A kormány végképp felszámolja a gyermekszegénységet, a térítéses ellátások száma csökken, az ingyeneseké nő - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben. Az azonnali kérdések és válaszok órájában egy földpályázat ügyében és az oktatás átalakításáról is kérdezte az ellenzék a kormányfőt.
Ha Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke nem pereli be André Goodfriendet, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivőjét, Orbán Viktor miniszterelnök leváltja őt az adóhatóság éléről. A kormányfő ezt az Országgyűlésben közölte, felszólítva egyúttal az amerikai ügyvivőt, hogy ne bújjon a diplomáciai mentesség mögé.
Idén 17 Kárpát-medencei magyar település hagyományőrző csoportja mutatkozik be Debrecenben december 12. és 14. között a XXIV. Nemzetközi Betlehemes Találkozón.Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere a rendezvényt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 17 közösségből több mint 200 hagyományőrző érkezik a találkozóra.
- Ismét csökkenti az üzemanyagárakat a Mol: a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 9 forinttal, a gázolajét pedig 5 forinttal mérsékli a társaság szerdán.
A csökkentéssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 354-355 forintra, a gázolajé 376-377 forintra mérséklődik.
- A világ legnagyobb konténerszállító hajója indult első útjára hétfőn Sanghajból Európába. A CSCL Globe nevet viselő járművet az állami tulajdonban lévő, sanghaji székhelyű China Shipping Group alá tartozó China Shipping Container Lines jegyzi. A konténerszállító építése 2013-ban kezdődött, s a kivitelezésre nem Kínában, hanem Dél-Koreában, az ottani Hyundai Heavy Industries segítségével került sor.
Barack Obama amerikai elnök nagykövetválasztását bírálja, így az új budapesti nagykövettel is foglalkozik hétfői számában a Financial Times tekintélyes brit gazdasági, politikai napilap európai kiadása.
A dolgok rosszabbul állnak, mint 2008-ban - állapítja meg a lap amerikai ügyekkel foglalkozó szerzője, Edward Luce, aki emlékeztet: egészen az elmúlt időkig tíz nagyköveti kinevezésből átlagosan heten voltak karrierdiplomaták és hárman politikai kinevezettek, Obama második mandátuma alatt pedig ez az arány 41 százalékra emelkedett.
A Párbeszéd Magyarországért azt szeretné, ha minden képviselő kötelezően megfújna egy digitális alkoholszondát, mielőtt belép a parlamenti ülésterembe - erről a független Szabó Tímea beszélt hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus hamarosan benyújt egy ezt célzó törvényjavaslatot.
- Hétfőre három képviselő kilépett az ózdi Fidesz–KDNP-frakcióból – tájékoztatta közleményében az észak-borsodi város jobbikos polgármestere az MTI-t. Janiczak Dávid azt írta, a három képviselő közül két városatya egyébként sem Fidesz-tag, de a Fidesz támogatásával indult, míg a harmadik képviselő, bár meg kívánja tartani Fidesz-tagságát, nem szeretne az ózdi frakció tagja lenni.
- A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja fenntartásokkal, "erős pontosításokkal", de támogatja a Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) VIII. kerületi polgármester által felvetett drogtesztjavaslatot - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A politikus indoklásul azt mondta, hogy a drogszűréssel harcolni lehet a drogkereskedelem ellen.
Amennyiben a magyar női kézilabda-válogatott kedden este Győrben legyőzi a lengyel csapatot, úgy bejut a debreceni középdöntőbe a magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokságon.
Németh András szövetségi kapitány együttese a vasárnapi nyitányon 29-29-es döntetlent játszott az oroszokkal, míg a lengyelek 29-22-re kikaptak a spanyoloktól.
- Az euróövezet és a nagy keleti felzárkózó gazdaságok növekedési lendületének kifulladásával ismét az Egyesült Államok a világgazdasági növekedés első számú hajtóereje - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban ismertetett átfogó globális előrejelzésében.
