Archívum

Eredmények megjelenítése 35881-től 35900-ig 69083 találatból.

Lapértesülés szerint a német kormány a menekültügyi ellátórendszer összeomlásától tart

Olvastuk - 2015-07-26

Nem tudnak lépést tartani a menedékkérők számának emelkedésével a menekültügyi ellátórendszer fejlesztésében a német hatóságok, és a kormány már attól tart, hogy összeomlik a rendszer - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi lap.

Sztrájkok, szeméthegyek és politikai káosz nehezíti meg a turisták életét Olaszországban

Külföld - 2015-07-26

Mindennapossá váltak a közlekedési dolgozók és a múzeumőrök sztrájkjai az olasz városokban, miközben az idegenforgalmi főszezonban Rómában akadozik a hulladékszállítás, a főpolgármester pedig posztját kockáztatja.

  Elsőként a The New York Times közölt cikksorozatot arról, amit Róma lakosai, valamint az olasz és külföldi turisták mindennap tapasztalnak.

Ferenc pápa a válságövezetekben fogva tartott túszok kiszabadítását sürgette

Külföld - 2015-07-26

- Ferenc pápa sürgette a helyi és a nemzetközi hatóságokat, hogy lépjenek fel a háborús övezetekben elrabolt személyek szabadon engedése érdekében.

    A római Szent Péter téren vasárnap mondott beszédében Ferenc pápa név szerint Paolo Dall’Oglio olasz jezsuita atyát említette meg, akit 2013-ban raboltak el Szíriában és azóta nincsen róla hír. Az olasz hatóságok feltételezései szerint a katolikus pap még életben van, fogságban tartják az őt túszul ejtő fegyveresek.

Katolikus újjászületés emlékévi búcsú Debrecenben

Helyi - 2015-07-26

Emlékévi búcsúval, szentmisével és szoboravatással emlékeztek meg vasárnap a katolikusok 300 évvel ezelőtti debreceni visszatéréséről.

 Bosák Nándor, a debrecen-nyíregyházi római katolikus egyházmegye püspöke a Szent Anna Székesegyház előtt egybegyűlt zarándokokat emlékeztette arra, hogy 300 évvel ezelőtt kaptak telket a katolikusok Debrecenben, hogy felépíthessék első templomukat.

Vb-selejtező - A Feröer-szigetek ellen kezd és zár a magyar válogatott

Sport - 2015-07-26

A magyar labdarúgó-válogatott a Feröer-szigetek ellen kezdi és zárja a 2018-as, oroszországi világbajnokság selejtezősorozatát.

  A magyar szövetség honlapjának vasárnapi beszámolója szerint a szombati, szentpétervári sorsolás után hamar elkészült a hatcsapatos csoport menetrendje; ez alapján 2016. szeptember 6-án Feröer-szigeteken kezd a nemzeti együttes és 2017. október 10-én fejezi be a sorozatot szintén a szigetországiak ellen.

Összecsapások voltak Jeruzsálemben a Mecsetek-terén

Külföld - 2015-07-26

– Az ókori zsidó szentélyek elpusztításának emléknapján összecsapások voltak Jeruzsálem óvárosában a Mecsetek terén, ahol a középkor óta az Al-Aksza mecset áll, egykor pedig a zsidók legszentebb helye volt.

Brit EU-népszavazás - Cameron jövő nyárra írja ki a referendumot lapértesülés szerint

EU - 2015-07-26

- David Cameron brit miniszterelnök jövő nyárra szeretné kiírni a brit EU-tagság sorsáról tervezett népszavazást egy vasárnapi brit lapértesülés szerint.

  A The Independent on Sunday című liberális vasárnapi brit lapnak kormányforrások azt mondták, hogy Cameron 2016 júniusában kívánja megtartani a referendumot, és a dátumot a kormányzó Konzervatív Párt októberben esedékes éves kongresszusán be is jelenti.

Kölcsönadja Németországnak Luther Márton kéziratos végrendeletét a Magyarországi Evangélikus Egyház

Ajánljuk - 2015-07-26

- Kölcsönadja Németországnak Luther Márton kéziratos végrendeletét a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) a reformáció 2017-ben tartandó 500. évfordulójának megünneplésére - közölte Fabiny Tamás evangélikus püspök.

 Németország 2015 elején jelezte, hogy kölcsönkérné Luther Márton testamentumát arra a 2017-es wittenbergi kiállításra, amelyen a reformáció atyjához köthető 95 tárgyat mutatnak be.

Vadász György: az iparszövetség további javaslatokat dolgoz ki a kkv-k adminisztrációs terheinek csökkentésére

Gazdaság - 2015-07-26

A Magyar Iparszövetség (OKISZ) további javaslatokat dolgoz ki a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) adminisztrációs terheinek csökkentésére - közölte Vadász György, a szövetség elnöke. A vállalkozásfejlesztési tanács legutóbbi ülésén elhangzottak alapján a szövetség körlevélben fordult a tagsághoz, azt kérve, hogy jelezzék, milyen további bürokratikus teher csökkentésére látnak lehetőséget. A beérkezett válaszokat feldolgozzák, ezekből javaslatot állítanak össze várhatóan még szeptemberben.

