Május 3-tól elérhető az élelmiszerlánc-felügyeleti díj idei elektronikus bevallási felülete - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden.
Az élelmiszerlánc szereplők a Nébih weboldalának (www.nebih.gov.hu) e-ügyintézés menüpontjában tehetnek eleget kötelezettségüknek. A bevallás beadási határideje május 31-e.
- Autót szállító tréler, kisteherautó és kamion ütközött össze Berettyóújfalu közelében, a 42-es úton kedd délután. A baleset miatt a főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. Egy személygépkocsi - még tisztázatlan körülmények között - fának ütközött. A baleset miatt feltorlódtak a járművek, emiatt kamionnak ütközött egy tehergépkocsi, annak pedig nekiment egy másik teherautó.
Kulcsár Krisztiánt választották elnöknek a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) keddi tisztújító közgyűlésén. Az első körben a három elnökjelölt közül Kulcsár Krisztiánra 83-an szavaztak, a győzelemhez azonban ekkor 84 voks kellett volna. Borkai Zsolt 54, míg Szabó Bence korábbi MOB-főtitkár 27 szavazatot kapott, így utóbbi kiesett a versenyből.
A második körben Kulcsár Krisztán 108, míg Borkai Zsolt - aki 2010-től irányította a szervezetet 51 voksot gyűjtött be, azaz a Nemzetközi Vívószövetség sportigazgatója lett a MOB új elnöke.
A vizsgált étrend-kiegészítők több mint 61 százaléka nem felelt meg az előírásoknak - ismertette a Laboratorium.hu portál keddi közleményében. Az étrend-kiegészítők célellenőrzésekor a boltok polcain elérhető 92 terméket vizsgálták, közöttük testtömeg-csökkentőket, potencianövelőket, vitaminokat, halolajokat, proteineket.
A talált hiányosságok 39 százaléka minőségi-, illetve összetételbeli-, 9 százaléka élelmiszer-biztonsági-, és 71 százaléka jelölési probléma volt. Az internetes ellenőrzés során rendelt termékek 87 százalékánál találtak nem-megfelelőséget az ellenőrök.
A Magyar Olimpiai Bizottság keddi tisztújító közgyűlésén a tagok egyhangúlag elfogadták a különböző jelentéseket, így a riói nyári olimpiai szereplésről készült beszámolót is.
A közgyűlés a menetrend szerint először a MOB-tagságában történt változásokról döntött. A tagok közé egyhangú támogatás mellett bekerült többek között számos sportági szakszövetség elnöke, így Bienerth Gusztáv (úszás), Schmidt Gábor (kajak-kenu), Erdei Zsolt (ökölvívás), valamint Bartha Csaba MOB-főtitkár, Szabó Bence, Deutsch Tamás, Simicskó István, Hüttner Csaba, Wladár Csaba és Imre Géza.
Hitelesítette a korrupciós bűncselekmények elévülésének legalább 12 évre emeléséről szóló népszavazási kérdést keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A kérdést Vágó Gábor, az LMP volt parlamenti képviselője magánszemélyként nyújtotta be. A kérdés úgy szólt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a korrupciós bűncselekmények büntethetősége legalább tizenkét év elteltével évüljön el?"
Szélsőséges csoportok mintegy 2000, internetes felületeken terjesztett illegális propagandaanyagát azonosították be az európai uniós rendőri együttműködést koordináló szervezet, az Europol irányításával lefolytatott 48 órás művelet során - közölte az Europol kedden.
A görög, lengyel, portugál, amerikai és belga hatóságok bevonásával végzett - elsősorban az al-Kaida és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tevékenységére fókuszáló - művelet keretében azt is megállapították, hogy a terroristacsoportok olyan online felületeket is létrehoztak, amelyeket nem csak propagandaanyagait terjesztésére használnak, hanem tevékenységük finanszírozására is.
Amennyiben valóban Emmanuel Macron nyeri a francia elnökválasztást, Lengyelország és Magyarország, amelyek politikájukkal kezdik szétfeszíteni az Európai Unió szabályainak liberális határait, rövidesen keményebb hozzáállásra számíthatnak Brüsszel részéről - írta a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap kedden.
Kitüntetések átadásával, légi parádéval és grillezéssel ünneplik Izraelben az ország kikiáltásának hatvankilencedik évfordulóját. Hétfő este tűzijátékok, ünnepi koncertek és házibulik váltották fel a mártírokra, elesett katonákra és a terror áldozataira emlékező gyászbeszédeket, Izrael-szerte megkezdődött az "ország születésnapja".
- Tüntettek Donald Trump amerikai elnök ellen és mellette, az Egyesült Államok egyes nagyvárosaiban hétfőn ezrek vonultak az utcára, a protestálás néhol elfajult és összecsapásokba torkollott.
New Yorkban mintegy kétszáz ember vonult az utcára az elnök ellen, Chicagóban ellepték a tüntetők a belvárost, a washingtoni Fehér Ház előtt protestálók pedig azt skandálták: "Donald Trumpnak mennie kell".
