A kormány által bevezetni tervezett internetadó ellen kezdődött újabb tüntetés Budapesten, az V. kerületi József nádor téren kedd este. A felszólalók a törvényjavaslat visszavonását követelték, majd a budai Clark Ádám térre indultak a tiltakozók.
A halloween közelgő ünnepével kapcsolatos adatokat tett közzé az amúgy száraz számsorairól ismert amerikai népszámlálási hivatal (U.S. Census Bureau, USCB), amely szerint tavaly 41,5 millió gyerek gyűjtött édességet a szomszédoktól.
Élesen bírálta az internetadó magyarországi tervét Neelie Kroes digitális ügyekben illetékes EU-biztos szóvivője kedden Brüsszelben.Ryan Heath az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény, az Európai Bizottság napi sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: Magyarország ma is elmarad az uniós átlagtól a digitális szektor mutatóit illetően, és rossz irány lenne, ha az internetadó bevezetése révén még inkább elbátortalanítanák az internetes adatforgalom használatát.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az államnak a rendőrség helyett a szakmai szervezetekre kellene bíznia a kábítószer-fogyasztás megelőzését. A jogvédő szervezet arra hívja fel a szülők és pedagógusok figyelmét, hogy a rendőröknek hivatalból eljárást kell indítaniuk, ha tanácsadói munkájuk során egy fiatallal szemben felmerül a drogfogyasztás gyanúja.
A magyar kormány gazdaságpolitikájáról közölt elemzést kedden a Financial Times.A napilap "Magyarország az Orbanomics költségeivel küszködik" címet viselő írásában úgy vélekedik, hogy az Egyesült Államokkal vívott durva diplomáciai ütésváltás és a világ első internethasználati adója ellen kibontakozó tömeges lázongás nyomán most már kezdenek megjelenni a repedések az Orbán Viktor miniszterelnök által kialakított politikai felépítményen.
- A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége azt javasolja, hogy ne változtassanak a SZÉP-kártya adóterhein, döntően a kis- és középvállalatok által működtetett hotelek és munkahelyek védelme érdekében. A szövetség szerint aggodalommal fogadták azt a hírt, hogy a béren kívüli juttatások adóterhelése januártól az eddigi összesen 35,7 százalékról 51,17 százalékra emelkedne.
A Magyar Kábelkommunikációs Szövetség (MKSZ) semmilyen formában nem tartja elfogadhatónak az internetadó bevezetését, annak módosított tervezetét is elutasítják, és felkérik a kormányt, hogy vonja vissza a javaslatot.
Különleges kegyelmi eljárást vezetne be a tényleges életfogytiglanra ítéltek számára a büntetés-végrehajtási törvény javasolt módosítása - ismertette az igazságügyi miniszter kedden az Országgyűlésben.
Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisített egy fogvatartottak elhelyezésére vonatkozó rendelkezést, mely lehetővé tette, hogy a cellákban még az egy ember számára minimálisan előírt mozgásteret se biztosítsák - közölte az Ab kedden a honlapján.
Hivatalosan is megerősítette hétfőn a brit kormányfő, hogy Nagy-Britannia nem fogja befizetni az Európai Unió költségvetésébe a Brüsszel által követelt 2,13 milliárd eurós pótlólagos összeget.
Harminc kiemelkedő 20. századi festményt és sikeres magyar fiatalok hozzájuk fűződő gondolatait mutatja be az a kiállítás, amely szerdától látható Budapesten, a Virág Judit Galériában.
A Költségvetési Tanács (KT) hétfői ülésén kialakította véleményét a jövő évi költségvetési törvényről, amelyben kiemelte: nincsenek olyan alapvető ellenvetései, amelyek indokolnák a véleményezésre átadott dokumentummal kapcsolatban az egyet nem értés jelzését.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Norm Benzinkút Kft. irányítást szerezzen a Lukoil Magyarország Kft. és a Lukoil Slovakia s.r.o. felett - közölte hétfőn a versenyhatóság. A GVH szerint a Lukoil Slovakia feletti irányításszerzés nem lett volna engedélyköteles, a kérelemre figyelemmel a versenyhatóság az egész tranzakciót - a Lukoil Magyarország és a Lukoil Slovakia feletti irányításszerzést - engedélyezte a szlovákiai versenyhatások vizsgálata nélkül.
Rejtélyes festmény miatt perlik az egyik neves londoni aukciósházat. A vád szerint a Sotheby′s tévesen ítélt másolatnak egy 10 millió fontot érő Caravaggio-festményt. A Hamiskártyások című festményt 2006-ban adták el az aukciósházon keresztül, akkor Sir Denis Mahon neves brit gyűjtő 42 ezer fontért (16 és fél millió forintért) szerezte meg az alkotást.
A kakaóbabban található természetes gyógyhatású vegyületcsoport, a flavonoidok segítségével egészséges idős embereknél megelőzhető a korral járó szellemi hanyatlás - erre a következtetésre jutottak a Columbia Egyetem tudósai.
- A külföldi lapok egy része szerint az Európa-barát és reformpárti erők kerültek többségbe az előre hozott parlamenti választásokon az ukrán törvényhozásban, de kérdés, hogy meg tudnak-e birkózni majd a helyzettel.
Mégsem kell megismételni a polgármester- és képviselő-választást a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon, mivel a Debreceni Ítélőtábla megváltoztatta a területi választási bizottságnak (tvb) az október 12-ei érpataki voksolás eredményét megsemmisítő és a voksolást megismétlő határozatát - közölte honlapján a táblabíróság.
- Nem kell megismételni a polgármester-választást a főváros XV. kerületében, a Fővárosi Ítélőtábla ugyanis helyben hagyta a Fővárosi Választási Bizottság határozatát, amely szerint Hajdu László megválasztott polgármester nem tévesztette meg a választókat a kampányban. Az október 12-i polgármester-választás eredménye így jogerőre emelkedett.
Jégkorszak Magyarország és az Egyesült Államok között - ezzel a címmel olvasható írás a Neue Zürcher Zeitung című svájci lapban vasárnap. A lap budapesti tudósítója szerint André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője igen kíméletlen szavakat használt.