetségi parlament (Bundestag) pénteken elfogadta a közösségi portálokon megjelenő jogsértő gyűlölködés és álhírterjesztés visszaszorításáról szóló törvényt.
Az ellenzéki pártok, civil és szakmai szervezetek és informatikai vállalkozások által bírált jogszabály szerint a portálok üzemeltetői akár ötmillió euró (1,5 milliárd forint) pénzbüntetést kaphatnak, ha nem távolítják el időben a jogsértő tartalmakat.A törvény alapján az üzemeltetőknek könnyen és közvetlenül elérhető panaszkezelő szolgálatot kell működtetniük, és a felhasználói bejelentéstől számított egy héten belül törölniük vagy elérhetetlenné kell tenniük a jogsértő tartalmakat, a "nyilvánvalóan jogsértő tartalmakat" pedig 24 órán belül kell eltávolítani vagy elérhetetlenné tenni
Orbán Viktor miniszterelnök szerint az Európai Uniónak szüksége van Törökországra. Orbán Viktor pénteken Ankarában több miniszterével együtt részt vett a felső szintű stratégiai tanács ülésén, amely a gyakorlatban magyar-török "kormányülést", kormányzati csúcstalálkozót jelent.
A kormányfő az ülést követő sajtótájékoztatón a török uniós csatlakozási tárgyalások ügyét firtató kérdésre válaszolva azt mondta: ha elkezdünk egy tárgyalást, azt tisztességesen végig kell vinni. Magyarország nem támogat semmilyen felfüggesztést, megszakítást, álláspontja szerint nagy történelmi megállapodást kell kötni Törökországgal - hangsúlyozta.
Úgy vélte, ha kellő higgadtsággal vetünk egy pillantást a helyzetre, azt látni, hogy Törökország "pillanatok alatt" a legnagyobb erő lesz az európai térségben, "optimista, növekvő nemzet", ezzel szemben Európa legtöbb országában csökken a népesség. Törökország célja, hogy 2023-ra a világ tíz legerősebb gazdasága közé kerüljön, és a világ egyik legerősebb hadereje is itt van - sorolta.
Ha a szén-dioxid-kibocsátást nem sikerül csökkenteni, akkor a globális hőmérséklet minden egyes egy Fahrenheit (0,55 Celsisu-fok) növekedésével az amerikai gazdaság a bruttó hazai termék (GDP) 0,7 százalékát veszítené el, és minden további egy Fahrenheit növekedés többe kerülne az előzőnél - derítették ki amerikai kutatók.
A Kaliforniai, a Rutgers és Chicagói Egyetem kutatói a nemzetgazdasági adatok 29 ezer számítógépes szimulációja alapján számszerűsítették a globális felmelegedés árát az Egyesült Államok számára.
- A Hell cégcsoport alumínium italdobozokat gyártó üzemet létesített Szikszón, a energiaitalt gyártó társaság tulajdonában lévő Quality Pack Zrt. 30 milliárd forintos beruházással épült üzemét pénteken adták át.
Az avatáson Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a gazdasági növekedés motorja a modern és innovatív technológiai megoldások alkalmazása, amelyre kiváló példa a Hell csoport legmodernebb és leghatékonyabb technológiát alkalmazó új gyára.
Percenként egymillió műanyagpalackot vásárolnak az emberek világszerte, és az emberiség műanyagéhsége további 20 százalékkal fog növekedni 2021-ig, ami egyesek szerint a klímaváltozáshoz hasonló súlyosságú környezeti válsághelyzetet fog teremteni.A műanyagpalackok iránti kereslet növekedését a palackozott víz iránti csillapíthatatlannak tűnő vágy hajtja, valamint a nyugati, "folyton úton" életmód átterjedése Kínára és az ázsiai-csendes-óceáni régióra.
- Július első szombatján életbe lép a nehéz tehergépjárművek meghosszabbított forgalomkorlátozása, a nyári kamionstop szombaton este 22 óra helyett már szombat délután 15 órakor elkezdődik - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.
A 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsik - mezőgazdasági és egyéb vontatók, lassú járművek, e járművekből és pótkocsikból álló járműszerelvények - forgalmának korlátozását közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi szempontok indokolják.
Júliustól megkezdődik a parlagfüves területek ellenőrzése, a jogsértés esetén kiszabható növényvédelmi bírság a fertőzött terület nagyságától függően 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjed - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteki közleményében.
Azokkal szemben, akik június 30-ig nem gondoskodtak a használatukban lévő ingatlan parlagfű-mentesítéséről, hatósági eljárás indítható.
- A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz az állami oktatás ellehetetlenítésére készül azzal, hogy a jövő évi költségvetés negyedakkora normatívát biztosít ezeknek az intézményeknek, mint az egyháziaknak - mondta pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón Oláh Lajos, a párt országgyűlési képviselője. Az 54 és a 200 ezer forintos összeget egymással szembe állítva arról beszélt: a különbségtétel üzenete, hogy az állami intézmények diákjai "negyed annyit érnek, mint az egyházi iskolába járó gyerekek", a tudatos kivéreztetéssel pedig az egyházi iskolákba "terelik" a diákokat.
A kormány a Magyar Posta Zrt.-t jelölte ki az étel- és italautomaták felügyeletére, a posta a szolgáltatást július elsején indítja, az étel- és italautomaták üzemeltetőinek július 31-ig szerződést kell kötniük. A Magyar Posta közleményében kiemelte: menedékes felügyeleti szolgáltatóként feladatuk a hatóságilag bevizsgált és engedélyezett műszaki berendezés, az automata felügyeleti egység felszerelése, működtetése, amely a regisztrált étel- és italautomaták adatait továbbítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV).
Harmadfokú - vörös - hőségriasztást adott ki pénteken a román meteorológiai intézet az ország déli és keleti megyéinek többségére és a fővárosra, ahol szombaton 38 és 41 fok közötti csúcshőmérséklet várható, de helyenként akár a 42-44 fokot is elérheti.
Másodfokú - narancssárga - riasztás lesz érvényben szombaton a Fekete-tenger partján lévő Dobrudzsában, valamint a Keleti- és Déli-Kárpátok térségében, Kovászna és Brassó megyét is beleértve: itt 36-38 fokos csúcshőmérsékletre lehet számítani. A Székelyföld többi térségére és Bukovinára sárga hőségriadót adtak ki a várható 33-36 fokos hőmérsékleti maximumok miatt.