– Nemzetközi nyomásra eltörölte Kína a riktaföldfémek tíz éven át fennálló exportkvótáját, ám a szakértők szerint nem biztos, hogy a változtatásnak jelentős hatása lesz a világpiaci árakra.
A kiviteli kvóta eltörléséről a kereskedelmi minisztérium a múlt év végén döntött.
– Az észak-iraki kurd régióban elhelyezkedő Shaikan mező december 27-én elérte a 40 ezer hordóegyenérték napi termelési szintet, két nappal később az első és a második termelőegységből rekordszámú, 354 tankautót töltöttek meg mintegy 58 ezer hordó kőolajjal – jelentette a Mol Nyrt. a tőzsde honlapján hétfőn.
A szombati és a vasárnapi versenynaphoz hasonlóan a hétfői két futam is a Majthényi Szabolcs, Domokos András duó győzelmét hozta a Sydneyben zajló vitorlázó repülőhollandi-világbajnokságon.
A tízszeres vb-aranyérmes, címvédő magyar páros így hat helyezési ponttal áll az élen, mögötte - a viadal honlapja szerint - egy holland egység a második 15 ponttal, míg a harmadik helyről egy német kettős várja a folytatást 27 ponttal.
– A jövő héten ismét lehűlésre kell számítani, a leghidegebb órákban akár mínusz 17 Celsius-fokig is csökkenhet a hőmérséklet, néhol még nappal sem lesz mínusz 8 foknál melegebb – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap
Londoni pénzügyi elemzők szerint nem lehet kizárni, hogy a belpolitikai válságtól sújtott Görögország távozik az euróövezetből.Citybeli elemzői vélemények szerint Görögország ezt most kedvezőbb körülmények között megtehetné, mint néhány évvel ezelőtt, bár a következmények ezúttal is súlyosak lennének.
Két napon belül másodszor volt kénytelen cáfolni a brit királyi ház, hogy András yorki herceg, II. Erzsébet királynő másodszülött fia érintett lenne egy régóta húzódó amerikai gyermekszex-botrányban, miután az ügyről egyre több, az amerikai közélet és a politika legmagasabb szintjeire is gyanút vető részlet kerül nyilvánosságra.
Az Európai Unió szerződéseit is módosítani kell az EU-társállamokból érkezők nagy-britanniai bevándorlásának megfékezésére - mondta vasárnap a brit miniszterelnök.
David Cameron a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette azt is, hogy a brit EU-tagságról általa megígért népszavazást a 2017 végében meghatározott határidőnél előbb is megtarthatják.
- Tizennyolc bank ment csődbe tavaly az Egyesült Államokban, ami azt jelenti, hogy folytatódik a bezárások csökkenésének évek óta tartó trendje, miután egy évvel korábban 24 banknak kellett lehúznia a rolót
- Több mint 41 ezer cég szűnt meg Magyarországon tavaly, csaknem 25 százalékkal több mint 2013-ban - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.Az Opten 2015-ben a tavalyinál még több, 45 ezer törléssel és a cégalapítások szinten maradásával, mintegy 30 ezer cég alapításával számol.
A kisvállalkozások a növekedési hitelprogramból 2014-ben nem tudtak úgy részesedni, mint ahogy szerettek volna, mert a kereskedelmi bankok az első ütemben a kis cégek által szükségesnek tartott hiteleknél nagyobb összegek kihelyezésében voltak érdekeltek - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke évértékelő interjúban.
- Felborult a teherhajó Észak-Skócia partjainál, a legénység hét tagja eltűnt - jelentette a BBC.A Cipruson bejegyzett Cemfjord teherhajó cementet szállított, hét lengyel és Fülöp-szigeteki matróz volt a fedélzetén.
A legénység nem adott le vészjelzést, a felborult hajóra egy arra közlekedő komp legénysége figyelt fel szombat délután, és értesítette az illetékes hatóságokat.Rekordszámú foglyot őriznek Vatikánvárosban: a pápai állam területén három személy vár a vatikáni bíróság ítéletére, közöttük egy olasz vállalkozó, aki a Szent Péter bazilika kupoláján tüntetett egy európai uniós szabályozás ellen.
Káoszhoz vezethet és hatalmas kockázatokat jelentene, ha Nagy-Britannia idén úgy döntene, hogy feladja a jelenlegi kormány által követett gazdaságpolitikát - hangsúlyozta csütörtökön közvetített újévi üzenetében a brit miniszterelnök. David Cameron - egyenes utalással a május 7-I parlamenti választások közeledtére - felszólította a briteket: újévi fogadalmuk az legyen, hogy Nagy-Britannia tartja az eddigi irányt, annál is inkább, mivel a világgazdaság továbbra is tele van bizonytalanságokkal.
Többek között Radnóti Miklós költő, Antoine de Saint-Exupéry francia író és Edvard Munch norvég festő művei is közkinccsé váltak január 1-jével, a 70 éves szerzői jogi védelem lejártával. A 70 éve elhunyt Radnóti Miklós (1909-1944) verseit 2015. január elsejétől bárki szabadon, tehát engedélykérés és jogdíjfizetés nélkül felhasználhatja, akár könyvkiadásról, internetes közlésről, megzenésítésről vagy éppen hangoskönyv készítéséről van szó.
Szerencsések vagyunk Debrecenben: a közönség szereti színházát és szereti színészeit is. Nem kis örömet okoz, hogy az emberek kulturális térként tekintenek a színházra, vagyis úgy gondolják: kérdéseikre, problémáikra itt is kaphatnak érdemleges választ - összegezte tapasztalatait az év végén a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója az MTI-nek.
A brit színészvilág számos nagyhírű veteránja, az I. világháború kitörésének századik évfordulójára kialakított példátlan méretű londoni pipacstenger alkotói és a miniszoknya kitalálója is szerepel a brit uralkodó által újév alkalmából magas elismerésben részesítettek szerda hajnalban közzétett listáján.
Amennyiben a háztartások anyagi biztonságát nézzük, úgy hazánk uniós sereghajtó, de az sem jó hír, hogy 2006 óta közel 80 ezer forinttal csökkent az egy főre jutó éves nettó jövedelem értéke. A KSH "A jóllét magyarországi indikátorrendszere" elnevezésű kiadványából szemezgettünk.
A jogbiztonság és a társadalmi párbeszéd hiánya jelenti a legnagyobb kockázatot a gazdaság és a vállalkozások számára Magyarországon Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint, aki ugyanakkor rendkívül pozitív intézkedésnek tartja a növekedési hitelprogram (nhp) kiteljesítését.