Archívum

Eredmények megjelenítése 37041-től 37060-ig 67880 találatból.

Rosetta - Az űrszonda folytatja tudományos küldetését az üstökös körül

Tudomány - 2014-11-20

A Rosetta űrszonda folytatja tudományos küldetését a 67/P Csurjumov-Geraszimenko üstökös körül, amelyen november 12-én landolt az űrjármű Philae leszállóegysége - olvasható az Európai Űrügynökség (ESA) honlapján.

Ugyan a Philae a történelmi jelentőségű üstökösre szállás után befejezte tervezett küldetését, mert mintegy 64 óra elteltével elemei lemerültek, a Rosetta saját missziója távolról sem ért véget.

Magyarország benyújtott nyolc operatív programot az Európai Bizottságnak

EU - 2014-11-20

Magyarország nyolc operatív programot benyújtott az Európai Bizottságnak az előzetes terveknek megfelelően, 2014. november 17-én (hétfőn), a két fennmaradó programot később juttatják el a testületnek.

 "Bízunk benne, hogy még az idei évben megkapjuk a brüsszeli jóváhagyást, és így a jövő év elején valamennyi operatív programban megjelenhetnek nagyobb számban uniós pályázatok" - áll a Miniszterelnökség közleményében.

Obama törvénytelen bevándorlók millióinak legalizálására készül

Az Egyesült Államokban élő 11 milliónyi illegális bevándorló közül akár 2,5-5 milliót is mentesíthet a kitoloncoltatás veszélyétől és ruházhat fel a törvényes munkavállalás lehetőségével Barack Obama amerikai elnök, aki csütörtökön - a kongresszus megkerülésével - egy erről szóló rendelet kihirdetésére készül.

Többezres diáktüntetés volt Londonban a felsőoktatási költségek ellen

Külföld - 2014-11-20

Több ezer diák vonult fel szerdán London központjában a felsőoktatási tandíj, a hallgatókat terhelő adósságok és az oktatásra fordított állami kiadások szűkítése ellen tiltakozva.   A megmozdulás - amelyet a "tüntetőket fenyegető elfogadhatatlan kockázatokra" hivatkozva nem támogatott a brit országos diákszövetség (NUS) - a késő esti órákban sérülésekkel járó összecsapásokba torkollt.

Elszálltak a Széll Kálmán-tervek

Jegyzet - 2014-11-19

A kormány 2011-ben a „Széll Kálmán Terv”-be ágyazottan benyújtotta konvergencia programját az Európai Unió számára. Az abban foglalt célok szerint kívánta bizonyítani a kabinet, hogy képes lesz mérsékelni a költségvetési hiányt, és stabil, fejlődő pályára állítani a magyar gazdaságot. A Policy Agenda most megvizsgálta, hogy a 2015. évi költségvetési terv milyen viszonyban van a 2011-ben megfogalmazott konkrét célokkal. A különbség minimum 800 milliárd forint.

Ukrán válság - Brit diplomaták "segítenek" Moszkvának felismerni saját harckocsijait Kelet-Ukrajnában

Külföld - 2014-11-19

Mivel Vlagyimir Putyin elnök váltig tagadja, hogy orosz harckocsik vennének részt az Ukrajna keleti részében folyó harcokban, a kijevi brit nagykövetség úgy határozott, "segítséget nyújt" Moszkvának saját katonai járműveinek felismerésében: a diplomaták a külképviselet Twitter-oldalán szerdán nyilvánosságra hozták, milyen jelek alapján ismerhető fel a T-72BM típusú harckocsi.

Új eljárás lesz a szigethalmi feleséggyilkosság ügyében

Jogtudor - 2014-11-19

- Hatályon kívül helyezte az ítélőtábla szerdán a Budapest Környéki Törvényszéknek a szigethalmi feleséggyilkosság ügyében hozott elsőfokú ítéletét, amelyben életfogytiglani szabadságvesztést szabott ki a 2011 decemberében elkövetett emberölés vádlottjára, G. B.-re.

Két új szubatomi részecskét fedeztek fel a CERN fizikusai

Tudomány - 2014-11-19

A barion-családhoz tartozó két új szubatomi részecskét fedeztek fel az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) fizikusai, akik kutatásaikat a PhysicalReviewLetters folyóirat legújabb számában ismertetik.

 

    A barionok, amelyekhez az atommagot alkotó protonok és neutronok is tartoznak, három erős kölcsönhatással "összetartott" elemi részecskéből, kvarkból épülnek fel.

Külföldi sajtó Magyarországról – német,francia, belga, osztrák, svájci lapok

Külföld - 2014-11-19
A német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) a hétfői magyarországi tüntetésekről     szóló, Tiltakozás a nepotizmus ellen című cikkében kiemelte, hogy parlamenten kívüli ellenzék formálódik Orbán Viktor nemzeti konzervatív kormánya ellen.