Az FBI egyik fordítója 2014-ben titokban férjhez ment ahhoz a terroristához Szíriában, aki után nyomoznia kellett, és figyelmeztette őt, hogy a nyomában vannak. Később visszatért Amerikába, ahol börtönbüntetésre ítélték. A történetet csak most hozták nyilvánosságra, a CNN amerikai hírtelevízió hétfőn este sugárzott oknyomozó riportja számolt be róla.
Az amerikai szenátus külügyi bizottsága egyelőre nem terjeszt elő újabb törvényjavaslatot oroszellenes szankciókról.A döntésről Bob Corker, a szenátusi bizottság vezetője nyilatkozott a Politico című lapnak.
Corker, aki Tennessee állam szenátora, elmondta, hogy a bizottság rangidős demokrata párti politikusával, a marylandi Ben Cardin szenátorral egyeztetve, kétpárti megállapodás született erről. A szenátorok egyetértettek abban, hogy egy új törvényjavaslattal próbálják meg ellensúlyozni Oroszország vélt európai befolyását.
Felmondott Bill Shine-nak, a Fox televízió egyik társelnökének a republikánusokhoz közel álló televízió tulajdonosa, Rupert Murdoch.A hivatalos indoklás szerint Shine nem tett eleget a televízióban elharapódzott szexuális zaklatások ellen, sőt, leplezni próbálta a bajokat.
Tavaly júliusban Roger Ailes, a Fox alapító elnök-vezérigazgatója kényszerült távozni, mert az egyik műsorvezetőnő, Gretchen Carlson azzal vádolta meg, hogy szexuálisan zaklatta őt. Ailes elutasította a vádakat, majd levette Carlsont a képernyőről.
A világirodalom klasszikusait, Shakespeare Hamletjét, Tolsztoj Háború és békéjét, Ibsen Vadkacsáját is színre viszik a jövő évadban a Vígszínházban, Eszenyi Enikő igazgató hétfőn, a színház születésnapján ismertette a 122. évad bemutatóit.
Val Kilmer amerikai színész az egyik közösségi média portálján elismerte, hogy rákbetegségből lábadozik.
Az 58 éves színész először nyilatkozott nyíltan betegségéről. A Reddit közösségi portálon válaszolt kérdésekre, ahol közölte: valóban rákos volt, de már gyógyulóban van, bár a kezelés néhány következményével még küszködik.
Megosztott fődíjat ítélt oda idén az RS9 OFF független színházi fesztivál zsűrije.
Fődíjasként egyenként 300 ezer forint jutalomban részesült a Metanoia Artopédia Jég-doktrínák című előadása, a Ziggurat Projekt Esumi és Asao című produkciója, valamint a Gólem Színház Gólemese című előadása - közölték a szervezők hétfőn.
A közönség szavazatai alapján a fesztivál közönségdíját a lendvai Egy&Más Vándorszínház kapta a Terápia című előadásáért.
- Gary Cohn, a Fehér Ház Országos Gazdasági Tanácsának vezetője bejelentette: a héten a törvényhozók elfogadhatják az új egészségbiztosítási törvényt.
Cohn a CBS televízió hétfő reggeli műsorában - a Fehér Házból élő adásban - nyilatkozva közölte: nemcsak ő, hanem a Trump-kormányzat többi tagja is meg van győződve arról, hogy a héten meglesz az új törvény. "Megvannak az egészségbiztosítási törvény elfogadásához a szükséges voksok? Szerintem megvannak. Ez egy nagyszerű hét lesz" - fogalmazott Cohn.
Piaci derűlátást tükröznek a francia elnökválasztási kampány utolsó hetének kezdetén a francia államadós-kockázat mérőszámai.
Az egyik vezető londoni piaci adatszolgáltató cég, az IHS Markit hétfői kimutatása szerint a francia államadósság-törlesztési leállás rizikójára köthető piaci biztosítási cseretranzakciók (credit default swaps, CDS) középárfolyama az elnökválasztás első fordulója után eltelt egy hétben 22,9 bázisponttal 33 bázispont alá csökkent.
- A legnagyobb közösségi médiaportálok "szégyenletesen lassan" reagálnak a felületeiken megjelenő illegális és veszélyes tartalmakra, és még a gyerekekről készült szexuális tartalmú felvételeknek, vagy a terrorszervezetek nyíltan toborzó célú posztjainak eltávolítása is túl sokáig tart - olvasható a brit parlament alsóházának belügyi bizottsága által összeállított, hétfőn ismertetett tanulmányban.
Első alkalommal rendeznek New Yorkban a magyar neoavantgárd korszakáról kiállítást, amelyen 30 művész több mint 100 alkotását mutatják be.
A Mások szemével: A hatvanas és hetvenes évek magyar művészei (With the Eyes of Others: Hungarian Artists of the Sixties and Seventies) című tárlat hétfőn nyílik a New York-i Elizabeth Dee galériában.