Szállodaszövetség: tovább nőtt a magyarországi szállodák forgalma

Gazdaság - 2015-07-26

Az év első öt hónapjában tovább nőtt a magyarországi szállodáknál a vendégéjszakák száma és összes bruttó forgalmuk is - ez derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége jelentéséből, amely a magyarországi és nemzetközi szállodaipar január-májusi teljesítményét foglalja össze.

Az Erste több mint 160 ezer, a CIB 109 ezer ügyféllel számol el

Fontos - 2015-07-26

Az Erste magyarországi csoportjánál az elszámolás újabb szakaszában több mint 160 000 levelet adnak postára, a CIB csoport elszámolással érintett társaságai pedig mintegy 109 000 forint alapú, vagy deviza alapúnak nem minősülő deviza szerződéssel kapcsolatosan számolnak el.

 A bankoknak augusztus elsejével a forinthiteleseknek, és a kölcsönüket ténylegesen devizában törlesztőknek is meg kell kezdeniük az elszámolásokról szóló levelek kiküldését.

Új módszerrel törik fel az e-mail fiókokat az adathalászok

Tudomány - 2015-07-22
- Új módszerrel törik fel az e-mail fiókokat, egyre több esetben fordul elő, hogy az adathalászok a levelező rendszerek jelszó-helyreállítási funkciójának segítségével tudnak hozzáférni a felhasználók levelezéséhez - hívta fel a figyelmet a Symantec amerikai kiberbiztonsági vállalat.

Hoppál Péter: a megyei jogú városok tulajdonába kerültek a megyei könyvtárak és múzeumok

A megyei jogú városok tulajdonába kerültek a megyei könyvtárak és múzeumok, a július 1-jén hatályba lépett törvény országosan 152 ingatlant érint - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára szerdán Veszprémben, a Laczkó Dezső Múzeumban.

Megnyitotta kapuit a debreceni Campus Fesztivál

Programajánló - 2015-07-22

- Megnyitotta kapuit a debreceni Nagyerdőben a Campus Fesztivál szerdán. A nulladik napon még nem üzemel minden programhelyszín, de a zenei felhozatal máris rendkívül erős: búcsúzik Debrecentől a Heaven Street Seven, "hazalátogat" Szabó Balázs, és nagy koncertet ad a Vad Fruttik - közölte a nyitás után  fesztivál sajtófőnöke.

Tizennégy virágkocsi, kétezer fellépő a debreceni virágkarneválon

Helyi - 2015-07-22

Tizennégy virágkocsi vonul fel augusztus 20-án a debreceni virágkarneválon, és minden korábbinál több, kétezer fellépő szórakoztatja majd a közönséget - közölte a város polgármestere szerdán a programokat ismertető sajtótájékoztatón.

  Papp László  reményét fejezte ki, hogy a karnevál napján idén is megduplázódik Debrecen lélekszáma.

NGM: az ellenőrzött munkáltatók több mint negyedénél munkavédelmi szabálytalanságot találtak

Fontos - 2015-07-22

Az ellenőrzött munkáltatók több mint 26 százalékánál talált munkavédelmi szabálytalanságot a munkavédelmi hatóság, amikor július elején a hőségriasztás miatt előírt munkavédelmi kötelezettségek betartását ellenőrizte - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának összegzéséből.

Időjárás-jelentés

Ajánljuk - 2015-07-22
    Európa nagy részén egy, középpontjával a Kárpát-medencétől keletre elhelyezkedő, kelet-nyugati irányban hosszan elnyúló magasnyomású képződmény hatására kevés a felhő, és főként a déli területeken 35 fok feletti csúcshőmérsékletet mérnek. Az Ibériai-, az Appennini-félsziget és a Kárpát-medence térségében sokfelé hajnalra sem csökken 20 fok alá a hőmérséklet.

Egyházmegyei búcsú lesz Debrecenben a katolikus emlékév fő eseményeként

Helyi - 2015-07-22

- Az idei debreceni katolikus emlékév fő eseményeként egész napos egyházmegyei búcsút tartanak vasárnap - jelentették be a város és a római katolikus egyházmegye vezetői szerdán sajtótájékoztatón.

  Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester felidézte: 1715-ben iktatták törvénybe Debrecen szabad királyi városi ragját, és ekkor térhettek vissza a katolikusok Debrecenbe.

Ősszel indulhat a Juncker-terv

EU - 2015-07-22

- Minden építőelem a helyére került, hogy ősszel útjára indulhasson a Brüsszel reményei szerint főleg a magántőke bevonásával több mint 300 milliárd euró beruházást megvalósító Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI - Juncker-terv) - közölte a bizottság.

  A bizottság szerdán tette közzé közleményét azzal kapcsolatban, hogy a tagállami közreműködő bankok hogyan tudják majd az alap forrásainak felhasználásával előmozdítani a szükséges beruházásokat.

A meghekkelt autó esete az autóiparral

Külföld - 2015-07-22

- Kiberbiztonsági szakértők az interneten kommunikáló járművek biztonsági kockázatainak demonstrálása céljából több kilométer távolságból átvették az irányítást egy mozgásban lévő autó vezérlő elektronikája felett annak vezeték nélküli adatátviteli kapcsolatain keresztül.

  A szakemberek teljesítménye annyiban új, hogy korábban csak vezetékes kapcsolaton keresztül tudták felülbírálni a jármű vezérlőrendszerének utasításait.