Archívum

Eredmények megjelenítése 36801-től 36820-ig 67880 találatból.

Répássy: vagyonnyilatkozatra köteleznék a fontos munkakörben dolgozó köztisztviselőket is

Belföld - 2014-12-11

Az Igazságügyi Minisztérium "ésszerű kereteken belül" kiterjesztené a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget a fontos és bizalmas köztisztviselői és kormánytisztviselői munkakört betöltőkre.Erről Répássy Róbert, a tárca államtitkára beszélt csütörtökön, az állami szervek 2011-ben kötött antikorrupciós együttműködésének évfordulóján tartott eseményen.Szavai szerint a változtatást az egyes jogállási törvények év végére tervezett módosítása tartalmazhatja.

Ipsos: tovább gyengült a Fidesz, erősödött a Jobbik

Belföld - 2014-12-11

 - Tovább apadt a Fidesz tábora, erősödött a Jobbik - mutatják az Ipsos december elején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásának eredményei.

 Október és november között 35-ről 30 százalékra apadt a Fidesz tábora, és az elmúlt hetekben is folytatódott ez a tendencia: további 5 százalékponttal csökkent a támogatók aránya, így most a választókorúak 25 százaléka áll a kormánypárt mögött.

Nem változtott a fogyasztói árak szintje Németországban

Pro... - 2014-12-11

- Novemberben havi összevetésben nem volt infláció Németországban, éves összevetésben a mutató 0,6 százalékos drágulást mutatott a német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) közlése szerint. Az adat megegyezik a november végi előzetes jelentésben közölttel.

Elektronikusan is lehet majd tájékozódni a bíróságon az ügyek állásáról

Belföld - 2014-12-11

Az ügyfeleket kiszolgáló elektronikus rendszert működtetnek a bíróságok januártól, amelyen keresztül nyomon követhető lesz az ügyek állása - egyebek mellett ezt tartalmazza az egyes igazságügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló tervezet, amely a kormány honlapján olvasható.

A hatóság csak forgalomba hozatal után vizsgálhatja az szén-monoxid érzékelőket

Fontos - 2014-12-10

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) csak a forgalomba hozatal után vizsgálhatja az Európai Unióból Magyarországra behozott szén-monoxid érzékelőket- mondta szerdán Fülöp Zsuzsanna az NFH szóvivője.

Medián: egy hónap alatt 12 százalékponttal csökkent a Fidesz támogatottsága

Belföld - 2014-12-10

Egy hónap alatt 12 százalékponttal csökkent a Fidesz támogatottsága a teljes szavazókorú népesség körében a Medián HVG számára készített elemzése szerint, amely szerdán jelent meg a hvg.hu-n.

   A portál azt írja: októberben, a kitiltási ügyet és az internetadó ötletét megelőzően a nagyobbik kormánypárt 38 százalékon állt, november végére azonban 26 százalékra esett vissza.

Róna Péter: egészségtelenül nagy a magyar gazdaság devizakitettsége

Gazdaság - 2014-12-10

- Egészségtelenül nagy a magyar gazdaság kitettsége a külső folyamatoknak - mondta Róna Péter közgazdász szerdán Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetem konferenciáján.Az oxfordi Blackfriars Hall oktatója a magyar külgazdaságról szóló rendezvényen elmondta: a magyar export és import össszvolumene meghaladja a hazai össztermék (GDP) 200 százalékát, miközben Németországban 70-80 százalék ez az arány. Egyebek között emiatt sínyli meg a magyar gazdaság olyan nagyon minden alkalommal a válságokat - mondta.

Drogteszt - Rogán: a gyermekeknél szülői beegyezés kell majd a szűréshez

Belföld - 2014-12-10

A Fidesz általános drogtesztet szeretne bevezetni a veszélyeztetett korosztályba tartozó gyermekeknél, a politikusoknál és az újságíróknál, de a gyermekek esetében ezt csak szülői beleegyezéssel lehetne elvégezni - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerdán újságírókkal.

A szakszervezetek hétfőn országos útlezárással tiltakoznak a kormány intézkedései ellen

Belföld - 2014-12-10

- A szakszervezetek december 15-én reggel 7 és délután 4 óra között országos félpályás útlezárással tiltakoznak a kormány munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései, köztük a korkedvezményes nyugdíj eltörlése és a kafetéria többlet adóterhei ellen - jelentette be Gaskó István, a tiltakozó akciót szervező Liga Szakszervezetek elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott egy többszörös visszaeső

...kontra - 2014-12-10
Emberölés bűntettének kísérlete és magánlaksértés bűntette miatt, mint többszörös visszaesőt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte szerdán a Debreceni Ítélőtábla Elek Balázs vezette tanácsa  M.B. váncsodi lakost. A táblabíróság ezzel részben helybenhagyta az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék ítéletét, ugyanakkor a vádlott feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontját 30-ról 35 évre súlyosította.

