A balközép Demokrata Párt (PD) jelöltjei nyerték meg az időközi tartományi választásokat vasárnap az olaszországi Emilia-Romagnában és Calabriában, miközben az Északi Liga megerősödött. A választási részvétel azonban negatív rekordot ért el.
- Csütörtökön ünneplik az Egyesült Államokban a hálaadás napját, amely a karácsony mellett a legjelentősebb amerikai családi ünnep. A majd′ négy évszázados hagyomány mai vonatkozásaival kapcsolatban érdekes számadatokat közölt az amerikai népszámlálási hivatal (USCB).
Novemberben kissé csökkent a GKI-Erste konjunktúra-index az októberi, igen magas értékéhez képest; az üzleti várakozások nem változtak, a fogyasztóiak viszont romlottak - közölte a GKI.
A GKI által, az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti szférában csak a kereskedelmi várakozások javultak.
- Második Forma-1-es világbajnoki címét nyerte Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája, miután győzött a vasárnapi Abu-Dzabi Nagydíjon.A 29 éves versenyzőnek ez volt az idei 11. futamgyőzelme, pályafutását tekintve pedig 148. GP-jén 33. diadalát aratta.
Hamilton már a rajtnál az élre állt, csapattársát, a vb-címre a futam előtt még szintén esélyes, és a pole pozícióból startoló német Nico Rosberget ráadásul egy műszaki hiba is akadályozta a jó eredmény elérésében.
Az Országos Diákparlament szekciói által delegált szerkesztőbizottság 42 pontos ajánlást fogalmazott meg hétvégi, székesfehérvári ülésén, a dokumentumot vasárnap személyesen nyújtották át a köznevelésért felelős államtitkárnak. Czunyiné Bertalan Judit a felvetett kérdésekről egyeztetésre hívta a diákparlament képviselőit.
A volt kommunista Európában a nyugatpárti liberálisok és populista, nacionalista és tekintélyelvű ellenfeleik közötti versengésnek még messze nincs vége - írta szombati vezércikkében a The Washington Post című napilap.A lap a szerkesztőségi cikket a csehszlovák "bársonyos forradalom" 25. évfordulója, valamint annak alkalmából jelentette meg, hogy az amerikai kongresszusban a héten avatták fel az ellenzékiből cseh elnökké vált Václav Havel mellszobrát.
Oroszország nem akarja elszigetelni magát a külvilágtól és nem hagyja azt sem, hogy bárki falat építsen köré - közölte Vlagyimir Putyin egy vasárnap megjelent interjúban.
Az orosz államfő a TASZSZ állami hírügynökség által készített terjedelmes beszélgetés során kijelentette, hogy "tisztában vagyunk a +vasfüggöny+ számunkra végzetes következményeivel".
Több évre megvonna minden bérkiegészítő szociális juttatást a brit kormány az Európai Unió más országaiból érkező munkavállalóktól, ezzel is csökkentve a nagy-britanniai bevándorlás vonzerejét - írta a The Sunday Times. A tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lap kormányzati forrásokból származó értesülései szerint David Cameron miniszterelnök és stábja az Open Europe nevű londoni kutatóintézet hétfőn megjelenő javaslatcsomagja alapján dolgozik a szigorítási terveken.
Nem minősül gyógyszernek az elektromos (e-) cigarettákhoz használt nikotintartalmú folyadék, ezért szabadon lehet forgalmazni az ilyen folyadékot tartalmazó termékeket - döntött a német szövetségi közigazgatási bíróság.
Kisebb fájdalommal, gyorsabb gyógyulással járó műtéteket végezhetnek a debreceni klinikákon azokkal az eszközökkel, amelyeket a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program (HURO) keretében vásároltak 500 ezer euró (több mint 150 millió forint) európai uniós forrásból.
A debreceni repülőtéri konténerterminál üzemeltetéséhez kapcsolódóan stratégiai együttműködési megállapodást kötött a repülőteret működtető Xanga cégcsoport és a GYSEV Cargo; a megállapodást pénteken a debreceni repülőtéren írta alá Herdon István, a Xanga, és Skála János a GYSEV Cargo vezérigazgatója.
Romániában október végén 5,13 százalék volt a nyilvántartott munkanélküliek aránya - közölte pénteken a román országos munkaerő ügynökség.
Az előző hónaphoz képest 0,02 százalékos növekedést jelent az adat, tavaly októberhez képest viszont 0,27 százalékkal csökkent a nyilvántartott állástalanok aránya.
Az Együtt - A Korszakváltók Pártja úgy látja, hogy Magyarországon az elmúlt hat évben rendkívüli módon nőtt a szegénység és különösen drámaian nőtt a gyermekszegénység - erről a független Szelényi Zsuzsanna beszélt pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
- Orosz támogatásból finanszírozzák a kelet-ukrajnai szakadár területeken az közigazgatást, a nyugdíjakat és a szociális rendszer kiadásait - ismerte el az oroszbarát szeparatisták által önhatalmúlag kikiáltott donyecki "népköztársaság" egyik vezetője a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak (FAZ). A német kormányszóvivő pénteken a beszámolóra reagálva kijelentette, bizonyítást nyert, hogy Moszkva közreműködik az ukrán válság elmélyítésében.
- Az állam által finanszírozott támogatási formákon túl az emberek szociális támogatással való ellátása a jövőben az önkormányzatok feladata lesz, a szociális törvény pedig csak a kötelező ellátásokra vonatkozó szabályokat tartalmazza majd - derül ki a jövő évi költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslatból, amely az Országgyűlés honlapján olvasható.
A Demokratikus Koalíció véleménye szerint Magyarország rohamosan halad a teljes elszegényedés felé - ezt Zaveczki Tibor, a párt szociális munkacsoportjának vezetője mondta. A politikus az MTA Szociológiai Intézetének csütörtöki konferenciáján elhangzottakra hivatkozott, ahol bemutatták az Eurostat szegénység terjedéséről készített felmérését.