A nemzetközi hitelminősítő negyedéves prognózisa szerint az amerikai gazdaság teljesítménye az idén 2,3 százalékkal, jövőre 3,1 százalékkal, 2016-ban 3 százalékkal növekszik.
- A Demokratikus Koalíció szerint bár "nem ördögtől való" az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartásáról beszélni, egy ilyen döntésnek széles körű társadalmi párbeszéden kellene nyugodnia. A párt politikusa, Oláh Lajos független képviselő hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, emellett olyan erős gazdaságra lenne szükség, ahol a változás miatt állásukat elveszítő dolgozók új munkát találnának maguknak. Magyarországon viszont egyik említett körülmény sem áll fent - értékelte.
- Szilárd Leó világhírű magyar származású fizikus után nevezik el az új debreceni szuperszámítógépet. A Nemzeti Információs és Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) november elején hirdette meg névadó kampányát, amelyre két alatt több mint 700 javaslat érkezett - közölte a szervezet hétfőn.
- Versenyjogi panaszt tett az Európai Bizottságnál (EB) és vizsgálatot vár Jávor Benedek, a PM európai parlamenti (EP-) képviselője, mert szerinte ellenkezik az uniós joggal, hogy az orosz Roszatom nyilvános, nemzetközi pályáztatás nélkül bővítheti a paksi erőművet.
Bérbe adott ingatlan adásvétele során erős tárgyalási, akár zsarolási helyzetbe hozhatja a bérlőket a 2014. március 15-én hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) - közölte a Szecskay Ügyvédi Iroda hétfőn.A közlemény szerint az új Ptk. kimondja, hogy egy bérbe adott ingatlan eladása esetén a bérleti szerződés változatlan tartalommal átszáll a vevőre, az új tulajdonosra. Egyúttal azonban megszűnnek a szerződés biztosítékai, mint az óvadék, kezesség, bankgarancia és ezáltal az új tulajdonos számára a bérleti díjkövetelések nem garantáltak.
A címvédő Debrecen hazai pályán 2-1-re legyőzte az MTK együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga 17., idei utolsó fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén. Kondás Elemér együttese rosszul rajtolt a szezonban, most azonban sorozatban ötödik győzelmét aratta.
OTP Bank Liga, 17. forduló:
DVSC-TEVA - MTK Budapest 2-1 (1-0)
A Debrecen saját közönsége előtt két góllal jobbnak bizonyult a második helyezett Dunaújvárosnál a jégkorong MOL Ligában.
A vasárnapi játéknap másik mérkőzésén a hajrában eredményesebb Érsekújvár győzött az Újpest vendégeként.
Hosszú Katinka második lett a 200 méter gyors vasárnapi döntőjében, ezzel négy arany, két ezüst és egy bronz után nyolcadik érmét is megszerezte az úszók dohai rövidpályás világbajnokságán.
Ideje 1:51.18 perc, amely országos csúcs, és egyetlen századdal gyengébb az eddigi világrekordnál, amelyet megdöntött a Hosszú előtt világbajnokként célba csapó svéd Sarah Sjöström (1:50.78 p).
Történeti, brill és art deco ékszereket, valamint gyöngysorokat, órákat, ötvös- és ezüsttárgyakat kínál a BÁV kétnapos karácsonyi árverése kedden és szerdán Budapesten. Az ünnepi aukció választékában egyedi különlegességek, divatos ékszerek és értékes használati tárgyak egyaránt megtalálhatók.
A 250 darabot számláló ékszerkínálatból figyelemre méltó a 19. század derekán készült biedermeier karkötő, valamint a rózsacsiszolású gyémánttal díszített fülbevalópár.A hét elején is legfeljebb a hegyekben várható havazás, másutt sok esőre lehet számítani. Jelentős lehűlésre továbbra sem kell készülni, a hétvégén néhol akár 10 Celsius-fok is lehet.Az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésében azt írta: hétfőn túlnyomóan borult, párás idő lesz, délután a Dunántúlon felszakadozik a felhőzet.