Fogyasztóvédelmi hatóság: a vizsgált 10 szén-monoxid érzékelő egyike sem felelt meg az előírásoknak

Ajánljuk - 2014-12-10
Április után idén már másodszor vizsgált szén-monoxid-érzékelőket a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH): az ellenőrzött 8 elemes és 2 hálózati feszültségről működtethető érzékelő egyike sem jelezte a meghatározott szén-monoxid-koncentrációt a megadott időn belül -

Külföldi sajtó Magyarországról - A Der Standard a tervezett magyarországi drogtesztről

Olvastuk - 2014-12-10

Tekintélyelvű gondolkodás címmel jelent meg kommentár a Der Standard című liberális osztrák lapban szerdán. A lap budapesti tudósítója, Gregor Mayer megjegyzi: akár megnyugtató is lehetne, hogy a teszt nem lesz kötelező, sőt az egészet a "nemzeti populista" Orbán Viktor kommunikációs stábja találta ki, miután a miniszterelnök korrupciós botrányok és tüntetések után defenzívába került, és szakértőitől hatékony, félelemkeltést célzó ellenoffenzívát rendelt meg.

NGM: nem pénzügyi eszközök értékesítésével számol a jövő évi költségvetés

Belföld - 2014-12-10

- Nem pénzügyi eszközök értékesítésével számol a 2015. évi költségvetés, amely 169 milliárd forint állami vagyon értékesítéséből, illetve hasznosításából származó bevételt tervez jövőre - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) egy képviselői írásbeli kérdésre adott válaszából, amely az Országgyűlés honlapján olvasható.

Bankkártyacsaló bolgárokat lepleztek le a rendőrök

Pro... - 2014-12-10

Bankkártyacsaló bolgárokra csapott le a rendőrség - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata szerdán a rendőrség honlapján.

A négy férfi 69 bankkártya adatait és PIN-kódját szerezte meg, és a segítségükkel bűntársaik több millió forintot kíséreltek meg felvenni külföldi ATM-ekből.

Tényleges életfogytiglan az idős asszonyt agyonverő tiszagyulaházai testvérpárnak

Jogtudor - 2014-12-10

Tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Törvényszék szerdán azt a testvérpárt, akik tavaly novemberben bementek egy 92 éves tiszagyulaházai asszony házába és kalapáccsal olyan súlyos sérüléseket okoztak neki, hogy az idős nő pár hónappal később meghalt.

Az akciós áru vásárlásánál is teljesek a jótállási jogok

Fogyasztóvédelem - 2014-12-10

A vásárlók igényeit a termékek cseréjére gyakran elutasítják az eladók arra hivatkozva, hogy a karácsonyi akció miatt az eredeti vételárnál jóval olcsóbb volt az adott termék, azonban a vásárló jogát a törvény szerint ez nem befolyásolja - hangsúlyozta a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület (KÖFE) az év végi ünnepi vásárlások jellemző fogyasztóvédelmi kérdéseit összefoglaló közleményében.

Magyar zsidó tudósoknak állít emléket a Közlekedési Múzeum kiállítása

- A magyar tudományos és gazdasági életben komoly sikereket elért zsidó származású tudósoknak, feltalálóknak állít emléket a budapesti Közlekedési Múzeum szerdától látható Sorsok és találmányok című kiállítása.

Veszprémi választás - Ujhelyi Junckert kérdezi Navracsics szerepéről a kampányban

EU - 2014-12-10

- Levélben fordult Jean-Claude Junckerhez, az Európai Bizottság elnökéhez Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti (EP-) képviselő, a párt alelnöke szerdán, hogy megtudakolja: jelezte-e Navracsics Tibor uniós biztos, hogy részt vesz a veszprémi időközi választás kampányában.

Háromszoros áron kelt el a Micimackó-illusztráció

Befektetés - 2014-12-10

A becsült ár háromszorosáért, 314 ezer fontért (122 millió forintért) kelt el egy londoni árverésen Milne Micimackó kuckója című könyvének egy eredeti illusztrációja.E. H. Shepard tusrajza Róbert Gidát, Malackát és Micimackót egy híd korlátjánál ábrázolja, amint botúsztatást játszanak: botokat dobálnak a folyóba, és versenyeznek, kié ér át a híd alatt előbb.

DK: menesszék Töröcskeit az ÁKK éléről!

Vélemény - 2014-12-10

A DK továbbra is arra szólítja fel a kormányt, hogy menessze Töröcskei Istvánt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) éléről, "ha lehetséges, bürokratikus szappanopera nélkül".

 Ezt Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke közölte szerdán, felidézve: az ÁKK vezérigazgatója hétfőn eljuttatta lemondását a Nemzetgazdasági Minisztériumba, és a tárca dönt, elfogadja-e a lemondást.