Program a gyűlölet-bűncselekmények rendőrségi kezelésére norvég támogatással

Ajánljuk - 2014-11-19

- A demokrácia sérül és az egész társadalom szenved, ha a gyűlölet-bűncselekmények elkövetői nem kerülnek bíróság elé - hangoztatta ToveSkarstein budapesti norvég nagykövet szerdán a fővárosban, egy a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott projekt és a kezdeményezés részét képező roma rendvédelmi kampány nyitó rendezvényén.

Azeri kiadatás - ET: Azerbajdzsán megsértette a jóhiszeműség és a jogállamiság elvét

Fontos - 2014-11-19

Határozatban ítélte el Azerbajdzsánt szerdán az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének állandó bizottsága, mert RamilSafarov átadását követően megsértette a nemzetközi kapcsolatokban tanúsítandó jóhiszeműség és a jogállamiság elvét, amikor a gyilkosság miatt elítélt azeri tisztet azonnali kegyelemben részesítette.

Újabb amerikai befektető szállt be a Prezibe

Befektetés - 2014-11-19

Két amerikai befektető összesen 57 millió dollárral szállt be a Prezi prezentációs szoftverfejlesztőbe,  a friss tőke a növekedésitőke-finanszírozóSpectrumEquity-től, valamint a cég korábbi befektetőjétől, az AccelPartnerstől érkezett - mondta Árvai Péter, a Prezi ügyvezető igazgatója és társalapítója szerdán.

Továbbra is a reklámadó eltörlését kéri a reklámszövetség

Vélemény - 2014-11-19

A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és a kommunikációs iparág társszervezetei ismét a reklámadó eltörlését kérik, s felhívják a figyelmet az új adónem várható káros hatásaira.

  Az MRSZ szerint a jogszabály kedden megszavazott módosításai egyrészt látszatengedményeket adnak, másrészt tovább súlyosbítják Magyarország legnagyobb árbevételű médiavállalatának adófizetési kötelezettségét.

Tüntetést szervez a Pedagógusok Szakszervezete a kormány költségvetési javaslata ellen

Belföld - 2014-11-19

Demonstrációt szervez szombaton, a magyar közoktatás napján a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), hogy így tiltakozzon a kormány jövő évi költségvetési javaslata ellen - jelentette be Galló Istvánné, a PSZ elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

EP-képviselők levélben sürgetik a cianidos bányászat uniós tilalmát

EU - 2014-11-19

Hölvényi György magyar kereszténydemokrata és SirpaPietikäinen finn néppárti EP-képviselő kezdeményezésére az Európai Parlament (EP) különböző pártállású tagjai kedden Karmenu Vella környezetvédelmi EU-biztoshoz intézett levélben sürgették a cianidos bányászati technológia mielőbbi uniós betiltását.

Vizoviczki-ügy - Elkezdődött a költségvetési csalás vádja miatti büntetőper

Kékhírek - 2014-11-19

Megkezdődött Vizoviczki László és 32 társa ellen a vendéglátó-ipari tevékenységgel összefüggésben elkövetett költségvetési csalás vádja miatti büntetőper a Fővárosi Törvényszéken szerdán. Az elsőrendű vádlott és társainak többsége tagadta bűnösségét, de voltak, akik részben elismerték bűnösségüket.

OGY - Költségvetés - Varga: 2015-ben indul minden idők egyik legnagyobb gazdaságfejlesztése

Gazdaság - 2014-11-19

- Jövőre elindul minden idők egyik legnagyobb gazdaságfejlesztése Magyarországon: az európai uniós forrásokból megvalósuló programokra, beruházásokra több mint 2500 milliárd forintot, a bruttó hazai termék (GDP) 7,5 százalékát költi a központi költségvetés 2015-ben - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a jövő évi költségvetés általános vitáját megnyitó expozéjában szerdán a parlamentben.

Hongkongi tüntetések - Összecsaptak a rendőrök a tüntetőkkel, őrizetbe vételek

Külföld - 2014-11-19

- Négy embert őrizetbe vettek Hongkongban, miután tüntetők betörték a városi törvényhozás homlokzatának üvegfalát és összetűzésekre került sor a rendőrség és a választási reform kiszélesítéséért nyolcadik hete demonstrálók között.

Két román bűnözőért 1,75 millió dollárt ajánlott fel az amerikai külügy

Külföld - 2014-11-19

Az amerikai külügyminisztérium 1,75 millió dollárig terjedő jutalmat ajánlott fel kedden olyan információkért, amelyek elvezethetnek két román internetes csaló és bűnszervezeti tag, Nicolae Posescu és Dumitru Daniel Bosogioiu letartóztatásához és/vagy elítéltetéséhez.

Tasó László: korszakváltás előtt a magyar közlekedésfejlesztés

Helyi - 2014-11-18

Korszakváltás előtt áll a magyar közlekedésfejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerint, a 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési időszakban fenntartható közlekedési beruházások valósulnak meg.

 Tasó László erről kedden beszélt Debrecenben, a városházán tartott sajtótájékoztatóján, megemlítve, hogy ezekre a célokra nettó 1605 milliárd forint áll rendelkezésre.